Don Juan de Marco (1994)
2015. november 04. írta: FilmBaráth

Don Juan de Marco (1994)

don_juan.jpgJohnny Depp olyan mélyre süllyedt az utóbbi időben, hogy onnan már csak felfelé vezet az út. Úgy tűnik, végre rájött, hogy annyi év után eljött a komolyabb szerepek ideje, a Fekete mise előzetesében már azt a formáját idézi, amelyet nagyon régen láttam tőle. Egyből eszembe jutott az a sok szép filmes pillanat, amelyet neki köszönhetek még a sztárkorszak előttről, amikor jobbnál jobb alakításokkal ajándékozott meg bennünket. Azonban számomra is meglepő módon nem az Ollókezű Edward vagy az Ed Wood jutott eszembe, hanem ez a  bájos romkom, amelyet nagyon régen láttam, viszont most valamiért azonnal újrázni akartam. Nem csaltak az emlékeim, valóban a régi önmagát láthattam, megspékelve Marlon Brando-val, Faye Dunaway-el, és méretes adag romantikával, ma is simán belefeledkeztem ebbe az alkotásba, amely nem akar több lenni, mint egy kedves alkotás, de ezt a célt el is éri. Bárkinek jó szívvel tudom ajánlani, aki romantikahiányban szenved, és jól akar szórakozni!

Don Juan de Marco (Johnny Depp) 21 éves, és úgy döntött, szerelmi bánata miatt eldobja magától az életet. Talpig jelmezben, maszkkal az arcán tervezi elkövetni ezen végzetes tettét, azonban a neves pszichiáter, Dr. Jack Mickler (Marlon Brando) mégis ráveszi arra, hogy letegyen ezen szándékáról. Egy elmegyógyintézetbe kerül, ahol 10 napja van az éppen nyugalomba vonuló, kiégett orvosnak, hogy eldöntse, beteg-e a fiú. Azonban ahogy telnek a napok, egyre inkább kiderül, hogy nagyobb szüksége van neki rá, mint fordítva...

Valóban őrültség álomvilágba menekülni a rideg valóság elől? Tényleg egy kendő lenne a valódi álarc, vagy az inkább az, ami láthatatlan a többi ember számára? Nem, nem jut el olyan mélységekig a film, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk, de legalább felveti őket, és elgondolkodhatunk ezeken a valóban érdekes felvetéseken. A hangsúly a romantikán van, ami nem is baj, nem kell mindig a dráma, néha elég egy jól kivitelezett középszer, amelynek átragad ránk a hangulata. Miért, nekünk nem jár egy kis keringőzés a tengerparton a kedvessel, virághegyek és szép szavak? Na ugye!

Jeremy Leven inkább íróként ismert, mint rendezőként (ő adaptálta filmre a Szerelmünk lapjait), kár, mert ennek a filmnek az alapján nagyon is tehetséges, áradó érzelmeket varázsol a vászonra, meg tudja mutatni egy történet lelki finomságait, jól tud karaktert építeni, viszont a történetszövés és a dramaturgia terén akadnak hiányosságai. A szavakat természetesen kiválóan forgatja most is, már a kezdő jelenettől (amelyben Don Juan még lezavar egy utolsó hódítást, mielőtt szembenéz a halállal) andalodunk elfelé, nagyon erősek az indító képsorok, kár, hogy ezt az intenzitást nem sikerült mindvégig fent tartani. Akadnak sajnos üresjáratok a filmben, nem minden párbeszéd olyan ütős, mint ami Brandó-nak és Depp-nek jutott, a valódi mélység fájóan hiányzik az alkotásból, ettől függetlenül azonban menthetetlenül el fog uralkodni rajtunk a romantikus hangulat, és ez sem kevés.

don_juan2.jpgNagyon jó írói húzás, hogy a pszichiáter szemén keresztül ismerjük meg Don Juan-t, aki maga is komoly problémákkal küzd, és egy idő után azon kapja magát, hogy miközben a fiún próbál segíteni, az ő lelke gyógyul. Rácsodálkozik a feleségére, és rálel azokra az értékekre, amelyek szükségesek ahhoz, hogy nyugdíjazása után új értelmet nyerjen az élete. A felesége először csodálkozik a változásokon, megrémül, majd egyre jobban tetszik neki a férje átalakulása. Don Juan-nak pedig furcsa módon annál jobban elhisszük, hogy ő valóban egy romantikus hős, minél jobban megismerjük a valóságot az életéről. Több volt ebben a filmben, kár, hogy egy idő után kissé szétesik a történet, és a vége túlságosan szirupos, így a csoda elmarad, viszont mindvégig jól érezzük magunkat a megtekintése közben.

Lehangoló látvány látni a megöregedett és elhízott Brandót, de a tehetsége nem kopott meg, még egy romkomban is képes olyan pillanatokkal megajándékozni bennünket, hogy a hideg futkároz a hátunkon. Johnny Depp-nek nem volt könnyű dolga, de egyrészt elvitte a hátán a filmet, másrészt pedig nem ijedt meg attól, hogy egy legendával kell együtt játszania, méltó partnere volt a Keresztapának. Faye Dunaway több játékidőt érdemelt volna, de szokásához híven kihozta a szerepéből a maximumot.

Nincs ebben a filmben semmi különös, nem nyert díjakat (bár a zenét megérdemelten jelölték Oscar-ra), a Brando-Depp kettős, az érdekes történet, a romantikus hangulat miatt viszont kár lenne kihagyni az életünkből, mert magunkkal viszünk belőle néhány felejthetetlen pillanatot, és leküzdhetetlen vágyat fogunk érezni arra, hogy magunkhoz vegyünk egy szép verseskötetet, és felemeljük kis lelkünket a mindennapok szürkeségéből.

7/10

A Don Juan de Marco teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr1008040902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2015.11.06. 10:35:28

Méltatlanul elfelejtett remekmű, nálam 9/10, sokszor újranézős.
süti beállítások módosítása