A Rambo kritikáját itt olvashatjátok.

A Rambo 2. kritikáját itt olvashatjátok.

A Rambo 3 kritikáját itt olvashatjátok.

Békére lelhet az, aki ölni született? A Rambo harmadik része sem adta meg a választ erre a kérdésre, ezzel együtt teljesnek éreztem a trilógiát, ezért nagyon mérges voltam Stallonéra, amikor úgy döntött, hogy még egy felvonást készít a sorozatból. Félistenként néztem fel Rambo-ra tinikoromban, ezért nem voltam hajlandó megnézni a negyedik felvonást, nem akartam látni a nyugdíjas akcióistent. Most jutottam el odáig, hogy kíváncsi legyek arra, hogy Sly méltó módon vett-e búcsút ikonikus szerepétől. Jelentem, igen, nemcsak látványos, tartalmas is lett a záró rész, egyszer mindenképpen érdemes megnézni!

John Rambo (Sylvester Stallone) Burma közelében tengeti napjait, már régen nem hisz semmiben, aztán egy nap misszionáriusok keresik meg azzal, hogy vigye el őket a háborús övezetbe, ahol segíteni szeretnének a rászorultakon. Nem érti, miért teszik ezt, hiszen nem tudnak változtatni semmin, de aztán a szép Sarah (Julie Benz) miatt mégis eljuttatja őket a céljukhoz. Természetesen foglyul ejtik őket a katonák, így Rambo-nak újra azt kell tennie, amihez a legjobban ért...

"Élj a semmiért, vagy halj meg valamiért!". Sly tömören összefoglalta egy mondatban Rambo filozófiájának lényegét, és elég hatásvadász, de mégis maradandó módon sikerült beletuszkolni a nézők emlékezetébe. Meglepően jól adaptálta a 2000-es évekre a 80-as évek egyik legnagyobb akcióikonját az olasz csődör, akit általában agyatlan mozisztárnak szoktak tartani, pedig egykoron ugye Oscar-díjra jelölték a Rocky forgatókönyvéért, és a hosszú évtizedek során nemcsak színészként, hanem forgatókönyvíróként és rendezőként is tevékenykedett a filmiparban (és amúgy jól fest is, de ez már tényleg nem szokta érdekelni a bulvársajtót). Okosan tért vissza hosszú kihagyás után a köztudatba, a nosztalgiahullámra építve először Rocky-t küldte méltó módon nyugdíjba, utána pedig másik ikonikus szerepétől vett véráztatta búcsút. Semmit sem bízott a véletlenre, nemcsak írta, rendezte is a filmet, amelynek természetesen ő volt a főszereplője is. Nem született remekmű, de a szívünknek kedves lezárásra került a sorozat.

Nem éppen nosztalgikus kezdésnek lehetünk tanúi, nyitásnak a burmai genocídiumról kaphatunk rövid, de véres és szívfacsaró képet. Aztán egy kicsit még mélázgatunk azon, hogy a háború milyen értelmetlen dolog, majd kapunk egy kis adrenalinlöketet, de arra a dögös akcióorgiára semmi sem készíthet fel, ami a film végén vár ránk. Ennyit a nyugdíjról, Rambo túl a sokadik X-en is simán a halálba tud küldeni egy kisebb hadsereget (bár a korszellemnek engedve már nem teljesen egyedül, akad néhány segítőtársa is, de azért nem lehet kétségünk afelől, hogy ő legjobb, még mindig). Ebben a részben ölik meg a legtöbb embert a sorozatban (valaki összeszámolta, 236 fő lett a végeredmény), hihetetlenül látványosak a robbantások, és az akciók, le tudunk döbbenni azon, hogy mire képes még ilyen idősen is gyerekkorunk hőse, mindezzel együtt nem ez a legjobb rész a sorozatban, de ahhoz nagyon is elég, hogy jó emlékekkel búcsúzzunk a karaktertől.

Sly gondot fordított arra, hogy képet kapjunk arról, milyen szörnyűségek zajlanak Burmában, azonban az akción van a hangsúly, a háború csak háttér. Rambo örök kívülálló, ő mindig a saját harcát vívja, a saját eszközeivel segít azokon, akik nem tudják megvédeni magukat, de nem tartja magát hősnek, őt a háború élteti, neki az az élete, és a saját békéjét keresi, nem a világét. A forgatókönyvre azt mondanám, hogy ügyes, jól kiszámítottak a fordulatok, a karakterek sablonosak ugyan, de mégsem hiteltelenek, nem unalmas a film, habár vannak benne üresjáratok. Az akciójelenetek brutálisak, de egyrészt ugye ezért szeretjük Rambót, másrészt pedig az igazán rémisztő jelenetekben azt ábrázolják az alkotók, hogy milyen szenvedéseket kell átélniük az áldozatoknak (bár másodjára már nem olyan letaglózó az emberek áthajtása az aknával teli folyón, de legalább jó alkalom arra, hogy Rambo újra méltó legyen saját magához). Kicsit kiszámítható, kicsit hatásvadász, de egyáltalán nem nyuggermozi a negyedik rész, sőt a coolságfaktor a végén véresen komoly lesz.

Sylvester Stallone nem csak fizikálisan nem rombolta le az illúzióinkat (nyilván nagypapakorban már nem mutogatta egykoron tökéletesre gyúrt csupasz felsőtestét), de ha nem is tudott új dimenziókat adni a karakternek, mégis hiteles tudott maradni, és meg tudta győzni a nézőket, hogy érdemes volt még egy részt leforgatni, sikerült pontot tenni a történet végére. Elvitte a hátán a filmet egyedül, igazából komoly főgonoszra sem volt szükség, a női főszerepet játszó Julie Benz pedig a szépségén kívül nem sokat tudott hozzátenni a filmhez.

Ez volt az a mozi, amitől senki sem várt semmit (pláne, hogy Sly-on kívül csak sorozatsztárok játszottak benne), és blaszfémiának gondolták (főleg én), aztán sikerült jól meglepnie bennünket a színész-forgatókönyvíró-rendezőnek. Nem nagy film, de a nosztalgiafaktorra építve sikerült modernizálni Rambo karakterét, dögös akciófilmet kapunk a pofinkba, közepes sztorival, de hát sohasem a körítés volt a lényeg ebben a sorozatban, hanem a vérgőzös csatajelenetek, amelyeket hiba nélkül szállított nekünk Stallone. Jó volt nézni a filmet, minden brutalitása ellenére, a vége pedig szokás szerint kicsit hatásvadász lett, de mi így szeretjük, ha Rambóról van szó. Jó kis mozi, méltó egy legendához!

7/10

A John Rambo teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.