Steven Moffat zseniálisan nyúlja le mások ötleteit. Amikor beájulva nézed a Sherlock második évadának harmadik részét, nem is gondolnád, hogy mennyi momentumot találnál ismerősnek, ha láttad volna ezt a filmet. Mert Sherlock Holmes örök, csak a körítés változik.

Ma minden Benedict Cumberbath-ről szól Sherlock - ügyben (méltán, zseniális a szerepben), egy emberöltővel ezelőtt Jeremy Brett volt az isten (nekem még ma is az!), nagyszüleink idejében pedig Basil Rathbone tiporta a zseniális detektív kalandjaira érzékeny hölgyek szívét és a krimirajongó urak elméjét.

Nem áltatok senkit, ez az 1939-ben készült film izgalomban és pláne akcióban nem veheti fel a versenyt a BBC übercool sorozatával, ámde a színészi játék, a rendezés, az atmoszféra teremtés és nem utolsó sorban a forgatókönyv miatt érdemes adni neki egy esélyt.

Egy tipikus viktoriánus tárgyalás kellős közepébe csöppennünk:  a vádlott, Moriarty  professzor (George Zucco) rezzenéstelen arccal hallgatja a bíró dörgedelmes szavait, majd várja az esküdtek ítéletét, aki nem találják bűnösnek. (ismerős a jelenet valahonnan?), Sherlock Holmes beront a terembe, közli, hogy be tudja bizonyítani, hogy a prof közel sem ártatlan, de a bíróságot nem tudja meghatni, Moriarty szabadon távozik. Ennek örömére egy konflisban ülve kedélyesen beszélget Holmes-szal arról, hogy egyrészt el kívánja követni az évszázad bűnügyét, másrészt pedig ki akarja vonni a forgalomból kedvenc detektívünket (egy kicsit más kontextusban ez a jelenet sem ismeretlen, ugye?). Sherlockot éppen megbízzák azzal, hogy akadályozza meg egy nagyon értékes ékszer elrablását, de erre nem sok figyelmet szentel, ugyanis komolyabb elmejátékot talált magának: egy fiatal hölgy felzaklatva érkezik hozzá, azzal, hogy kapott egy furcsa rajzot, és ezért attól fél, hogy megölik a bátyját. A félelem nem volt alaptalan, a testvér valóban elhalálozik, de a kalandok csak most kezdődnek, melynek végső felvonásában kiemelt szerepet kapnak a Towerben lévő koronázási ékszerek, és egy magas tető, ahonnan Sherlock Holmes és Moriarty közül csak az egyikük távozhat élve..

Ha túl tudunk lépni a technika elavultságán, és nem várunk akcióorgiát, akkor nagyon jól fogunk szórakozni a filmen. Ugyanis nagyon jó volt a forgatókönyv. Feszes, izgalmas a történet, jó párbeszédeket írtak, Doyle szelleméhez méltóan elgondolkodtató rejtélyt kell megoldania a zseniális detektívnek. Azonban a karakterek már közel sem sikerültek ilyen jól. Természetesen minden a mi jó Sherlockunkról szól, dr. Watson pusztán humorforrásként tűnik fel a történetben, és Moriarty alakja sem igazán kidolgozott, de ettól még egy jó kis krimit kapunk. És ráadásul meglepően jó és eredeti beállításokban is bővelkedik a film, sőt, a humor sem utolsó. Nem rossz ez egy sok évvel ezelőtt készült alkotástól, ugye? Ezzel együtt a mai szemnek elég lassú és vontatott a film, nem sikerül végig fenntartani az érdeklődést, ámde a hamisítatlan Doyle -  atmoszféra sok mindenért kárpótolja a nézőt.

Sherlock fanoknak valóban izgalmas játék figyelni a filmben, hogy mit hasznosítottak újra Moffaték a második évad nagy fináléjában, a képi hasonlóságon túl a vágások is ismerősek lehetnek. Ebből is látszik, hogy nem bűn a lopás, ha kreatívan és szellemesen teszik azt.

Basil Rathbone kiváló színész, a klasszikus Sherlock Holmes figurát alakítja, semmi túlzás, egy igazi angol gentlemant láthatunk, aki nem akcióhős, és túlságosan nem vág fel az eszével sem. Visszafogott, elegáns játék, mély karakterismeret, nem látványos, ámde tökéletes alakítás. Dr. Watson figurája erősen háttérbe szorult ebben a filmben, talán túlságosan is komikus alak lett belőle, azonban Nigel Bruce nem játssza túl a szerepét, így harmonikusan illeszkedik a filmbe, igaz, hogy sok vizet nem zavar, abszolút mellékszereplő. Moriraty professzor figurája nem lett igazán jól megírva, ennek ellenére George Zucco mindent kihoz a szerepből. Azonban nem igazán lesz méltó ellenfele Holmes-nak ez a joviális professzor, akin nem nagyon lehet érezni, hogy egyébként a bűn Napóleonja. Rathbone és Zucco közös jelenete a film elején nagyon jól működik, azonban a történet folyamán egyre inkább nyilvánvalóbbá válik, hogy a Holmes-t alakító színész több klasszissal jobb, mint kollégája, ezért az utolsó nagy összecsapás nem tud igazán ütős lenni.

A rendező, Alfred L. Werker összességében egy nagyon jó kis filmet hozott össze, amit Basil Rathbone miatt még ma is érdemes megnézni. Nem világbajnok film, de a kiváló színész megérdemli, hogy felidézzük az emlékét azzal, hogy megnézzük ezt a meglepően jó krimit.

8/10