Ha azt mondom, hogy a The Survivalist egy posztapokaliptikus mű, bizonyára mindenkinek megjelenik egy kép a fejében, amely azonban legkevésbé sem egy fesztiválkedvenc, már-már művészfilmes hagyományokra építő darabbal fog korrelálni. Márpedig jelen esetben egy ilyen furcsaságról van szó: Stephen Fingleton nem borzasztó világvégével, iszonyatos vadsággal egymás torkának eső torzszülöttekkel állt elő, hanem egy meglehetősen visszafogott, szótlan alkotással. Amelyben rengeteg hasonszőrű alkotásnál jobban megjelenik a műfaj esszenciája, de túlságosan lecsupaszítva történik meg ez.
Főszereplőnk (Martin McCann) egy konkrétan nem teljesen behatárolt gazdasági összeomlás után tengeti életét egy erdei kunyhóban, ahol próbálja növényeket termesztve kibekkelni a vidék sújtó éhínséget. Minden zajra azt sejti, hogy valakik ki akarják fosztani, és éppen ezért, amikor egy anya-lánya páros (Olwen Fouere, Mia Goth) tűnik fel az ajtaja előtt, semmiképpen nem akarja megosztani velük terményét és hajlékát. Csak hogy évek nélkülözésében egy dolog még az ételnél is jobban hiányzik neki: a szex. Ezzel pedig belemegy egy nagyon törékeny cserekapcsolatba vendégeivel.
Aki nekiül a The Survivalistnek, az egy elképesztően kimért és minimalista filmre készüljön, amelyben az első mondat is csak a 17. percben hangzik el, hogy aztán rendre 5-10 percig ne törjön meg újra a csend. A fentebb felvázolt konfliktus is csak látszólagos, a forgatókönyv központi kérdése ugyanis az, hogy a túlélés és a szűkös erőforrásokért való küzdelem hogyan fordítja egymás ellen az embereket. Ez persze számos posztapokaliptikus mű témája volt már, de ennyire esszenciálisan még talán nem jelent meg, mint ebben a produkcióban. Stephen Fingleton műve semmit nem rág ezzel kapcsolatban szájba, de ahogyan hősünk és újdonsült társai mindennapjait figyeljük, szép lassan megértjük, milyen embertelen fogságot jelent a sokszor emlegetett, de csak diszkréten mutatott éhség, és miért lőnek előbb az emberek, mint kérdeznének, és miért akarják elvágni egymás torkát még több hónap együtt élés után is.
Ettől függetlenül hazudnék, ha azt állítanám, hogy a The Survivalistben van annyi tartalom, hogy ezt a másfél órában kiteregetve végig lenyűgöző legyen, és helyenként csak egy kínosan részletes túlélési útmutatónak tűnik, amelyben a dráma nem is annyira a szereplőkből, mint a körülményekből ered. Nevéhez méltóan tehát akárcsak egy túlélőfilmben, itt is elsősorban külső körülmények jelentik adják a fő ellenséget, és azokhoz hasonlóan ez itt sem olyan izgalmas, mintha lenne eg világosan kirajzolódó küzdelem. A túlélés mint motiváció pedig annyira leegyszerűsíti karaktereinket is, hogy az iő interakcióikban sem találni meg azt a motívumot, amely a filmet igazán emlékezetessé tehetné.
Mindenesetre a The Survivalist értékes darab abból a szempontból, hogy minden műfajtársánál jobban mélyére ás annak a kérdésnek, hogy az ember mit és mit nem hajlandó megtenni a túlélésért, és milyen áron, de ennek elmesélése annyira vontatott és körülményes, hogy nem teszi élvezetes élménnyé. Ez a mélység bőven több tartalmat indokolt volna, vagy a koncepciót meghagyhatták volna egy 35-40 perces rövidfilmnek - a The Survivalist jelen formájában egy bár figyelemre méltó, de legkevésbé sem kielégítő darab.
6/10
A The Survivalist teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
