Egy színésznek általában egy ikonikus szerepe szokott lenni, az idén (szerény véleményem szerint) méltatlanul Oscar nélkül hagyott Sylvester Stallone - nak kettő is jutott. Rocky-nak köszönhette a hírnevét, Rambo-nak azt, hogy meg is tarthatta azt. A 80-as évek egyik legnagyobb akciósztárja John Rambo volt, az egyszemélyes gyilkológép, aki nem sokat beszélt, ám annál többet tett azért, hogy rekordot döntsön az egy film alatt láb alól eltett embertömeg tekintetében. Ki gondolná, hogy a franchise első részében összesen egyetlen ember halt meg, és az sem Rambo keze által? Ugyanis az 1982-ben készült alkotás alapvetően dráma volt, amelyben voltak természetesen akciójelenetek, de nem a látványon volt a hangsúly, hanem a lelki folyamatokon, és még az is megesett a rettenthetetlen vietnámi veteránnal, hogy elsírta magát. Mert ő is ember volt, mielőtt akciólegenda lett volna belőle.

John Rambo (Sylvester Stallone) egy volt bajtársát érkezett meglátogatni egy Isten háta mögötti településre, azonban azzal kellett szembesülnie, hogy az illető rákban meghalt. Csak be akart ülni enni egy helyi vendéglátó egységbe, azonban mindenki balszerencséjére összefutott a helyi seriffel, Teasle-vel (Brian Dennehy), aki nem éppen vendégszerető módon autóba ültette és kivitte a kisvárosból. John azonban úgy döntött, hogy visszafordul és átmegy a hídon, és innentől kezdve az események nagyon gyorsan elfajultak...

A vietnámi háború dicstelen befejezése után azzal kellett szembesülnie az egykori elitkatonáknak, hogy egyrészt képtelenek beilleszkedni a civil világba, másrészt pedig honfitársaik nem értékelik, hogy életüket tették kockára egy olyan háborúban, ahová vezényelték őket. Ma már poszttraumás szindrómának hívjuk ezt a jelenséget, és sokat tudunk annak lelki hátteréről, akkoriban azonban még nem nagyon tudtak mit kezdeni vele sem a háborúból hazatérők, sem az otthon maradottak. A filmipar természetesen szintén reagált, olyan klasszikusok születtek a műfajban, mint A szarvasvadász, vagy a Taxisofőr. Ezeknek a komoly drámai alkotásoknak volt a fogyaszthatóbb, közönségbarátabb változata John Rambo története, amely éppen a közérthetőségével, az emberközeliségével találta meg az utat a nézők szívéig.

David Morell regényére (amelyet eddig én még nem olvastam, kíváncsian várom kommentben annak a véleményét, akinek már volt szerencséje hozzá) hamar lecsaptak a filmesek, de nagyon nehezen lett belőle film, rengetegszer átírták a forgatókönyvet, sok jelölt volt a főszerepre (csak két példa: Robert De Niro és Terence Hill), végül Sly lett a befutó, aki élt sztársága adta előjogaival és jelentősen átíratta a történetet. Még így is újra kellett forgatni a befejezést, mert az eredeti verzió szerint Rambo öngyilkos lett volna, de a tesztvetítéseken ezt nem értékelték a nézők, ezért végül egy jóval békésebb befejezést kapott a mozi.

John Rambo-nak esze ágában sem volt bántani senkit sem, a helyi rendőrök értelmetlen brutalitása váltotta ki belőle újra a dzsungelharcost, aki ízelítőt ad a seriffnek abból, hogy milyen is az igazi gerillaháború. Nem öl meg senkit sem (az egyetlen haláleset helikopter baleset miatt következik be, és annyira tenyérbemászó volt az illető, hogy nem tudjuk sajnálni, csak azt kapta, amit megérdemelt). Még figyelmezteti is seriffet, hogy hagyja őt békén, és akkor nem lesz semmi baj, de ő természetesen nem hallgat rá, ahogyan Rambo egykori felettesére, Trautman ezredesre sem, a saját konoksága vezet ahhoz, hogy a saját felségterületének tartott városkából háborús csatatér lesz. És az egykori elitkatonával szemben esélye sincs a helyi erőknek, hiszen őket békére képezték ki (jellemző jelenet, hogy a Nemzeti Gárda helyi vezetője azon mérgelődik, hogy neki jelenése van a patikájában, hagyják már békén), míg Rambót háborúra. Nem kevés akciójelenetet láthatunk, azonban ezek még nem mennek túl a hihetőség határán, inkább a hangulat marad meg ebből a filmből, de azért elég látványos tud lenni pl. egy helyi benzinkút felégetése vagy az áttörés egy rendőrkordonon. Rambo beveszi magát az erdőbe, és agyafúrt csapdák, valamint a legendás kése segítségével könnyen a rendőrök fölébe kerekedik, akiknek fogalmuk sincs róla, kivel húztak ujjat. A seriff túl későn jön rá, hogy már nem ő irányítja az eseményeket, Rambo magánháborúját pedig csak Trautman ezredes tudja megfékezni.

Békében a háborús múlt nem dicsőség, hanem hátrány, ez egy olyan helyzet, amelyről a legkevésbé egy veterán katona tehet, aki nem is akar semmi rosszat, de eljön a pillanat, amikor elszakad nála a cérna. A kiképzése miatt közveszélyes lesz, a sorsa elől nem menekülhet, az erkölcsi bukás azonban mégsem az övé, hanem a seriffé. Jóval több ez a film, mint egy akciósorozat kezdete, azonban a Taxisofőr klasszisa hiányzik belőle. Sly monológja a végén mégis katartikus erejű tud lenni, és hiába vannak meg az alkotásnak a maga hibái, mégsem véletlenül nem felejtették el a nézők ennyi év után sem. Nem nagy, de emlékezetes film.

Sylvester Stallone nélkül ez a film nem sokat ért volna, meg tudta mutatni a karakter emberi oldalát. Brian Dennehy élete szerepében remekel, ahogyan Richard Crenna is. Ted Kotcheff nem sokat tett hozzá a filmművészethez ezen a munkáján kívül, de ez elegendő volt ahhoz, hogy ne merüljön feledésbe a neve.

A 80-as évek egyik ikonikus mozija, amely elsősorban dráma, és csak másodsorban akciófilm, mégis ma is rabul tudja ejteni a nézőjét, Ha valakinek kimaradt volna az életéből, sürgősen pótolja, a többiek pedig újrázzanak nyugodtan, nem vált porossá az évek során egykori kedvencük.

8/10

A Rambo teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.