Nem sokan mondhatják el magukról, hogy volt egy farmjuk Afrikában, a Ngong hegység lábánál, de ennél is kevesebben vannak, akiknek van bátorságuk belevágni egy olyan szerelembe, amelynek csak tragikus lehet a vége. Karen Blixen-nek mindkettő megadatott, és mivel önéletrajzi ihletésű könyve alapján Sydney Pollack elsöprő sikerű filmet rendezett, mi lányok is eljátszhatunk a gondolattal, milyen jó lenne a fénykorában lévő Robert Redforddal romantikázni Afrikában, de aztán jobban belegondolva mégis arra jutunk, hogy jó nekünk a mi kis biztonságos életünk, menjen pokolra helyettünk Meryl Streep. Mert a romantikán túl ez bizony egy kőkemény párkapcsolati dráma, amelyben két erős, független ember próbál együtt élni, és hiába erősek az érzelmeik, a nő birtoklási és a férfi szabadság iránti vágya lassan, de biztosan felőrli a szerelmüket. Nem véletlenül hullt Oscar-eső erre a szép filmre, kiválóan mutatta be a két főszereplő tragikusan szép kapcsolatát.

Karen Blixen (Meryl Streep) nem szerelemből ment férjhez, Bror (Klaus Maria Brandauer) a pénzéért vette el, ő pedig bárónői címet kapott, és egy új élet lehetőségét Afrikában. A dolgok úgy alakulnak, hogy egyedül kell szembenéznie a farmmal kapcsolatos minden nehézséggel, lassan, de biztosan beletanul a kávétermesztésbe. Aztán jön a háború, és egy nagy szerelem egy olyan férfival, aki nem bírja a kötöttségeket...

A férfiak még ma sem mindig tudnak mit kezdeni egy erős, független nővel, hát még a 20. század elején Afrikában. A nyársat nyelt angolok felháborodnak azon, hogy egy asszony zavarni merészeli a köreiket, hogy aztán sok év múlva elismerjék az erőfeszítéseit. Mert helytállt egy vad vidéken, bátran belevágott a kávétermesztésbe, amelyben senki sem hitt, emberi módon bánt a kikuju szolgáival, akiket a többiek semmibe vettek (eget-földet megmozgatott, hogy gondoskodjon róluk, amikor végül el kellett hagynia őket). Különleges ember volt, aki természetesen egy hozzá hasonló kaliberű emberbe szeretett bele. Gyönyörű napokat éltek meg együtt, de aztán meg kellett fizetniük az árát a boldogságuknak, Az a tragédiájuk, hogy minél jobban beengedik az életükbe a másikat, annál távolabb kerülnek egymástól. Mind a ketten mást várnak a kapcsolattól, a nő azt, hogy megoszthassa a problémáit a férfival, aki azonban nem akarja feladni a függetlenségét, mert egy szoros kapcsolatban nem érzi jól magát. Nem tudnak közös nevezőre jutni, ráadásul a körülmények is ellenük dolgoznak, nem kétséges, hogy ennek a filmnek nem lehet happy end a vége. Mégsem érzünk csalódást, hiszen egy gyönyörű szerelem tanúi lehettünk, amelyben mindkét fél, ha rövid időre is, de maradéktalanul boldog lehetett. Ugyanolyan problémákkal küzd ez a két ember, mint bárki más, csak más szinten, ezért tud eljutni a szívünkig a történet, amelyhez varázslatos hátteret szolgáltat az afrikai táj.

A fő karakterek erősek, habár Bror nem rúghat labdába Denys és Karen mellett, egyáltalán nem szerelmi háromszögről van szó, pedig a fim elején még úgy gondoljuk, a Blixen házaspár nem mindennapi története is kitölti a nem túl rövid játékidőt. A közel három órában csak ritkán érezzük úgy, hogy ólomlábon jár az idő, pedig Pollack ráérősen meséli el a történetet, hagy időt megismerni a szereplőket, a mellékalakok is kapnak teret, nagyon is tartalmas filmhez van szerencsénk. A romantikus felszín alatt megismerjük a korabeli társadalmi életet, annak tipikus szereplőit, akik nem igazán értik a bárónőt, csodabogárnak tartják, majd megtanulják tisztelni a nem mindennapi lelkierejét. Afrika minden szépsége és vadsága bemutatásra került, a romantika, a politika, a szafari, az adósságok, a nehézségek és a mindent feledtető szerelem. Jól adagolja a rendező a drámát, a l'amourt, a történelmet, akkor andalodunk el, amikor kell, és akkor érezzük át a szereplők tragédiáját, amikor szükséges. Nem hibátlan a film (a látvány érdekében feláldozták kissé a történetet, több karakterben is több volt, de a főszereplőkön volt a hangsúlyt, időnként össze-vissza kanyarognak az események, stb.), de  annyira bele tudja élni magát a néző, hogy a sokadik megtekintés után sem un rá.

Sydney Pollack két Oscar-t söpört be a filmért, teljesen megérdemelten, tartalmasan szórakoztatta a közönségét, Megkaptuk a nagy érzelmeket, a gyönyörű afrikai tájat, a kiváló színészi játékot, betekinthettünk egy mára már letűnt korba, megismerhettünk két nem mindennapi emberi sorsot, egy szomorúan szép szerelmet, amelyet bátran megéltek a főszereplők.

Meryl Streep-et nem csak Robert Redford miatt irigyelhettük (a top 10 romantikus jelenetem között szerepel az a hajmosás az afrikai szavanna kellős közepén!), hanem a jól megírt szerepért is, természetesen menetrend szerint érkezett az Oscar-jelölés a kiváló alakításért. Redford hozta a kötelezőt, Klaus Maria Bandauer-nek voltak szép pillanatai. Erősen javasolt szinkronnal megtekinteni a filmet, különösen jól sikerült!

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem a filmet, azt mondanám, hogy szép. Elsősorban nem a táj, hanem a jó ritmusban elbeszélt történet miatt, amely elsősorban Karen-ről szól, az ő nehéz, de mégsem szomorú sorsáról, hiszen kivételes emberekhez volt szerencséje az út során, akikkel kölcsönösen gazdagították egymást, így végső soron érdemes volt teljes mélységében megélnie az érzelmeit, ez a legtöbb, amit tanulhattunk tőle.

8/10

 A Távol Afrikától teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.