(A poszt Calum Marsh a The Guardianen megjelent cikkének fordítása)
2014. január 9-ének reggelén a Walter Mitty titkos élete felkerült az internetre, természetesen illegálisan, ahogy az év ezen szakában ez történni szokott. Akik letöltötték a filmet, meglepve látták a képernyőn, ki volt a jótevőjük: Ellen DeGeneres érintettsége felől a vízjel nem hagyott semmi kétséget. Valószínűtlennek tűnt ugyan, hogy egy híres tévés Ben Stiller-vígjátékok kiszivárogtatásával foglalkozna, de a bizonyíték adott volt. Úgy tűnt, Ellen kalózkodásban vett részt.
Végül kiderült, hogy a kópia a DeGeneres-show egyik alkalmazottjának bűne volt, és a műsorvezető kegyelmet kapott. De a botrány mindenkit emlékeztetett arra, hogy a hollywoodi filmek mennyire ki vannak szolgáltatva a kalózoknak - és hogy mennyi forrás áll rendelkezésre számukra. Manapság az ünnepek körüli kalózkodás nemcsak mindennapos, hanem egyben elkerülhetetlen is, így pedig elég nehéz bűnöst találni. Ha DeGeneres munkatársai kevésbé óvatlanok, bizonyára a Walter Mitty titkos élete máshogy került volna a kalózok kezére. Ezernyi lehetőségük van, és csak egy apró figyelmetlenségre van szükségük.
A legutóbbi darabok, amelyek a torrentoldalakon feltűntek, A visszatérő és az Aljas nyolcas, két sokat dicsért és régóta várt akció-dráma, amelyek hatalmas kritikai és pénzügyi sikernek néznek elébe. Hétfő (dec. 21.) reggel tűntek fel, és aznap délutánra együtt több, mint egymilliószor töltötték le őket. Mindkét film karácsony napján kapott limitált bemutatót az USA-ban, és január közepétől lehet látni őket országos szinten, mindkettőt rengeteget vetítették kritikusoknak (hogy az ő díjaikra is esélyesek legyenek), és mindkettő jó szereplésre számíthat a februári Oscar-gálán.
Hogyan történik az effajta kalózkodás? Lehet, hogy most egy ballonkabátban, egy kamerával a térdén a moziban ülő embert képzelsz el, de semmi ilyen vadregényes dologról nincs szó. Minden télen, ahogy a filmek sora a végéhez ér, a stúdiók és a forgalmazók elküldik a legfontosabb produkciókat a különböző díjak zsűritagjaihoz. Ezek az ajándék DVD-k "For Your Consideration" ("Figyelmébe ajánlom") screenerekként ismertek az iparágban, és rengeteget küldenek ki közülük minden évben. Én is kapok belőlük mint hivatásos filmkritikus. És ennek nyomán most is 50 ilyen screener van mellettem az asztalon, olyan filmek, mint például a Spotlight, a Concussion, a Big Short vagy a Steve Jobs.
Több száz filmkritikus van az USA-ban, és mindannyian éppen ilyen jól el vannak látva filmekkel. A stúdiók eközben ugyanúgy küldenek screenereket az Akadémia több ezer tagjának, illetve a filmek népszerűsítésével és forgalmazásával foglalkozó szakembereknek is. Az Aljas nyolcas kiszivárgását például Andrew Kosove, az Alcon Entertainment vezérigazgatójának nevéhez fűzik, igaz, Ellenhez hasonlóan ő is tagadja a személyes felelősségét.
És igazából tényleg lehetett volna bárki. Amikor két ilyen film feltűnik tiltott területen, a lehetséges elkövetők listája hatalmas. Még ha elkötelezetten megpróbáljuk az internettől távol tartani ezeket a darabokat, a veszély akkor sem múlik el. Mennyire nehéz elhagyni a Mentőexpedíciót a metrón vagy egy megbízhatatlan barátnak kölcsönadni a Kémek hídját? ("Elfogadja, hogy megsemmisíti ezt a screenert, miután megnézte" - ez a felirat áll a Sicario DVD-men, micsoda egy megtiszteltetés!) A kérdés nem az, hogy ezek a szivárgások hogy történnek, hanem az, hogy miért nem történnek gyakrabban.
A kritikusok már rengeteg filmet láttak azok közül, amelyeket most az arcukba tolnak: a korábbi premierekre kívánják felhívni a figyelmüket. Az ilyen screenerek kisebb fenyegetést jelentenek a stúdió számára: a szeptemberben bemutatott Fekete mise lehet, hogy veszít valamennyit a DVD-eladásokból, amikor felkerül az internetre a screener, de lehetősége volt bemutatkoznia a moziban úgy, hogy a közönségnek nem volt más opciója a megtekintésre. A visszatérő és az Aljas nyolcas itt hatalmas hátrányban van: ha meg akarod nézni őket ma este, megteheted - feltéve, hogy nincsen semmi aggályod ezzel kapcsolatban. Ehhez még vegyük hozzá a stúdiók által tevékenyen pörgetett hype-ot, és egy lehetetlen helyzet áll elő: hatalmas a kereslet a filmre, és csak egyféle módon (kalózkodva) lehet megtekinteni. Lehet ilyenkor hibáztatni a közönséget?
Másszóval ez a fajta kalózkodás az időzítés eredménye. A két film csak néhány moziban mutatkozik be 2015 végén, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a stúdiók még az idei Oscarra szeretnék nevezni őket, a "valódi" premier viszont csak a következő hónapban esedékes.(És akkor a magyar helyzetről már ne is beszéljünk, ahova az USÁban esetleg már október-novemberben is országos premiert kapó darabok is csak január-februárban érkeznek...) Éppen ez a rendszer a baj. A kritikák ragyogása és az Oscar-buzz mindent elnyomó zaja mellett az átlagos moziba járó ki van éhezve. Az egyetlen közönség, akiknek megengedik, hogy megnézzék a filmet idejekorán, azok, akiktől elvárják, hogy népszerűsítsék azt. És a szóban forgó exkluzív időszak alatt (amikor a zsűritagok között jár kézről-kézre a screener, az érdeklődő néző viszont kimarad) támadnak a legnagyobb valószínűséggel a kalózok. Nincs ebben semmi meglepő: az ő közönségük meglehetősen odaadó.
A megoldás nem az, hogy véget vetünk a screenereknek: ezt már megpróbálták egy évtizede, az online kalózkodás elterjedésekor, amíg a filmkészítők nem tiltakoztak amiatt, hogy így a kisebb produkciók észrevétlenek maradnak. Az igazi probléma ott kezdődik, amikor a stúdiók alkalmat teremtenek arra, hogy néhány kiválasztott élvezhessen valamit, amit a szélesebb közönség nem tehet meg - más szóval, amikor bizonyos emberek jóval mindenki más előtt megnézhetnek egy produkciót. Egy arra érdemes filmet egy kritikus vagy egy Oscar-szavazó látókörébe emelni támogatható dolog, de az alkotásokat nem csak néhány kiválasztott "figyelmébe kéne ajánlani".
