Hogyan lehet egy tíz perces kötéltáncból egy egész estés filmet rendezni? Sehogy, mondtam már elsőre is a szóban forgó darab kapcsán, és (lássátok nagyságomat) az élet engem igazolt. Mármint abból a szempontból tényleg sikerrel vette az akadályt Robert Zemeckis, hogy összehozott technikailag egy két órás produkciót, de hogy ezzel nekünk mit tudott adni, arra még mostanáig sem tudtam rájönni.
Minden, amit tudnod kell a Kötéltáncról, hogy létezett egy Philippe Petit nevű francia úriember (a filmben Joseph Gordon-Levitt alakításában láthatjuk), aki 1974-ben fogta magát, és (természetesen teljesen illegálisan) átsétált az épülő World Trade Center két tornya között egy kötélen. Igen, ezt nézzük két órás keresztül, pontosabban ezt, és még előtte másfél óráig azt, ahogy Zemeckis maszatolja a semmit.
A Kötéltáncnak ugyanis nem akar semmit megfogalmazni, nincs egy épkézláb íve, karakterfejlődése, amire fel lehetne húzni, és bár ez lehetne jó döntés abból kiindulva, hogy milyen kínos dolgok születnek néha, amikor egy hollywoodi produkció görcsösen mondani akar valamit, de ez a film annyira élettelen és semmitmondó, hogy helyenként azt kívántam, bárcsak legalább valami nagyívű álbölcsesség kiesne Gordon-Levitt száján. De a forgatókönyv még a jelenetek jó részét átható narrációt is csak arra használja, hogy egy-egy momentumot túlelemezzen, de nagyjából olyan lebutított és szájbarágós szinten, mintha egy óvodásoknak szóló mesekönyv elevenedne meg a vásznon. És ahhoz képest, hogy rendelkezésre áll erre neki több, mint másfél óra, Zemeckis története más részeit sem képes ennél magasabb szinteken kidolgozni: Petit lapos és küzdelmek nélküli életútja csak kötelező körként adja a bevezetést, a továbbiakban pedig egy heist movie-s (de a mutatvány szempontjából teljesen haszontalan) csapatgyűjtögetés, Hollywood szintetizált emberi kapcsolatai és konfliktusai adják a mű gerincét. (Na meg a röhejesen cizellált makettek...) De még az ezt fűszerező humor is annyira bárgyú, hogy a legviccesebb karakter egy olyan két lábon járó füvezős poén, akit még Judd Apatow is szégyellne beemelni egy filmjébe.
Ennyi várakozás és szenvedés után legalább a nagy finálénak volt mit kompenzálnia, de sajnos azzal sem lehetek maradéktalanul elégedett, jobban megfogalmazva, az addig látottakon már nem tudott sokat javítani. Zemeckis remekül játszadozik a 3D-vel, nagyon sokat kihoz az elképesztő perspektíva által lehetővé tett látványból, Petit végső kötéltánca kapcsán azonban mégsem éreztem azt, hogy olyan korszakalkotó vagy egyszerűen csak lenyűgöző vizuális momentumok sorozata lenne, mint a Gravitáció vagy a Pi élete. Magát a szédítő magasságot is igazán csak egy-két beállításban sikerült csak érzékeltetni, éppen ezért az előadásokon öklendező nézők hordáit inkább a marketingesek ügyes munkájának tudnám be, mint Zemeckis rendezői nagyszerűségének. Mindenesetre ezeket a perceket remek nézni ott a moziban (IMAX-ben végképp), de egyáltalán nem képviseli azt a látványt, amit majd a torrent DVD-megjelenéskor külön odatekerve fogunk újra- és újranézni, mert annyira zseniális.
Egy relatíve tetszetős IMAX3D-demóval sikerült tehát lezárni, de ettől még inkább nevezném egy hatalmas időhúzásnak a Kötéltáncot, mint filmnek. Ha valami igazán bámulatos benne, az az, hogy sikerült létrehozni egy ennyire semmiről nem szóló, lélektelen produktumot (pedig a Önkívület után én már sok újdonságra nem számítottam idén ilyen téren). Zemeckis sokkal jobban tenné, ha megmaradna az olyan érett és tartalmas produkcióknál, mint a Kényszerleszállás, mi pedig (ha már úgyis közeledik október 26-a) kötéltáncolás helyett jobban járunk, ha inkább Vissza a jövőbe teszünk vele egy utazást.
5/10
A Kötéltánc teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
