Szavak. Nem könnyű bánni velük. Főleg akkor, ha az érzelmeinket akarjuk megvallani velük. Manapság sajnos kihalófélben van az udvarlás (ebben mi lányok is bűnösök vagyunk, de én mindig azt szoktam mondani, hogy mindenki saját magának szabja meg az igényszintjét, aki könnyen kapható, az ne  csodálkozzon, hogy úgy is bánnak vele). Őszintén szólva nem irigylem a férfiakat (bár azokból is kevés van, egyre inkább a pasik kerülnek sajnos többségbe, akiknek fogalmuk sincs, hogyan kell bánniuk a hölgyekkel), nem könnyű feladat elvarázsolni bennünket. Közkeletű tévedés, hogy a jó külsejű pasiknak könnyebb dolguk van, nekik csak annyi az előnyük, hogy könnyebben felhívják magukra a lányok figyelmét, de aztán eljön a perc, amikor beszélni kell hozzánk, és ha akkor megáll a tudomány, biztosan hamvába hal a románc. Hacsak nem érkezik segítség valakitől, aki okosan fűzi egymásba a szép szavakat. Aztán beüt a mennykő, mert az érzelmek elkezdenek áradni, ami akár tragédiához is vezethet. Rostand Cyrano de Bergerac című műve nem véletlenül lett klasszikus, pontosan ezt a helyzetet mutatja be. A könyvet régen olvastam, szép emlékeket őrzök a Gerard Dépardieu főszereplésével készült filmváltozatról, de nem volt kedvem veretes drámához egy szép vasárnap délután, viszont eszembe jutott egy gyerekkori kedvencem, a Steve Martin nevével fémjelzett Roxanne, amely ugyan vígjáték, mégis meg tudja idézni az alapmű hangulatát, egyszeri megtekintésre bármikor ajánlott, nem fekszi meg a gyomrot, mégis elgondolkodtat.

C.D. (Steve Martin) tűzoltóparancsnok, intelligens, művelt férfi, azonban van egy szépséghibája: hatalmas orra van, ami erősen feszélyezi a magánéletben. A munkájába temetkezik, éli a maga nyugodt kis életét, egészen addig, amíg be nem toppan a városkába a szép Roxanne (Daryl Hannah), aki egy tudományos kísérlet miatt tölti ott a nyarat. C. D.-vel hamar összebarátkoznak, őt kéri meg, hogy hozza össze a jóképű Chris-szel (Rick Rossovich), aki nála dolgozik. A fiatalember azonban nem tud bánni a szavakkal, a tűzoltóparancsnok segítségét kéri, ami hatalmas szerelmi bonyodalmakhoz vezet...

Steve Martin hatalmas sikert aratott annak idején ezzel a filmmel, még Golden Globe-ra is jelölték érte. Nem csoda, jól sikerült az adaptáció, a 80-as évekbe  kerültáthelyezésre a történet, amelynek a vége vígjáték lévén csak happy end lehetett. Szórakoztató a stílus, de a tartalmas fajtából, hamar megkedveljük a főszereplőt, nagyon szurkolunk neki, hogy elnyerje a szép Roxanne szívét, és miután jókat nevettünk és örültünk a végkifejletnek, jól elgondolkodunk azon, hogy talán rá kellene szánni az időt és az energiát arra  a nem túl jóképű, / szép  de értékes fiúra/lányra a szomszédban/munkahelyen/akárhol. Ennyi volt a film célja és nem több: felhívja a figyelmet arra, hogy ne a külsőségekkel foglalkozzunk, hanem a belső szépséget keressük a másikban.

Steve Martin tudta, hogy mi kell a közönségnek, az ő munkája a jól szerkesztett forgatókönyv, amely szinte végig fenn tudja tartani az érdeklődést. Kár, hogy kicsit sok az üresjárat a valóban kiváló szózatokat tartalmazó jelenetek között, ennél többet is lehetett volna sziporkázni, kicsit kevesebb poén és több szép szó jót tett volna a filmnek, amely azonban abszolút fogyasztható még ma is, bár már kicsit fogott rajta az idő. Néhány jelenet túlságosan túlzó (C.D: és a földkönkívüliek, az atléta mutatványok stb.), Steve Maritn mai szemmel nézve időnként túljátssza a szerepét, azonban összességében magával ragadó a történet, a karakterek nem felszínesek, az unalom nem jellemzi ezt a minőségi vígjátékot. 

Sikerült jól eltalálni az arányokat a szórakoztatás és a magvas mondanivaló között, C.D. alakja még éppen annyira lett hétköznapi, hogy azonosulni lehessen vele, annyira elmésen intelligens , hogy az még nem modoros. Továbbá hatalmas élmény a mai SMS korszakban szépen megírt, egyedi leveleket hallgatni. Fáj belegondolni, mennyit veszítünk a szókincsünkből az okostelefonnak köszönhetően, amelynek természetesen rengeteg előnye van, de mikor írtunk utoljára igazi levelet akár családtagnak vagy barátnak? Én biztosan túl régen. Összességében ez egy jó kis film, amelyet kár lenne kihagyni az életünkből.

Steve Martin ebben a filmben aratta első igazán komoly sikerét, nem véletlenül, egyrészt jó forgatókönyvet írt, másrészt pedig jól el is játszotta a saját magának írt szerepet, elvitte a hátán a filmet.  Daryl Hannah szép volt, Rick Rossovich jól nézett ki, Shelley Duvall hozta a kötelezőt. Szinkronnal javallott az alkotás megtekintése, Fülöp Zsigmond nem vette félvállról a munkáját!

Fred Schepisi-nek soha nem fogom megbocsátani a Fészkes fenevadakat, de szerencsére akad még pár filmje, amelyekről szép emléket őrzök, ez is közéjük tartozik. Nem vette magát túl komolyan ez az alkotás, mégsem lett felszínes, nem szentségtelenítette meg a klasszikus alapművet, csak készített belőle egy minőségi átiratot. Soha rosszabb filmadaptációt!

7/10

 A Roxanne teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.