Writers' Block: Possession: A Love Story by Jack Stanley
2015. július 01. írta: danialves

Writers' Block: Possession: A Love Story by Jack Stanley

[A FORGATÓKÖNYV INNEN TÖLTHETŐ LE]

A múlt héten a Bird Box kapcsán elfelejtettem megemlíteni, mennyire érdekes műfaj a horror forgatókönyves szempontból, hiszen hatásmechanizmusának legalább háromnegyedét a vásznon kapja csak meg. Nem véletlenül, ugyanis ott egy elképesztően erős szkripttel volt dolgom, amelyen a legkevésbé sem érződött, hogy majd csak filmként lesz teljes (könyvadaptációról lévén szó, ez furcsa is lett volna), azonban a Possession rámutatott arra, hogy horrorszkriptet olvasni nem szükségszerűen ennyire magával ragadó élmény. Ugyanakkor ennek az alkotásnak a legkevésbé sem az a baja, hogy nem elég rémisztő vagy feszült, hanem már történetként sem igazán működik.

Edward és Bethany gyönyörű és sikeres, ennek megfelelően pedig kissé kiüresedett és kíméletlenül törtető pár. Egy dolog tűnik valódinak életükben: kettejük szerelme. Ez azonban meginogni látszik, amikor a nő bevallja, hogy egy démon lakik a testében. Csakhogy ezúttal nem a Honeymoon kissé átértelmezett verzióját látjuk, ugyanis Edward nem azzal szembesül, hogy asszonykája felett egy pokoli teremtmény vette át a hatalmat, hanem, hogy nő, akit 8 éve szeret, maga a démon, aki egy számára ismeretlen nő fizikai valóját foglalja el. A két személy harca közös testük felett egyre kétségbeesettebbé válik, ennek megfelelően pedig Edwardnak is előbb-utóbb döntenie kell, feleségét, vagy az identitás jogos tulajdonosát preferálja.

Biztosan mindenki találkozott már olyan filmmel, amely nagyon sokáig alapoz, csak azért, hogy végül soha ne is kezdődjön el, ebből a szkriptből pedig abszolút egy ilyen mozgókép lenne. 80 oldalon keresztül gyakorlatilag mást sem olvashatunk, mint a koncepció minél részletesebb kibontását, miközben a cselekmény minimális változtatással ugyanazokat a köröket futja, a nyúlfarknyi és cseppet sem kielégítő finálé pedig lényegében nem tudja ezt a hangulatot megtörni. Ugyanakkor a forgatókönyvvel nem is ez a döntés a baj, hanem, hogy ezt semmi nem indokolja.

Nem tudom, hogy kezdődő sznobizmusom teszi, vagy a horrorfilmesek egyre inkább terjedő gyakorlata, de újabban hajlamos vagyok mindig valami mögöttes tartalmat keresni ezek mögött a rémtörténetek mögött. És míg az olyan művek, mint a The Babadook vagy a Valami követ meghálálják ezt az igyekezetet, a Possession annál csalódást keltőbb, minél többet gondolkozom rajta. Mielőtt az első szót elolvastam volna, már azon gondolkodtam, milyen érdekes gondolatokat és párkapcsolati dinamikát lehetne kihozni ebből az alapfelállásból, ehhez képest egy középszerű és kifilézett Ördög ügyvédje klónt kaptam, amely a legjobban azzal foglalkozott, hogy mennyire pénz- és sikerközpontú főhőseinek élete.

Márpedig mivel nem egy klasszikus horrorral van dolgunk, itt még csak annyi kárpótlásunk sincs, hogy tartalom híján legalább az üres ijesztgetés elviszi a hátán az olvasottakat. És bár dicséretes, hogy Jack Stanley tudatosan nem akart egy tipikus testrablós rémmesét írni, ezen a szinten sajnos meg is állt a tudománya.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr897586744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása