Alacsony volt, nem túl jóképű, nem kicsit pedofil, mégis imádták a nők, a közönség pedig nem máig nem felejtette el a némafilm egyik legnagyobb sztárját, aki zseniális alkotásokat hagyott ránk. A semmiből jött, Hollywood csúcsára repítette kivételes tehetsége, hogy aztán Svájcban lelje meg a békét abban a szerető családi körben, amelyből addig nem túl sok jutott neki. Kabaréénekesek gyermekeként született Londonban, édesapja hamar otthagyta mentális problémákkal küszködő édesanyját, így neki és Sydney nevű bátyjának keserűen telt az ifjúkor. A sorsa akkor fordult jobbra, amikor 1912-ben Amerikába érkezett egy mutatványos társulat, a Karno Company főszereplőjeként. Hamarosan felfedezte a filmipar, és amikor megszületett a Csavargó figurája (1914. január 5-én a Keystone stúdió ruhatárában került sor a filmtörténeti eseményre, ahonnan Chaplin a máig ismert külsővel lépett ki), hamar szárnyaira kapta a világhír. Richard Attenborough méltó emléket állított neki a Chaplin című filmben, alkotásai klasszikussá nemesedtek, nem volt könnyű a választás közülük (előbb-utóbb mindegyikre sort fogok keríteni), de a Nagyvárosi fényekről már annyit hallottam és olvastam, hogy úgy döntöttem, ideje pótolnom ezt a lemaradásomat. Nem csalódtam, zseniális darabról van szó, még ennyi évvel a születése után is tökéletesen tudott rám hatni a varázslat, ne rettenjünk el attól, hogy némafilmről van szó, érdemes rászánni az időt, igazi filmélményt kapunk!
A Csavargó (Charlie Chaplin) céltalanul sétál az utcán, amikor meglát egy virágáruslányt (Virginia Cherrill), akit azonnal megkedvel, majd, amikor rájön, hogy vak, mindent elkövet, hogy segítsen rajta. Közben megmenti egy részeg milliomos életét, aki öngyilkos akar lenni, tőle kér pénzt, hogy megvehesse a lány virágait. Az események azonban elfajulnak, a csavargó hiába akar jót, börtönbe kerül, azonban a lány élete jobbra fordul...
A némafilmektől ma már ódzkodni szoktunk, azt hisszük, hogy unalmasak, pedig egyáltalán nem, dialógus valóban nincs bennünk, viszont fantasztikusak az aláfestő zenék, kell egy kis idő, amíg ráhangolódunk a másfajta stílusra, de nagyon hamar be tud szippantani a különleges hangulata. Itt ugyanis nem segítettek az effektek, minimálisak a díszletek, a színészek rá vannak kényszerítve arra, hogy a legjobbjukat adják, ellenkező esetben nem működnek a jelenetek. Minden kockája ajándék ennek az alkotásnak a mozi szerelmeseinek, tömény eszenciája annak, amiért a mozgófilm megszületett: az emberi érzelmek bemutatása, oly módon, ami hatást tud gyakorolni a nézőre, ki tud váltani belőle egy olyan érzelmi töltetet, melynek köszönhetően egy másik világba kerül, ahol jó esetben élete szóló élményeket tud szerezni.
Chaplin tudta, hogy a hangosfilm megöli a Csavargót, ezért nem sietett elhagyni a némafilm műfaját, pedig akkoriban már látni lehetett, hogy egy korszak a véget ért, de a Nagyvárosi fények végül mégis néma maradt. Nem sajnálta a pénzt a forgatásra, érezte, hogy méltón kell búcsút vennie attól a korszaktól, ami sztárrá tette, apait-anyait beleadott ebbe a moziba, amely nem volt mentes a botránytól sem. Ugyanis nem volt teljesen elégedett a vak lányt alakító Virginia Cherill-lel (akit egyébként ő maga fedezett fel, és csak néhány évig filmezett, miután hozzáment Cary Grant-hez, felhagyott a színészettel), és a forgatás felénél lecserélte Georgia Hale-re, de végül belátta, hogy mégis ő legjobb választás, meg egyébként is túl sokba kerülne újraforgatni a már felvett részeket, így végül Virginia vonulhatott be a filmtörténelembe ezzel az alakításával.
A csavargó védjegye a kívülállása, ő egy másik valóságban létezik, a saját törvényei szerint él a város dzsungelében, ha akarna, valószínűleg élhetne békés polgári életet, de ő úgy érzi jól magát, ha teljesen szabadon élhet, nincs se családja, se munkája, nem függ senkitől és semmitől. És most mégis mindent megtesz egy lányért, beáll dolgozni, még egy bokszmeccset is bevállal, csak, hogy segítsen rajta. Felejthetetlen a záró jelenet, amikor a már látó lány felismeri jótevőjét, és mivel jó a szíve (mert ezt a tulajdonságát ismerte fel a csavargó, ezzel fogta meg igazán), nem taszítja el magától a férfit, aki elhitette vele, hogy gazdag. Lelkiekben valóban az volt, és ez számít igazán, nem a pénz.
A romantikán túl kíméletlen társadalomkritika is a film, a 30-as évek Amerikájának felületességét, a kisember sorsa iránti közönyt, a pénzimádatot állítja pellengérre Chaplin. Megkapja a magáét a hangosfilm is az elején (poénos hanghatás kíséri az ünnepi beszédet mondó szónokokat), ahogyan az is zseniális, ahogyan a harsány fényektől lassan, de biztosan eljutunk a természetes napvilágon játszódó jelenetekig, a külsőségektől az ennél sokkal fontosabb lelki folyamatokig. A befejezés mindent visz, de minden jelenet stílusbravúr, egy zseniális komédiás ajándéka a közönségnek, aki máig nem felejtette el, és ezzel az alkotással emlékeztethetjük magunkat arra, hogy miért. Tökéletes mozi!
Charlie Chaplin nagy erőssége a pantomim, a burleszk, és mint minden nagy komédiásnak, a drámai ereje volt, a tehetsége több, mint 80 évvel a bemutató után is átsüt a filmen, virtuóz alakítást nyújt a csavargó szerepében. Nemcsak a főszerepet játszotta, ő írta és rendezte a mára már klasszikussá vált alkotást, Egyszer mindenképpen látni kell!
10/10
A Nagyvárosi fények teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
