Ridley Scott nagy visszatérése alig akad versenytársra ezen a héten, igaz, leginkább azért, mert a Mentőexpedíciót senki nem hazai pályán akarja megverni, hanem a néhány további premier inkább azokat a nézőket célozza be, akiket nem érdekel Ryan közlegény Watney űrhajós megmentése. Arisztokratikus romkom, egy visszafogott, de nagyon erős dráma és egy koncertfilm lesz a kínálat a bestsellerből készül sci-fi mellett.
Önkéntelenül összerezzenek, ha egy címben meglátom a "hercegnő" szót, és ezt talán nemcsak az Y kromoszóma vagy az teszi, hogy a legutóbbi ilyen darab emlékeim szerint egy Barbie-mozi volt, hanem, hogy a tinilányokra becélzott pénzcsinálók legalját képezik ezek a művek. Ez a produkció ugyan láthatóan egy szinttel feljebb lövi be magát, történelmi kontextusba és valós szereplők közé bújtatva az eseményeket, de az előzetesből úgy tűnik, a trónöröklés dilemmáit itt sem fogja meghaladni semmilyen komolyabb gondolat.
Ridley Scott visszatért, és bár nem egy forradalmi művet alkotott nekünk, a Mentőexpedíció tökéletesen valósítja meg mindazt, amit egy blockbustertől elvárna az ember. Részletesebben kritikánkban.
Andrew Haigh műve a nyári blockbuster-szezon után teljesen az ellenkező végletet képviseli: az érzékeinket eltompító eszközök helyett maradéktalan figyelmet és rengeteg erőfeszítést követel nézőjétől. Bővebben itt írtunk a filmről.
Lehet, hogy csak nekem tűnik így, de újabban egyre trendibb a klasszikus koncertfilmeket összekötni egyfajta részint szerzői, részint a zenészek életrajzába betekintést engedő élménnyé emelni. Nick Cave-ről már született egy ilyen darab, most pedig a zenei élet egy még nála is meghatározóbb figurája, a Pink Floyd frontembere állhatott a kamera elé és mögé. Ez nyilván már önmagában is sokakat fog a moziba vonzani, a legnagyobb kérdés azonban mint minden mű esetében, itt is az, Waters a színpadon kívül is van-e olyan érdekes, mint odafent.
