Az Úr, vagyis El Cid. Az arabok hívják így azokat az embereket, akik különlegesen nemes lélekkel bírnak és Rodrigo Diaz de Vivar, a spanyolok nemzeti hőse ilyen volt. A mórokkal vívott háborúk legnagyobb hadvezérének kalandos élete sok írót megihletett, a leghíresebb feldolgozás Corneille drámája. A romantikus hős alakja filmért kiáltott, és amikor a 60-as évek elején divatba jöttek a monumentális romantikus mozik, Anthony Mann kapta a lehetőséget, hogy filmvászonra álmodja a történetét. A Ben Hur-ral szupersztárrá vált Charlton Heston lett főszereplő, és annak ellenére, hogy rajta kívül nem volt nagy név a filmben (Sophia Loren még erősen a karrierje elején járt akkoriban), szép sikert aratott. Nagy gyerekkori kedvencem ez az alkotás, ezért félve újráztam, de hamar megnyugodtam, mert nem fogott rajta az idő, még ma is kiváló választás, ha egy jó kis látványos, romantikus kalandfilmre áhítozunk egy unalmas hétvégi napon.

Az 1080-as években Spanyolország legnagyobb problémája a mór támadás volt, főleg, amikor Ben Juszuf (Herbert Lom) lesz a hadvezér. Don Rodrigo (Charlton Heston) éppen az esküvőjére siet, amikor belekeveredik egy csetepatéba, és mivel elege van a vérontásból, úgy dönt, elengedi magas rangú mór foglyait. Ezzel azonban felségárulást követ el, és a dolgok odáig fajulnak, hogy akaratán kívül megöli jegyese, Jiména (Sophia Loren) apját. Menyegző természetesen lefújva, de a fiatalemberből a király bajnoka lesz, és igazi hadvezér. Elveszi szerelmét, aki nagyon nehezen bocsát meg neki, ráadásul a király halála után testvérháború osztja meg az országot, majd  El Cid-et száműzi az uralkodó, de ő utolsó leheletéig harcol érte és szeretett hazájáért...

Ne várjunk túl sokat ettől a filmtől, és akkor nagyon jól fogunk szórakozni rajta. Igazi hőseposz, nem túlságosan bonyolult karakterekkel, látványos csatákkal, áradó érzelmekkel, romantika és kaland a köbön, olyan jól összerakva, hogy még ma is tökéletesen ki tudja kapcsolni a nézőjét a mindennapokból. Nagyon hosszú a film, 2 és fél óra, de érdemes rászánni a játékidőt, nem üres történelmi tablót kapunk, a színészi alakításoknak, a grandiózus akcióknak köszönhetően hamar magával ragad a történet, gyorsan bele tudunk veszni a középkori Spanyolország nem éppen unalmas életébe.

Becsület, erkölcs, büszkeség, szerelem, gyűlölet, hatalomvágy, országos gondok és emberi gyarlóság - ezek a dolgok mind-mind jelen vannak ebben a filmben, amely a mi szemünknek már túl teátrális, mégis úgy érezzük, gazdagabbak leszünk tőle, és több jelenet is bevésődik belőle, pláne, ha valaki olyan fogékony korban esik szerelembe vele, mint én egykoron. A zárókép, amikor El Cid a tengerparton belelovagol a halhatatlanságba nagyon giccses, de akkora érzelmi töltettel tölti meg a korábban megismert történet, hogy nem lehet elfelejteni. Nem hibátlan a film, a vége pedig sajnos tényleg túlságosan sziruposra sikeredett, de annyira sodró erejű a történet, olyan pokolian erős az érzelmi kötelék El Cid és a felesége között, hogy még az apagyilkosságon is túl tudnak lépni,. ha nem is könnyen. Az ő erkölcsi magasságukkal szemben áll a királyi család, ahol a testvérek trónviszálya tragédiába fullad, és minden létező hibát elkövetnek a trónra nem méltó uralkodók, hogy elveszejtsék Spanyolhont, de percnyi kétségünk se legyen, amíg itt van nekünk Charlton Heston, a haza meg lesz mentve, akár az élete árán is, mai szemünknek kicsit túlságosan hősiesen, de tökéletesen hitelesen.

Ez a film valóban El Cid-ről mesél nekünk, főleg az ő harcain és Jiména iránt érzett szerelmén van a hangsúly, a többi karakter eléggé háttérbe szorul a történetben, olyannyira, hogy a főellenség, Ben Juszuf csak néhány jelenetben szerepel. Ennek ellenére sikerült tartalommal megtölteni a filmet, hiába egysíkú hős a főszereplő, mégis sikerült érdekessé tenni az alakját, méltó emléket állítottak az alkotók a spanyolok nemzeti hősének. El ne feledkezzünk a zenéről, már csak azért sem, mert Rózsa Miklóst Oscar-díjra jelölték érte. Nemes veretű iparosmunka, nemcsak a szemnek tetszetős, hanem romantikus lelkünk is felizzik a megtekintése során. Az akció és az érzelem egyensúlyban van ebben a kicsit már divatjamúlt alkotásban, amelyet nem csak a történelmi filmek szerelmesének lehet ajánlani jó szívvel, hanem bárkinek.

Charlton Heston tökéletes választás volt a főszerepre, ő arra született, hogy hősöket játsszon. Tökéletesen hiteles volt a nagy hadvezér alakjában, mégis emberi tudott maradni. Sophia Loren nemcsak szép volt, hanem meglepő drámai erővel jelenítette meg a büszke spanyol nemesasszonyt, akinek a lelkében le tudta győzni a szeretet a gyűlöletet. Herbert Lom kiváló volt, kár, hogy olyan kevés jelenetet kapott, Raf Vallone nem igazán tudott mit kezdeni a szerepével, John Fraser nemcsak jól nézett ki, de jól is játszott, de az én személyes kedvencem a Moutamin-t alakító Douglas Wilmer méltóságteljes alakítása volt.

Anthony Mann neve elsősorban a western műfajából ismerős, de a monumentális történelmi filmek terén sem vallott szégyent. Ezen a jól sikerült alkotáson kívül neki köszönhetjük a Római birodalom bukása című darabot, amelynek szintén érdemes adni egy esélyt, nem kiemelkedő film, de látványos és nem unalmas. A mai szuperhősök korában El Cid talán ódivatúnak tűnik, de egy esős hétvégi napon simán felveszi velük a versenyt.

8/10

Az El Cid teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.