Susu bolondság, de mennyország a filmek szerelmeseinek. Tímár Péter alkotása hatalmasat szólt a 90-es évek végén, ami két dolognak volt köszönhető alapvetően: a zenének és az abszurd humornak. A rendező bátran felrúgta a szokásokat, és vicces formában mutatta be a 60-as évek mindennapjait. Zseniálisan ötvözte a drámát, a romantikát, a nosztalgiát és a társadalomkritikát. Miközben beandalodunk a mindenki által ismert zenén, jókat nevetünk a poénokon, szembe is nézhetünk azzal, milyen körülmények között éltek szüleink, nagyszüleink a hétköznapjaikat azokban az években. Hatalmas élmény volt számomra egykoron ez a mozi, a Kispál és a Borz Kicsit szomorkás a hangulatom című videoklipje nagy kedvencem volt hajdanán. Nyilván tiniként még nem értettem sokat az a komolyabb mondanivalóból, a bulihangulat jobban átjött nekem akkoriban. Kíváncsian újráztam, és nem csalódtam, rendkívül szórakoztató, ugyanakkor tartalmas film ez még ma is!
1962, Budapest. Simon, a tömbbizalmi (Gálvölgyi János) sokat fáradozik azon, hogy a közösség mindennapjait igazgassa. A fiatalok életét alaposan felbolygatja a Világifjúsági Találkozó, amely lehetőséget nyújt arra, hogy külföldre menjenek, és lelépjenek az országból. A fiúk tánczenekart alapítanak, zajlik az élet, szerelemek szövődnek és érnek véget, de ahogyan közeledik a döntő időpontja, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy itt bizony jó ideig semmi sem fog változni...
Korom okán csak a bulikra emlékszem a Kádár-korszakból (1976-ban születtem), a 60-as évek nagy slágereit is apukámnak köszönhetően ismerem, mégsem unatkoztam soha ezen a filmen. Felnőtt szemmel nézve természetesen már nem gondolom annyira tökéletesnek, mint egykoron, de tény, hogy unikum ez az alkotás, átmenet a közönségfilm és a művészfilm között, jó arányérzékkel egyensúlyoz a szórakoztatás és az elgondolkodtatás között,a végeredmény pedig egy emlékezetes mozi lett. Örkényien abszurd, Rejtőien szellemes, mégsem szerzői film, humorral és zenével oldja fel a nagyon is drámai mondanivalót. A 60-as években már nem voltak hatalmas politikai változások, beállt a sok évtizedes viszonylagos unalom, vagyis szó szerint megállt az idő, amelyet nyilván mindenki másként élt meg, de ettől még meg kellett tanulnia elviselni ezt a helyzetet.
A forgatókönyv legnagyobb erénye azon túl, hogy kiválóan elegyíti a slágerek szövegeit a történettel, az, hogy remekül mozgatja a karaktereket. A 60-as évek legkülönbözőbb életkorban és élethelyzetben lévő, teljesen hétköznapi alakjait mutatja be, akikkel azonban mégis tudunk azonosulni, ugyanis alapvetően ők sem akarnak mást, mint mi: az adott körülmények között jól érezni magukat a bőrükben, csak egy másik, mára már letűnt korban. Különböző mélységűen lettek kidolgozva a karakterek, mégis mindenki megkapja azt a játékidőt, amelyben ha csak felvillantás szintjén, de meg tudja mutatni magát. A történet központja Simon, az egykori ÁVH-s, aki ma már "csak" a háztömböt terrorizálja, de ezzel együtt ő maga a hatalom, minden joviálisságával és háttérben meghúzódó, mégis létező fenyegetésével együtt. A fiatalok kedvesek, szerelmesek, és még hiszik, hogy az ő életük más lehet, mit a szüleiké. Aztán a végén a sok ritmus dáridó közepette kiderül, hogy erre sajnos esély sincs, így más választásuk nem lévén, belenyugszanak a megváltoztathatatlanba. Egy nemzedék sorsa sír a képeken, egy korszakot mutat be Tímár Péter, igazi időutazás ez az alkotás, amely nem ítélkezik, csak könnyed csomagolásban mutatja meg, hogy milyenek voltak a 60-as évek.
Az abszurd humor királydrámája ez az alkotás, amelyben nem véletlenül jelennek meg a műfaj akkori nagyágyúi, a L'art pour l'art társulat tagjai. Nagy Natália részvétele sikerült a legemlékezetesebbre, a dögös szexbomba eltúlzott karikatúráját nagyon jól eltalálta. Dolák-Saly Róbert és Galla Miklós sem maradhatott ki a buliból, de az ő jelenlétük nem lett annyira meghatározó eleme a filmnek. Kiváló színészek sorát láthatjuk kisebb-nagyobb szerepekben, a rutinos művészek mellett az akkoriban kezdő fiatalokat is megismerhettük, akik tehetségesek voltak, de a show-t elvitték előlük tapasztaltabb kollégáik. Reviczky Gábor, Pogány Judit, Molnár Piroska, Lázár Kati, Igó Éva, Andorai Péter mellett Cseh Tamás is beköszönt egy cameo erejéig, de a prímet mindvégig Gálvölgyi János vitte.
Nemzedéki filmnek túlzás lenne nevezni ezt a remek alkotást, de a saját korának meghatározó darabja volt, mára sem kopott meg a varázsa. Vélhetően mindenkinek megvan a kedvenc poénja belőle (az enyémek: "személyi igazolványokat, valamint jó estét!" és "Én, benned, a nőt?"), kíváncsian várom őket kommentben. Persze vannak hibái is a filmnek (a közepe táján határozottan leül a történet, szerencsére a zene eltereli erről a figyelmet, a végére pedig nem kicsit fullad ki a lendület), de ezzel együtt megunhatatlan, még akkor is, ha félelmetes belegondolni a humoros jelenetek mögöttes tartalmába.
8/10
A Csinibaba teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.