A Ted első felvonását kifejezetten üdítő, friss vígjátékként éltem meg, és dacolva azzal az íratlan szabállyal, hogy a folytatások mindig rosszabbul sikerülnek, bíztam a 2015-ös második részben, mégpedig Seth MacFarlane miatt. MacFarlane-t egy elkötelezett, megalkuvást nem ismerő alkotónak tartom, akinek ugyan megosztó a humora, de számomra mindig is egy olyan rendező volt, aki tudta tartani a saját színvonalát. Noha a Ted 2 elmarad az elődhöz képest, így is a jobb vígjátékok között tartom számon.
Dióhéjban a történet lényege, hogy Ted összeköti az életét Tami-Lynn-nel (Jessica Barth), és egy évvel a házasságkötés után a családalapításon gondolkoznak, hogy megmentsék válságban lévő kapcsolatukat. Az örökbefogadás azonban akadályokba ütközik, ugyanis Massachusetts állam nem ismeri el a plüssmackót emberként, hivatalosan vagyontárgyként tekintenek rá, így Ted összefog a szerelmével, legjobb barátjával, John-nal (Mark Wahlberg) és a fiatal, pályakezdő ügyvéddel (Amanda Seyfried), hogy együtt vigyék perre az ügyet.
Az alapvető elvárásaimnak megfelelően lendületesen indul a film, röpködnek a poénok, betekintünk főhőseink életébe, belátást kapunk arról, hogy épp ki milyen passzban van. A játékidő első feléig nincs is komoly gond, a felhőtlen szórakozás uralja a mozitermet, de féltáv után helyenként nagyon leül a film tempója, a humorforrások sem olyan élesek (nyilván a fináléhoz közeledve kezd komolyodni a történet), és kicsit klisés módon a szánkba rágnak pár ezerszer hallott életbölcsességet. De a sok alpáriság mellett legalább próbálkozik a film valami tanulságot is belevésni a néző agyába.
A karakterek többsége is jól működik, Mark Wahlberg-en érződik, hogy pokolian élvezi ezt a cirkuszt, Amanda Seyfried, valamint Jessica Barth is teljesen korrekt teljesítményt nyújtanak. Kisebb mellékszerepben még Morgan Freeman is feltűnik, akit mindig öröm látni, de a prímet egyértelműen Liam Neeson vitte el a pár perces cameójával. Az ismert neveken kívül pedig MacFarlane stílusához igazodva rengeteg popkulturális-utalás hangzik el, és a Family Guy atyját ismerve teljes mértékben a politikailag inkorrekt humorra épít. Néha tényleg akad pár meredek beszólás és jelenet, de nem a Ted "franchise-ról" lenne szó, ha az ilyen humorelemek nem szerepelnének benne.
A legfontosabb dolgot, a humorvilágot leginkább a változatos jelzővel tudnám jellemezni. Verbális, vizuális, tartalommal bíró, elgondolkodtató, obszcén poénok egyaránt fellelhetők a filmben. A többségük jól leül, ám a változatosság ellenére, némi ellentmondással élve soknak éreztem az önismétlést. Voltak olyan jelenetek, amik egyszer teljesen helytálltak, MacFarlane aztán valami hirtelen ötlettől vezérelve még párszor elővette ugyanazt a poént.
A Ted 2 azonban összességében nézve szerencsére tudott egy tűrhető, szórakoztató szintet tartani. Nem ér fel az elődhöz, több benne az üresjárat, de egy nyári kikapcsolódásnak jó választás lehet. A stáblista utáni jelenetet pedig megéri kivárni.
7/10
A Ted 2 teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
