Spike Jonze mindig is a képzelet és valóság határmezsgyéjén mozgó filmeket készített, amelyekben egészen cinikus bátorsággal mosta össze a kettőt. A John Malkovich fejébe vezető alagút, az Adaptáció meta-forgatókönyve, de még A nő virtuális kapcsolata is a lehető legnagyobb természetességgel ábrázolt a valóságtól teljesen elrugaszkodott koncepciókat. Egy olyan gyerekeknek szóló fantasyben, mint az Ahol a vadak várnak, ez szinte már kézefekvő is, de pont ez a magától értetődő jelleg veszi el a film erejét.

Max (Max Records) egy átlagos gondokkal kissrác: szülei elváltak, ő pedig nehezen teszi túl magát folyamatosan dolgozó édesanyján, annak új kapcsolatán, vagy éppen nővére tinédzser barátain. Egy napon megelégeli az egészet és kirohan az éjszakába, majd egy hajóba ülve egy távoli szigetre utazik. Ahol egészen furcsa lényekre lel, akik kisvártatva királyukká koronázzák és megadják neki azt a figyelmet, amelyre egész addigi életében vágyott.

Az Ahol a vadak várnak ezzel az ifjúsági fantasy mintapéldája is lehetne: hétköznapi gondokról, egyszerű eszközökkel, ugyanakkor mégis egy távoli világba elragadó történettel mesél. Jonze ráadásul nem fogta vissza a fantáziáját, amikor mesebeli alakjait létre kellett hoznia, és egy teljesen sajátos módon elvetemült társaságot állított össze, akik természetesen azért Max megfelelő érzelmi fejlődését segítik elő. De mintha ezzel meg is elégedett volna: művének nincs határozott cselekménye, gyakorlatilag egy cél és értelem nélkül egy órát kapunk a bevezetés után, amely néhány közhelyes tanulságra és érzelmi panelre próbálja felfűzni magát, bízva abban, hogy a rendező stílusa ezt az átlagnál érdekesebbé fogja tenni. Ez bizonyos szinten működik is, a szinkronszínészek kifogástalan játéka és Jonze sajátos hozzáállása sok döccenő után végül működőképessé teszi a metaforát, de ezzel együtt is nagyon sok sebből vérzik a produkció.

Hiába ifjúsági regény adaptációja, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az Ahol a vadak várnak ne próbálja egyszerre a felnőtteknek és a gyerekeknek is játszani, és ez még nem lenne gond, ha sallangmentesen meg tudná valósítani. Állítólag a stúdió az elkészült filmet túl felnőttesnek tartotta, ezért (miután lemondott arról, hogy teljesen újraforgattatja) Jonze-tól azt követelte, hogy tegye gyerekbarátabbá. Egy kész műhöz nyúlva viszont ezt csak úgy lehet megvalósítani, hogy egymás váltják az olyan szakaszok, amelyek szigorúan egyik közönségnél működnek csak. A szereplők játszadozásai túlságosan bugyuták és kilógnak a koncepcióból, ezt viszont egészen sötét hangulatú és már-már pszichologizáló párbeszédek ellenpontozzák. És ami Jonze felnőtteknek szóló műveiben pazarul megfogalmazott és csontig hatoló szatíra volt, az gyerekekre lebutítva kényelmes parabolák összessége, amelyek csak a Max által is képviselt korosztály számára hordoznak mondanivalót - azonban ez még érzésem szerint azon pont nem elég egyszerű, hogy hozzájuk is eljusson. Nehéz lenne tehát megmondani, hogy ki a célközönség, és talán nem is fair elővennem az alkotást amiatt, hogy beleesett a mindenkinek megfelelni akarás csapdájába, de ha arra gondolok, hogy ugyanezt sok más alkotás (pl. a nagyon hasonló vonásokat hordozó Messzi dél vadjai) mennyivel teljesebben tudta megvalósítani, önkéntelenül is hiányérzetem támad.

Alapvetéseiben tehát tulajdonképpen remek darabról van szó, amely annyira nem is áll távol a Jonze-életmű maradékától, ugyanakkor ezek ellenére sem tudott egy percig sem megragadni a film. Minden percében olyan érzést keltett az Ahol a vadak várnak, mintha Spike Jonze tudná, mit akar mondani, ugyanakkor fogalma sincs, hogyan fűzze bele mindezt egy másfél órás produkcióba. És sajnos a csomagolás ilyen mértékű félresikerülése sokkal élvezhetetlenebb alkotást eredményez, mint azt illene.

6/10

Az  Ahol a vadak várnakteljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán