Danny Boyle-ra sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy egysíkú lenne témaválasztásaiban. Kultikus drogfilmtől kezdve minden idők egyik legmeghatározóbb zombifilmjéig gyakorlatilag rendezett már mindent, és egy kivétellel ezek vagy eltűntek a süllyesztőben, vagy csendes kultfilmekként éltek tovább a köztudatban. Ezek után felmerül a kérdés, hogy mi lehetett olyan más a Gettómilliomosban, ami 8 Oscart és a teljes filmográfiájának bevételét leköröző sikert ért? Bárcsak azt tudnám, mondani, hogy nem a témaválasztás...
Ugyanis a közönség lehet, hogy nem volt kíváncsi a skót heroinfüggőkre, Alex Garland tudományos-fantasztikus vízióira, de az indiai nyomornegyedek sikertörténetére annál inkább, főleg, ha azok "meg vannak írva." Valljuk be ugyanis, a Gettómilliomos nagyon aprólékosan ki van találva az első percétől az utolsóig: Simon Beaufoy úgy adaptálta Vikas Swarup regényét, hogy a lehető legnagyobb hatást hozza ki minden egyes pillanatból. Ennek megfelelően a nyomornegyedből a Legyen Ön is milliomos! utolsó kérdéséig eljutó Dzsámál (Dev Patel) élettörtenetét egy kissé körülményes felépített kihallgatás révén ismerhetjük meg, ahol lelkiismeretesen el kell magyaráznia, az egyes kérdésekre minek köszönhetően tudta a választ. Bár a dramaturgiai funkciója megvan ennek a keretnek, Jamal túlságosan is frappáns riposztjai és a rendőrfőnök (Irrfan Khan) hozzáállásának villámgyors változásai meglehetősen zavaró elemek a mű hitelessége szempontjából, helyenként pedig azt is érezni, a forgatókönyv csak nehézkesen tudja belefűzni a sorban érkező kérdeseket Dzsámál múltjába. Beaufoy előszeretettel borogatja fel a népszerű kvízshow szabályait is a cselekmény izgalmasabbá tétele érdekében, nem egyszer már a hatásvadászat felé eltolva ezeket a pillanatokat.
Pedig a narratíva bonyolítása helyett sokkal szerencsésebb lett volna fókuszálni a mellékszereplőkre, akikből szinte semmit sem láthatunk: Szelim karakterfejlődése rohamléptekben szalad, Latika pedig a film nagy részében csak egy elérhetetlen eszménykép, lényeges vonások és jelenlét nélkül. Ami kétségkívül passzol a Gettómilliomos romanticizáló történetmeséléséhez, csak éppen az én szememben ez a stílus nem illik az alkotás témájához.
Mert a felszín alatt a mű valójában egy remek coming-of-age sztori, szellemes részletekkel, (a nyugati szem számára) megdöbbentő tragédiákkal, és akár a kamu-árvaház lakóinak sokkoló sorsait, akár a két főszereplő fiatalkori "munkáinak" ötletességét nézem, lenyűgöző epizódokat láthatunk India életéből. Mindezt kiváló gyerekszereplőkkel, nem véletlen, hogy a casingért felelő Loveleen Tandan végül társrendezőként került a stáblistára. Boyle pedig az említett életképeket hihetetlen stílusossággal ragadja meg: érdemes figyelni, hogy Anthony Dod Mantle kamerája rendre a leglehetetlenebb helyeken és szögekben áll, a rendező pedig teljesen tudatosan képes egy üldözést a környezet érzékletes bemutatásává, vagy a 28 nappal később-ben megismert bicegő gyorsításait egy összetűzés káoszának tolmácsává változtatni.
Éppen ezért kicsit sajnálatos, hogy a film végeredményben egy egyszerű tündérmesévé vált, amely többet akar mondani a "végzet"-ról, mint tulajdonképpen bármi másról. De Danny Boyle ennek köszönhetően egy produkció erejéig végre díj- és sikerkompatibilis rendezővé válhatott, mindezt úgy, hogy alapvetően ehhez sokat nem kellett feladnia önmagából. Éppen ezért ha egy valóban színvonalas díjhajhász mesét szeretnénk látni, a Gettómilliomosnál kevés jobb választás van.
8/10
A Gettómilliomos teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
