Robin Hood-ok jönnek-mennek a filmvásznon, de csak egyetlen igazi van, ő pedig nem más, mint Errol Flynn. Mi a titka, mit tudott, amit más nem? Egyszerű, saját magát játszotta el a filmben, hiszen ő egy igazi kalandor volt a való életben is, nem esett nehezére életre kelteni a nemes szívű sherwoodi banditát, aki jól forgatja a kardot és a szavakat, és el ne feledjük, hogy kiváló íjász. De mindenekelőtt egy vérbeli romantikus hős, akinek helyén van a szíve, víg a kedélye, gyámolítja a rászorulókat, és bátran szembeszáll a rosszakkal. Alapvetően egy sablonos jófiú, mégis a szívünkbe zártuk, mert nem kell mindig a világmegváltás, kalandfilm nélkül lehet élni, csak nem érdemes, Robinra pedig nem lehet ráunni. Rengeteg feldolgozása született a történetének, a leghíresebb Kevin Costner főszereplésével, de muszáj megemlítenem gyerekkorom kedvencét, a Giuliano Gemma nevével fémjelzett változatot, ami nem remekmű, de ettől függetlenül rongyosra néztem egykoron. Viszont eddig sikerült kihagyni az életemből ezt a klasszikus darabot (vagy már olyan régen láttam, hogy nem emlékeztem rá), ezért kíváncsian álltam neki a megtekintésének, és nem csalódtam, istenien szórakoztam rajta!

Richárd király (Ian Hunter) fogságba esik, Anglia így nem éppen széplelkű öccse, János herceg (Claude Rains) martalékává válik. Egyetlen ember mer szembeszállni vele, Robin Hood (Errol Flynn), aki kénytelen a sherwoodi erdőben elbújni, mivel a gonosz herceg megfosztja minden vagyonától. A fiatalember egyáltalán nem esik kétségbe, fellázítja ellene a parasztokat, segít a szenvedőkön, és mindeközben még arra is van ideje, hogy halálosan beleszeressen a szép Marian-ba (Olivia de Havilland).

Sok évtizeddel ezelőtt készült ez a film (egyébként nem ez volt az első feldolgozás, 1922-ben Douglas Faribanks keltette először életre filmvásznon a karaktert), mégsem veszített a varázsából semmit, dacára annak ,hogy a technika felett természetesen már régen eljárt az idő. Mégis magával tud ragadni a történet, annyira sodró erejűek a kalandok még ennyi év után is. Michael Curtiz (vagyis Kertész Mihály) pontosan tudta, mi kell a népnek (ld. Casablanca), nem először dolgozott együtt Errol Flynn-nel (akivel egyébként utálták egymást, olyannyira, hogy Curtiz képes volt éles kardot adni a kaszkadőröknek,  hogy valóban megsebesítsék a főszereplőt, aki rá jellemző módon ezt úgy reagálta le, hogy elkezdte fojtogatni a rendezőt, vagyis nem volt dögunalmas a forgatás, az biztos). Nincs hiány akcióból, romantikából, de azért az erkölcsi mélységekről sem feledkeztek meg az alkotók, ahogyan a humorról sem. Meglepően szellemes a szöveg, még ennyi év távlatából is rá lehet csodálkozni arra, hogy mennyire jó poénok vannak benne (és kiváló a szinkron, érdemes azzal megnézni!). Az egész filmet áthatja egyfajta könnyedség, amely a vérbeli kalandfilmek sajátja, hiába egysíkúak a szereplők (a jó nagyon jó, a rossz nagyon rossz, középút nincs, kizárólag Marian jelleme fejlődik Robin hatására), mégis életet tudnak lehelni beléjük a színészek. Persze kellett ehhez a technika (lásd a mára már ikonikussá vált árnyjáték a kastély falán vívás közben), a csodálatos zene, és az értő rendezés is.

Nem sajnálta a stúdió a pénzt a filmre, ami busásan megtérült a számára, hiszen hatalmas siker lett belőle, Errol Flynn-t szupersztárrá tette (hogy aztán annál mélyebbre süllyedjen, alkoholproblémák és egyebek miatt fiatalon, 50 évesen érte a halál), 3 Oscar díjat söpörhettek be az alkotók (amelyből az egyik természetesen a zene volt). Máig nem felejtette el a közönség ezt a kedves filmet, amely még ma is kiváló szórakozást tud nyújtani a nézőjének. Pont az a virtus van meg benne, ami miatt nagyon kedveljük Robint, és hiába jön már ki a könyökünkön a történet, mégis bele tudunk feledkezni a kalandjaiba. Perceken belül azon kapjuk magunkat, hogy feledjük a vicces kalpagot és a cicanacit, mert azzal vagyunk elfoglalva, hogy János herceg gazságain dúljunk-fúljunk, és teljes szívünkből drukkoljunk Robin-nak, hogy rúgja már szét végre azt a fenséges hátsó fertályát. Sir Guy alakja meglepően semmitmondóra sikeredett, a királyi sarj mellett csupán másodhegedűs lehetett, ezért nincs is igazi ereje a végső párbajnak, hiszen a herceg az igazi ellenfél, nem a karót nyelt nemes. A nottinghami seriff sokkal érdekesebb figura, egyrészt gyáva, másrészt viszont meglepően okos (ugyebár ő találja ki az íjászversenyt, ahol elkapják a főhőst a lator rosszak). Robin Hood mellett Skarlát Will csak lézeng a színen, Tuck barátnak és természetesen Little John-nak vannak szép pillanatai (az a verekedés a farönkön!), de a show-t elviszi előlük Much. A legjobban megírt karakter meglepő módon Marian-é, aki teljes jellemfejlődésen megy keresztül, elkényeztetett nemes hölgyből az elesettek elszánt védelmezője lesz, és bátorságának, valamint éles eszének köszönheti Robin, hogy megússza az akasztást. A főszereplő inkább vicces, mint hősies, de amikor kell, komoly is tud lenni, pont jól el lett találva az arány, nem nevetséges a figura, de nem is vesszük halál komolyan, inkább elismerően mosolygunk, hogy milyen jó kedélye van ennek a bátor és sármos fiúnak.

Errol Flynn-nek nem voltak komoly színészi képességei, azonban erre a szerepre ő volt a legalkalmatosabb személy, ő arra született, hogy eljátssza nekünk Robint. Olivia de Havilland fényévekkel jobb alakítást nyújt nála, Basil Rathbone (aki kiváló Sherlock Holmes volt a maga korában) magához képest kissé halovány, Claude Rains ellenben vérlázítóan jó volt János herceg szerepében. Patrick Knowles, Aln Hale, Melville Cooper, Ian Hunter és Una O'Connor kiválóan alakították a szerepüket. 

Klasszikus nem véletlenül lesz egy film, nem a műfaj a lényeg, hanem az élmény, amit nyújt a nézőjének. Ez az alkotás pedig maga a nagybetűs KALAND, amelynek köszönhetően újra gyerekek lehetünk, teljes beleéléssel szurkolunk a jóknak, utáljuk a rosszakat, nevetünk, aggódunk, meghatódunk, elandalodunk, megijedünk, megnyugszunk. És azzal a jóleső érzéssel nézzük a vége feliratot, hogy jó filmet látunk. Ritka kincs ez mostanában!

8/10

 A Robin Hood kalandjai teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.