Reggel félkómában bekapcsoljuk a tévét, és miközben megisszuk a kávénkat, próbálunk magunkhoz térni, félfüllel hallgatjuk az időjárásjelentést, csak hogy tudjuk, milyen ruhát kapjunk elő a szekrényből. Aztán elindul a nap és észre sem vesszük, hogy ha meteorológiai kérdések kerülnek szóba, mindig hozzátesszük, xy mondta a tévében, hogy ilyen és ilyen idő lesz ma. Az időjósok az életünk részei, de nem mindenkit veszünk komolyan, pontosabban a szép hölgyeket nem igazán, a férfiak közül pedig azokat, akiknek szakmai végzettségük, vagyis hitelük van. A média egy nagyon különleges szeglete az időjárás előrejelzése, az időjósok jó, hogy vannak, de nem biztos, hogy vannak olyan érdekesek, hogy rászánjunk az életünkből másfél órát arra, hogy megnézzünk egy róluk szóló történetet, még akkor sem, ha ifjabb éveink kedvence, Nicolas Cage a főszereplő, és olyan színészóriás is előfordul benne, mint Michael Caine. Én is ezért hagytam ki eddig az életemből ezt a filmet, ami  nagy hiba volt, mert egy nagyon jól felépített felnőtté válási történetről van szó, nem a könnyen emészthető fajtából, kizárólag megfelelő érzelmi hangulatban érdemes nekiállni, de akkor jól meg fogunk lepődni, hogy milyen érzékeny, tartalmas alkotást adott ki a kezéből a Karib-tenger kalózainak rendezője.

David Spritz (Nicolas Cage) egy chicago-i tévénél időjós, és egyáltalán nem elégedett az életével. Úgy érzi, az emberek nem veszik komolyan, meg is szokták dobálni, de ennél sokkal nagyobb probléma, hogy azzal a tudattal kell élnie, hogy a nyomába sem érhet apjának, Robert Spritzel-nek (Michael Caine), a Pulitzer-díjas írónak. Ez még nem minden, a családja is széthullott, a felesége a gyerekeivel külön él, nagyon itt van tehát az ideje annak, hogy összekapja magát. A fordulat akkor következik be az életében, amikor kiderül, hogy édesapja rákos, és már nem sok ideje van hátra, neki pedig fel kell nőnie végre...

A könnyű siker nem ösztönöz arra, hogy fejlődjünk. Ha kevés erőfeszítéssel sikereket érhetünk el a karrierünkben, miért fárasztanánk magunkat azzal, hogy kőkeményen melózzunk, és biztos, hogy életünk egyéb aspektusaival sem foglalkozunk komolyan. Ilyen helyzetben van főhősünk is, aki érzi, hogy valami nem jól működik az életében, de elsőre fel sem merül benne, hogy ő lenne a hibás ebben. Haragszik az apjára, aki szerinte semmibe veszi, nem ismeri el a sikereit, még mindig a a kisfiának tekinti, holott már neki is kamasz gyerekei vannak. A volt feleségét szeretné visszaszerezni, aki elsősorban a gyerekek miatt ad is neki még egy esélyt, amellyel természetesen nem tud élni, mert nem tudja fékezni az indulatait, képtelen visszafogni az egoját, nem tud odafigyelni a másik emberre, aki végül megunja, és másnál keresi a boldogságot. Nem igazán kedveljük meg David-et, nem sok szeretni való tulajdonsága van, azonban amikor megtudja, hogy az apja meg fog halni, lassan, de biztosan elkezd változni. Nem látványosan, és nem radikálisan változtat a dolgain, de magához képest nagyon is messzire jut el. Happy end-ről szó sincs, de hiteltelen is lenne, itt nem az amerikai műmosoly a lényeg, hanem az, hogy egy ember szembenézett saját magával, és életében először vállalta a felelősséget az életéért.

Korántsem hibátlan a film, túl hosszan kell néznünk azt, hogy mekkora kátyúban van David élete, és túl kevés idő marad a jellemfejlődés bemutatására, az apa alakjában is több volt, erősen érződik a filmen, hogy a rendezőnek vannak hiányosságai a finom lelki rezdülések élményszerű bemutatásában, a történet időnként akadozik, de főként a a jól megírt karaktereknek és a színészi játéknak köszönhetően mégsem unalmas a fim. Nincsenek benne hatalmas katartikus pillanatok, amit magunkkal viszünk belőle, az a szereplők arcán tükröződő érzelmek. Például az apa néhány szóban elmondja, hogy meg fog halni, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy mennyi fájdalom tükröződik a szemében eközben, ahogyan a fiáéban is, amikor megtudja a szomorú hírt. A szövegben nincsenek olyan mondatok, amelyeket idézni lehet, egyszerűen csak úgy érezzük, pontosan illettek a jelenetbe. Kár, hogy nem sikerült megtalálni a helyes arányokat, ezért időnként vontatottnak tűnik a történet, szívünk szerint kiabálnák David-del, hogy csináljon már valamit, mert egyre mélyebbre süllyed a saját életének mocsarában, és inkább szánjuk, mint drukkolunk neki. Majd lassan, de biztosan elkezdődik a változás, mi pedig azon vesszük észre magunkat, kezdjük elhinni, hogy fel tud állni a padlóról ez a fiú, szembe tud nézni a saját gyengeségével most, hogy a rá túl nagy árnyékot vető apafigura eltűnik az életéből, már nincs kinek megfelelnie, csak saját magának.

Ne várjunk csodát a filmtől, nem zseniális alkotásról van szó, viszont nagyon értékes és tartalmas történetet mesél el nekünk egy felszínes emberről, aki nem kevés nehézség árán felnőtté tud válni. Nem könnyű darab, ki szeret komoly családi problémákat, haldokló apát, nem éppen hótiszta jellemű főhőst látni, mégis érdemes rászánni az időt a filmre, mert elér a szívünkig David sorsának nem egyszerű, de abszolút emberi alakulása, miközben kapunk még egy kis gondolkodni valót is a médiáról, a látszat hatalmáról, nem vág falhoz a film, de megszorongatja a lelkünket. 

Nicolas Cage nagyon jó választás volt a főszerepre, ebben a filmben bebizonyíthatta, hogy nem a semmire kapta az Oscar-díját, tökéletesen ráérzett a karakterre. Michael Caine azonban elviszi előle a show-t, kevés jelenetben tűnik fel, de akkor olyan súllyal, ami méltó egy olyan színészlegendához, mint ő. Hope Davis-nek, Gemmenne de la Pena-nak és Nicholas Hoult-nak voltak szép pillanatai, Gil Bellows pedig annyira jól játszotta a szerepét, hogy mi is jól bemostunk volna neki, ha tehettük volna. 

Gore Verbinski a mennybe ment Jack Sparrow-nak köszönhetően, mára azonban finoman szólva is megkopott a vonzereje. Furcsa, hogy mennyire meglepődünk azon, hogy nem csak látványos filmeket tud rendezni, pedig a Fekete Gyöngy előtt volt még egy A kör is, amely szintén nem utolsó alkotás. Kellemes meglepetés tőle ez a film, igazi gyöngyszem, kár, hogy feledésbe merült, érdemes adni neki egy esélyt!

8/10

Az időjós teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.