A Pocahontas-történet mindenképpen a rendszeresen feldolgozott elbeszélések közé tartozik (főleg az USA-ban), azt azonban egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy egy Terrence Malick-jellegű alkotó is feldolgozza. Nagyon kíváncsi voltam tehát, hogy egy ennyire egyszerű, és kalandfilmes elemeket magán hordozó narratívával mihez kezd a rendező, de abból a szempontból nem kellett csalódnom, hogy Malick abszolút képes volt a saját képére formálni - azonban egy olyan alapanyaggal, amelynek természete ezt nem feltétlenül kívánja meg, meglehetősen felemásra sikerült a végeredmény.
Eleinte még viszonylag hűen követi John Smith (Colin Farrell) és indián szerelme (Q'orianka Kilcher) sztorijának főbb pontjait, azonban a játékidő előrehaladtával a narratíva kezd egyre inkább eltünedezni, és Malick álomszerű történetmesélése kezdi átvenni a helyét. Amelyben viszonylag kevés időt fordít az események kontinuitásának megteremtésére, valamilyen ív végigvitelére (gyakorlatilag a forgatókönyv félúton főszereplőt vált), és sokkal inkább a képek és a narráció tetszőleges alkalmazásával igyekszik megfogalmazni üzenetét. Avagy szokás szerint Malick mindent megtesz azért, hogy egy közel három órás produkció is zavarba ejtően hiányosnak és zaklatottnak érződjön, azt az érzést keltve, hogy a stáb tulajdonképpen csak magára hagyta Emmanuel Lubezkit néhány hétre a vadonban, majd az így létrejött képsorokra utólag rámondták a rendező által megírt gondolatokat. Amelyek között a természeti népek előtti tisztelgéstől az emberi élet értelmén (és a gyermekeken keresztül megjelenő végtelenségén) keresztül a kulturális különbségek feloldhatóságának boncolgatásáig megjelenik minden, de az ezek között hektikusan kalandozó narratíva képtelen bármelyiket is megfelelően végigvinni.
A játékidő utolsó harmadára azonban elkezd kikristályosodni Az új világ mondanivalója, és a rendező kiválóan ragadja meg a történetében rejtőző örökérvényű gondolatokat, amellyel a film sokkal többé tud válni, mint egy sajátos Pocahontas-feldolgozás. Ugyanakkor nem hagy nyugodni az az érzés, hogy Malick itt tulajdonképpen ugyanazokat a motívumokat próbálgatja (mint vizuálisan, mind történetmesélés szempontjából), amelyeket Az élet fájában sokkal rendezettebb keretek között tudott megjeleníteni. Éppen ezért legyen bármennyire is erős Az új világ lezárása, utólag egy kissé bizonytalan útkeresésnek tűnik ahhoz az élményhez, amelyet Az élet fája már sokkal tisztábban vissza tudott adni, részben talán azért is, mert ott már nem kötötte gúzsba egy adott alapanyag.
Ez a filmje viszont még egy terjengős, de terjengősségében is hiányosnak és zavarodottnak érződő mű, egy tulajdonképpeni ötletbörze Malick gondolataiból a Pocahontas-mítosz kapcsán. Amelynek (elsősorban Lubezki révén) megvan a maga audiovizuális szépsége, de amíg nem találja meg benne a rendező a lényeget, egy fárasztóan követhetetlen kalandozás az ő gondolatai között.
5/10
Az új világ teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
