The Family Fang
Jason Bateman első rendezését, a Bad Words-t azért szerettem, mert tipikus indie-film létére képes volt kilépni a szcéna számos berögződéséből, az általa felhasznált motívumokat pedig kellően eredeti és bátor körítésbe öltöztetni. Avagy csupa olyan dologért, amely második direktori munkájában, a The Family Fangben nincs meg: a gyerekeiket polgárpukkasztó performanszokra felhasználó szülők, és az ezt már felnőttként feldolgozni próbáló testvérpár története kiindulópontja ugyan látszólag ötletes, valójában azonban ugyanazokat a toposzokat használja, mint az átlagos független mozik. A 40 felett is még a gyermekkori traumák fogságában szenvedő, de egymásban támaszra találó testvérpár (vö. The Skeleton Twins), a konyhafilozófiával átitatott önpszichologizálás, a fiatalkori környezetbe való visszatérés mind pontosan olyan formában jelenik meg, mint ahogyan azt elvárnánk. Sőt, a karakterábrázolás egysíkúbb, a hangulat élettelenebb, mint amit egy ehhez hasonló darabtól elvárnánk, a koncepciónak pedig láthatóan kardinális részét képezi, hogy a szereplők rendre parázs vitákat folytassanak arról, hogy mi számít művészetnek. Batemant azonban ez nem akadályozza meg, hogy a Bad Wordshoz hasonlóan egy egyszerű, de mégis szívhez szóló üzenetet fogalmazzon meg, egy meglepően kreatív fordulattal állva elő. Ez az ötletesség (amely ezen felül még a múltidézés során feltűnő performanszok formájában jelenik meg) sokat ment az összképen, de ettől függetlenül a The Family Fang egy intő példája lehetne annak, hogy hogyan lett egy földhözragadt, emberi történeteket feldolgozó stílusú mesterkélt és a szerethetőséget nélkülöző produkciók tárházává. 5/10
A The Family Fang teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
Colonia
A Coloniát kissé hatásvadász párhuzammal "a szektás Argo-akciónak" is nevezhetném, ugyanis szintén egy vérprofi történelmi thrillerről van szó, amelynek fő mozgatórugóját egy álruhás menekítő-küldetés adja. Ezúttal azonban nem egy rutinos CIA-ügynök, hanem egy elkeseredett stewardess, Lena (Emma Watson) a főszereplőnk, aki szerelme (Daniel Brühl) nyomába eredve egy embertelen szekta tagja lesz - ugyanis ez a közösség szolgál a chilei Pinochet-rezsim egyik legkegyetlenebb kínzóállomásának fedőtelepeként. A német gyökerekkel rendelkező érintettek révén maga a produkció is német kézben készült el, ennek megfelelően pedig végtelenül precíz módon képes megjeleníteni a környezet reménytelenségét, adagolni az izgalmakat és a fordulatokat, a finálé pedig nemcsak eseménysorában, de hatásában is csak Ben Affleck Oscar-díjas művéhez hasonlítható. Ha azonban a nemzeti sztereotípiákat akarom folytatni, a Coloniából ezzel párhuzamosan hiányzik minden emberi és személyes vonás, hőseink számára (a körülmények nyilvánvaló elviselhetetlenségét leszámítva) nincs világosan kirajzolt konfliktus, nincsenek valódi tragédiáik és ellenfeleik, szinte gépként haladnak a célt jelentő szökés felé. A narratíva mechanikusságából így pedig adódik, hogy a Colonia szinte összes momentuma kiszámítható és viszonylag kevéssé hatásos azok számára, akik már ismerik a hasonló felépítésű thrillereket. Egy újabb történelmi alkotás, amely ugyan korrekt és élvezhető darab, de nem volt képes többre a lecke monoton felmondásánál. 7/10
A Colonia teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
