[A FORGATÓKÖNYV INNEN TÖLTHETŐ LE]

Az Aether után szinte azonnal egy újabb krimit szavaztatok meg nekem, de úgy néz ki, ez a műfaj egyre inkább a forgatókönyvírók kriptonitja. Ugyanis ahhoz a szkripthez hasonlóan a Matriarchnak sincs sok problémája az eredetiség vagy a hangulatteremtés vonatkozásában, azonban forgatókönyként minden erénye ellenére ez is rengeteg sebből vérzik.

Tamsin Reed egy börtön pszichológusa, ezzel együtt pedig az elképesztő szörnyűségeket elkövető Margaret kezelője is. Reed már évek óta próbálja kideríteni Margaret utolsó áldozata, egy süketnéma lány holttestének kilétét, és amikor kiderül, 48 órán belül kivégzik a nőt, ez hirtelen nagyon sürgőssé válik. A sorozatgyilkos bizonyos feltételek mentén belemegy a dologba, csak hogy ezek a feltételek egy komoly terv részét képezik.

Eric Koenig láthatóan igyekezett egy egyedi krimit írni, hátborzongató karakterekkel (hány filmben láttunk női sorozatgyilkost, aki ráadásul a saját gyerekét kínozza?), és egy nagyon erős és jellegzetes atmoszférával. Néhány profi színésznővel és egy kompetens rendezővel ezek az elemek alapvetően egy erős filmmé állhatnak össze.

Bár ha úgy állok hozzá, a Matriarch nem egy film. Pontosabban nem EGY film. Ez különösen a középponti fordulatnál válik világossá, amelynél mintha egy új alkotás kezdődne, azaz új alkotások egész sora. A szkipt amellett, hogy jellegében is egy egészen más sztoriba fog bele, innentől kezdve látványosan csak 10-15 oldallal gondolkodik előre, ahogy újabb és újabb epizódokat vezet fel és zár le. És mivel Koenig agya is csak ennyivel jár az olvasója előtt, nem nehéz kitalálni, ezek hova fognak kifutni - amivel éppen csak a krimi lényege veszik el.

Ugyanakkor ezt nagyon megszenvedik a különböző karakterek is, akik teljesen esetlegesen jönnek és mennek, egyszer összesen egy jelenettel is nagyon szignifikáns szerepet kapva, máskor pedig az egész történet során csak asszisztálva a többieknek. A legnagyobb vesztes pedig a jeletéktelen és klisés főszereplő. Dr. Reed konfliktusai, küzdelmei (nőről lévén szó most az apakomplexus-sablon helyett anyakomplexus-sablont láthatunk) és problémái (kitalájátok, összejön-e újra a végére éppen válófélben lévő férjével?) mintha csak a jó öreg hollywoodi klisétárból lennének előhúzva, arról nem is beszélve, hogy főhős létére viszonylag kevés aktivitást mutat a történet alakításában.

Az Aetherhez hasonlóan tehát ennek a könyvnek is remek kérdései és csalódást keltő válaszai vannak. Ugyanakkor az epizódikus szerkesztés miatt úgy gondolom, egy minisorozat keretében akár még működhetne is a Matriarch, ráadásul ennek keretében azok a szereplők és történetszálak is megkaphatnák a nekik járó teret, amelyek és akik most kissé összecsapottra sikeredtek. Ezzel együtt a Matriarch jelen formájában egy egyedi, de ennek ellenére is feledhető krimit eredményezhetne csak a mozivásznon.