Tengernyi film zúdul ránk minden évben, ennek a nagy része a felejthető kategóriába tartozik, nagyon kevés a korszakos alkotás, főleg napjainkban, amikor a középszer dögvésze pusztítja Hollywood kreatív elméit. A független filmeknek és néhány ritka kivételnek (ld. Galaxis őrzői) köszönhetően még nem halt meg a remény, hogy a következő mozielőadáson végre egy olyan alkotásra költhetjük a pénzünket, amely földhöz vág, és még sok év múlva is szívesen nézzük meg, ha ezredjére is leadják a tévében. A közönség (vagyis a pénz) szava szent az álomgyárban, ezért egy kiugró sikernek általában el szokott készülni a folytatása, és ha azt sem rontják el nagyon az alkotók, akkor jöhet a következő felvonás, vagyis szépen épülget a franchise. Új rovatunkban ilyen sorozatokat tervezünk bemutatni, elsőként jöjjön egy instant klasszikus, amely a sztárok világába emelte az addig teljesen ismeretlen Sylvester Stallonét és amelyben nem véletlenül nyújtotta élete színészi alakítását, hiszen saját magát játszhatta el, ráadásul a saját forgatókönyve segítségével írta be magát a filmtörténetbe.
Rocky Balboa (Sylvester Stallone) egy igazi lúzer, egy uzsorásnál pénzbehajtó, miközben amatőr szinten bokszol. Kitartóan, de nem sok sikerrel udvarol barátja, Paulie (Burt Yung) húgának, Adrian-nek (Talia Shire). Aztán megkapja élete lehetőségét: a profi világbajnok, Apollo Creed (Carl Weathers) ellenfele visszalép, így lehetőséget biztosít egy teljesen ismeretlen bokszolónak, hogy kiálljon ellene egy mérkőzésre, melynek tétje a világbajnoki öv. Rocky úgy dönt, komolyan veszi az edzéseket, és méltó ellenfél lesz....
Sok emberrel együtt egy sikertelen színész is végignézte a Muhammad Ali-Chuck Wepner bokszmérkőzést, amelyen az ismeretlen sportoló 14 menetet bírt ki a bajnok ellen, és csak a végső, 15. felvonásban került padlóra. A fiatalembert rendkívül inspirálta a meccs, hiszen azt sugallta, hogy hittel és kitartással igenis megvalósíthatók az álmok. Minden bizonnyal terápiás célzattal kezdett neki a forgatókönyvírásnak, és megaláztatásokban gazdag életének minden dühét beleadta, olyannyira, hogy 3 nap alatt el is készült vele. Ezután hosszas házalás következett a stúdiókban, végül nagy nehezen megvalósult az álom: elkezdhetett forogni a film, ráadásul az ő főszereplésével. A bemutató idején még senki sem ismerte a nevet, amelyet a plakátokra írtak, de a nézőket és a kritikusokat is meggyőzte, így Sylvester Stallone előtt megnyíltak Hollywood kapui. Oscar-eső hullt a filmre, méltán, hiszen első osztályú dráma, amelynek csak keretet ad a sport, a kallódó emberi sorsok egyszerűen, minden pátosz nélkül jelennek meg a filmvásznon.
A bokszjelenetek is nagyon látványosak (nyilván a bemutató idején szokásos sportfilmekhez képest), de nem véletlenül nem közülük kerültek ki a mára már legendássá vált képek. A philadelphiai Művészeti Múzeum lépcsőjén helyettünk is emelte égnek az ökleit Rocky, hiszen megmutatta, hogy ő nem egy senki, nem a meccsen kell győznie, hanem saját magán kell felülemelkednie, hogy végre ne csak elszenvedje, hanem élje az életét. A különleges edzési módszerek (nyers hússal való öklözés, a tojásivás, a hajnali futás, az összekötött boka stb.) szintén védjeggyé váltak, akárcsak edzőjének olyan maradandó megjegyzései, mint "a nő gyengíti a lábat".
A film hangulata egyedülálló, annyi szív és lélek árad a lepukkant vidéken teljesen hétköznapi életet élő szereplőkből, hogy nem lehet nem szeretni őket és tiszta szívből drukkolni azért, hogy a sorsuk jobbra forduljon, hiszen ki érdemelné ezt meg náluk jobban? Igen, még az alkoholista, bunkó Paulie-t sem lehet utálni, hiszen alapvetően nem rossz ember, csak belefáradt a rá nehezedő problémákba. Rocky nem túl eszes, viszont hatalmas szíve van, és minden szirupos love story-nál aranyosabban udvarol Adrian-nek, aki iránt érzelmei még a bajnoki övnél is fontosabbak (odafigyelt valaki a végén arra, hogy igazából ki nyerte a mérkőzést? na ugye, hogy nem! mert teljesen érdektelen, hiszen Rocky magának bizonyított, senki másnak, és ezért minden tiszteletet megérdemel). A lassú, de korántsem unalmas történetvezetésen, a jól megírt karaktereken, a kiváló színészi játékon túl Bill Conti mára mára szintén legendává vált zenéje is szükségeltetett az elsöprő sikerhez.
Sylvester Stallone élete szerepét játszhatta el, mindent beleadott az alakításba, és tökéletesen hitelesen játszotta el saját magát. Talia Shire kiválóan mutatta meg a félénk, de kedves lány karakterének minden árnyalatát, aki Rocky-nak köszönhetően magára talál.. Burt Yung és Burgess Meredih simán zseniálisak, Carl Weathers jól hozta a kötelezőt.
John G. Alvidsen élete rendezése a Rocky volt (bár a szívünknek a Karate kölyök is kedves maradt, nem igaz?), kár, hogy a későbbiekben nem sikerült megismételnie a sikert, lassan, de biztosan kikerült a hollywoodi fősodorból. Ezt a filmet viszont kiválóan összefogta, kőkemény, de nagyon szerethető drámát tett le az asztalra, amely semmit sem veszített az erejéből az eltelt évtized során, még mindig földhöz vágósan jó darabról van szó!
10/10
A Rocky teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab oldalán).
