Nem sok japán film kerül magyarországi forgalmazásba, de az ázsiai ország mozgóképes kultúrája így is elég nagy népszerűségnek örvend itthon. Legyen szó akár animéről, lélektani drámáról vagy Takashi Miike-szintű agymenésekről, gyakorlatilag minden fajta japán stílus megtalálja a maga közönségét. Ellenben a Tokió felett az ég esetében az az érzésem, hogy csak céltalanul kering a levegőben, és igazán a célcsoportot sem tudnám belőni. Ebből már ki lehet következtetni, hogy nem igazán kiugró színvonalú filmről van szó, hiszen egy jobb filmet az ember már vakon ajánlgat az ismerőseinek, de arról fogalmam sincs, hogy Sabu idei projektje kinek tetszhet.

Pedig maga az alapötlet nem rossz. A főhős Chasuke (Ken'ichi Matsuyama) teát szolgál fel a mennyben dolgozó nagy forgatókönyvíróknak. Minden forgatókönyvíró egy-egy földi ember sorsáért felel, ám néha beléjük bújik a kisördög, és előszeretettel belekontárkodnak egymás munkájába. Így történik, hogy az egyik viccesebb kedvű író megöleti egy kollégája főhősét. Ekkor kerül a képbe Chasuke, akinek le kell szállnia a Földre, visszautazva az időben, hogy megakadályozza a fiatal lány halálát.Az alkotók munkáján egyértelműen érezni lehet, hogy nem igazán tudták műfajilag a saját filmjüket behatárolni. A Tokió felett az ég ugyanis egyszerre akar egy trash-szerű, elborult vígjáték lenni, de közben előszeretettel dobálózik néhány arcpirítónak szánt, "kedves" pillanattal, de ha nagyon le akarnám csupaszítani a mondandómat, akkor azt mondanám, hogy másfelől elképesztően nyálas a film. A fiatal lány és Chasuke között természetesen elkezd szövődni egy szerelmi szál, ám közben vért hányó karaktereket, levágott ujjakat és verekedéseket láthatunk. A legtöbbször ezek a jelenetek teljesen összefüggéstelenek. Sok képsornak nincs vonzata, csak megtörténnek a dolgok, miközben az embernek fogalma sincs, hogy mi miért történik.

Az is átjött a vásznon, hogy a stáb próbált ebbe a történetbe egy erős társadalomkritikai vonást is beleszuszakolni, de a zsánerek keveredése miatt talán ez a fajta stílus jön át legkevésbé. Elvitathatatlan, hogy akadnak tényleg nagyon vicces és elgondolkodtató pillanatai a filmnek, ám az összkép inkább fárasztónak, mintsem szórakoztatónak hat. Alapvetően hiába pörgős a film, körülbelül fél óra után kegyetlenül elkezdtem unni, amiben a vetítés közben távozó nézők is megerősítettek. A Tokió felett az ég nem érződik egy kerek egésznek, az indítással egyáltalán nem lehetett megfogni, és nem volt az az érzésem, hogy egy íves, A pontból B pontba tartó történettel állnék szemben. Itt csupán arról volt szó, hogy a rendező mindenáron másfél órás mozifilmmé akart duzzasztani egy kreatív koncepciót.

A színészek azonban láthatóan élvezték a forgatást, ám nagy alakításokat senkitől sem kell elvárni. A film színvonalát és a botrányosan rossz befejezést, miszerint az ember bármikor a kezébe veheti a saját sorsát, nem kell az előre elrendeltetéshez ragaszkodni, ők sem tudták feltornázni.

Itthon borítékolhatóan a kutyát sem fogja érdekelni a Tokió felett az ég, de a végigszenvedett másfél óra után ezt nem is bánom. Nyugodt szívvel kihagyható darab, de aki valami egyedi élményt akar kapni, az akár tehet is vele egy próbát.

5/10

A Tokió felett az ég teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán