Ha másból nem, a Sicarioból mindannyian ismerhetjük, mekkora problémát jelent a drogkartellek működése Mexikóban, illetve az USA-mexikói határvidéken, a Cartel Land pedig dokumentumfilmként éppen ezt igyekszik részletezni. Ehhez pedig kifejezetten szokatlan nézőpontokat választ: két önbíráskodó csoport vezetőjéhez csapódik a stáb. A Mexikó szívében fekvő Michoacánban tevékenykedő Dr. Mireles a rendőrség tehetetlenségét megelégelve a vidéket uraló kartellekkel szemben maga áll neki kifüstölni a bűnözőket önkénteseivel, míg az USA-ban Tim "Nailer" Foley az arizonai határvidéken próbálja elcsípni a drogcsempészeket. Két dolog pedig közös a rasszistának bélyegzett milicistában és a kisebb népfelkelést elindító doktorban: történjen akármi is, egyikük sem hisz az állami bűnüldözés sikerében a kartellek elleni harcban.

Eddig a pontig meglehetősen érdekfeszítő a Cartel Land koncepciója, főleg, ha azt is hozzáveszem, hogy a nyitójelenet erejéig még egy szedett-vedett "droglaborba" is sikerült bejutnia Matthew Heineman rendezőnek. És az általa bemutatott alakok szemén keresztül látjuk, milyen feszültségek alakulnak ki, ha az állampolgárok minduntalan azt tapasztalják, hogy a rendőrség tehetetlen (már ha nem éppen maguk is a kartellek emberei), de akkor is, ha egy ilyen önbíráskodó mozgalom túlságosan nagy hatalomra tesz szert. Tulajdonképpen egy tanulságos szocio-politikai drámát látunk, amely egyszerre feszegeti azt a kérdést, hogy mennyire képes az állam hatékonyan ellátni polgárai védelmét, illetve, hogy mennyire szakítható meg a bűnözői életmód örök körforgása egy ilyen környezetben.

Azonban a Cartel Land éppen azzal marad adós, ami a legnagyobb erénye lehetett volna: hogy teljeskörűen bemutassa ezt a környezetet. Halljuk ugyan áldozatok beszámolóit, maguk a főszereplők is sztorizgatnak bőven, de Heineman annyira el van merülve szervezeteik kirajzolásában, hogy soha nem tudjuk meg pontosan, mivel küzdenek az arizonai farmerek, milyen egy kartellek által uralt városban, egyszóval pont az a gyomorszorító hatás marad el belőle, amit a Sicario (vagy éppen a mexikói Heli) néhány perc alatt képes volt kialakítani. A másfél óra itt azonban éppen csak arra elég, hogy a kartellellenes paramilitáris csoportok működéséből és főbb alakjaiból eleget lássunk a megértésükhöz, de maguk az áldozatok partvonalra szorulnak, és fájóan hiányoznak az olyan döbbenetesen őszinte momentumok, mint a drogdílerrel levezényelt rövidke interjú.

Elgondolkodtató feldolgozása tehát a témának ez a dokumentumfilm, de végeredményben a rendező inkább mondható hadműveleti krónikásnak, mint egy minden részletre kiterjedő, lényeglátó tabló megalkotójának. Ez pedig már éppen elég ahhoz, hogy minden erénye ellenére is alapvetően hiányérzet maradjon bennünk a Cartel Land stáblistájának legördülésével.