Ásó, kapa, nagyharang - boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Általában itt szokott vége lenni a romantikus filmnek, mert a producerek azt gondolják, hogy a nézőket úgysem érdekli a szürke valóság, a mindennapokba belefáradó pár kapcsolatának lassú, de biztos ellaposodása. A szerelmes szavakat felváltják a dühős kiabálások, a boldog nevetést a sírás, a szárnyaló érzelmeket a sírás és harag. Szerencsére Derek Cianfrance nem így gondolta, és összehozta nekünk az utóbbi idők legszívbemarkolóbb filmjét. Ne ezt nézzük meg az első randin, de ha elég erősnek érezzük magunkat egy nem túl szívderítő, de brutál jó mozihoz, bátran vágjunk bele a megtekintésébe!

Dean (Ryan Gosling) és Cindy (Michelle Willams) kapcsolata nem éppen fennen szárnyal, ezért úgy döntenek (vagyis a férfi dönt úgy, a nő pedig ráhagyja), hogy levegőváltozás gyanánt egy szexmotelben töltik az éjszakát, és próbálják rendbe hozni a dolgaikat. Vajon hogyan jutottak idáig, hiszen annyira boldogok voltak az esküvőjük napján? Mostanra azonban csak a düh és az üresség maradt...

Brutálisan tépi a néző lelkét ez a film, annyira emberi a két szerelmes története, akik nem értik, hol rontották el, csak azt tudják, hogy nem bírják tovább. Mindennapi mese, amelynek az a titka, hogy annyira közel engedi magához a közönséget, hogy úgy érzi, vele történik ez a szomorú eseménysorozat. Mert ez a valóság, a rózsaszín köd hamar felszáll és a házaspárnak szembe kell néznie az öldöklő hétköznapokkal. Hiába ígérték meg egymásnak, hogy jóban, rosszban kitartanak egymás mellett, eljön a pont, amikor döntést kell hozni arról, hogy érdemes-e folytatni. És a legszomorúbb az egészben az, hogy ez a két ember még mindig szereti egymást, de ez még közel sem elég ahhoz, hogy együtt éljenek tovább. Mert a lányban van ambíció, a fiúnak elég a család, már a kapcsolat elején tudta, hogy kevés hozzá (neki még érettségije sincs, míg a szerelme orvosnak készül), de akkor úgy gondolták, hogy ez nem számít. Aztán kiderül, hogy mégis, és ez csak az egyik problémájuk a sok közül, amit nem tudnak megoldani, míg végül belefáradnak az egészbe.

Dunát lehet rekeszteni a párkapcsolati drámákról szóló filmekkel, de nagyon ritkán jut el ennyire a nézők szívéig egy alkotás, mint ez a darab. Jó a dramaturgia, egymással párhuzamosan látjuk a kapcsolatuk különböző szakaszaiban levő párt, mégsem hatásvadász jelenetek sorát láthatjuk. A kedves és brutálisan erős képek váltakozása érzelemcunamiként hatnak ránk, a rendező nem volt szívbajos, minden szépítés nélkül elénk tárta, hogyan élik meg a házastársak, hogy egyre inkább távolodnak egymástól. Rengeteg kép vésődik be az agyunkba (nálam az a kettő volt a legmaradandóbb, amikor az abortusz után a férfi vigasztalja a nőt, a másik pedig az, amikor azért kiabál vele, hogy ne csak a testét adja oda neki). A karakterek egyáltalán nem eltúlzottak, ezért úgy érezzük, ez bárkivel megtörténhet. Mert gondoljuk bele, milyen kevés boldog házasságot látunk magunk körül, milyen nehezen éli meg mindenki a lángoló szerelem elmúltát, és mivel egy kapcsolat két emberen múlik, ha nem figyelnek oda egymásra, ha nem beszélnek eleget egymással, akkor szomorú vége lesz az együttélésnek.

Cindy annak idején Dean humorába szeretett bele, valamint abba, hogy egy egyszerű, becsületes fiú, aki nagyon jó apja a kislánynak, akiről tudja, hogy nem az övé. Azt nem tudjuk meg, hogy mikor borult fel az egyensúly (valószínűleg nem volt ilyen pillanat, egy hosszabb folyamat eredményeként érezte magát egyre rosszabban a lány a kapcsolatban, a fiú pedig nem tudott mit kezdeni a helyzettel). A premier plánok, a kézi kamerás, szinte már amatőr képek mind azt a hangulatot erősítik, hogy ez akárkivel megtörténhet. Nincs romantika híján a film, mégsem ezek a pillantok maradnak meg igazán, hanem azok a brutálisan nyers mondatok, amelyeket a házaspár egymáshoz vág. Mindent elmond kettejükről az a kép, amikor Dean mérgében egy bokorba vágja a jegygyűrűjét, majd együtt keresik meg. Ők ketten egymásnak vannak rendelve, de nagyon nehéz megtalálniuk újra a közös utat. Reménykedjünk, hogy sikerül nekik, mert megérdemelnék a boldogságot.

Önkritikát kell gyakorolnom, sokáig ki nem állhattam Ryan Goslingot (ezért maradt ki eddig az életemből ez a kiváló film), azonban most meg lettem győzve arról, hogy jó színész, aki kiválóan játszotta el a férfi főszerepet, egyáltalán nem a külsején van a hangsúly, hanem a tehetségén. Michelle Williams - et Oscar-díjra jelölték, méltán, tökéletesen mutatta meg a boldog fiatal lány és a csalódott, kapcsolatába belefáradt asszony érzelmeit. 

Ahhoz képest, hogy az alkotás egy erotikus jelenetről híresült el, mégsem a testi, hanem a lelki szerelem változásáról beszél brutális erővel. Belevágja a pofinkba, hogy így fogsz járni te is, ha nem teszel meg mindent a párkapcsolatodért, és nem csak a te hibád lesz, ha mégsem tudod megmenteni azt. Igazi szívet-lelket tépő dráma, egy hétköznapi szerelem története, tanmese arról, hogyan válik pokollá egy házasság. Iszonyatosan rossz nézni a filmet, de átmossa a lelkünket. Fájóan szép alkotás.

10/10

A Blue Valentine teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.