"Minden filmbe kell egy dramaturgiai funkció nélküli férfis...popsi". Tökéletesen egyet értek, naná, hogy kell! Egyébként min legeltetnénk mi lányok a szemünket, és miért irigykednének a pasik? (uraim, nem felháborodni, fel lehet állni a gép mellől és el lehet menni edzeni!). Na de, komolyra próbálva fordítani a szót, valóban ez a legnagyobb poén a filmben, nem véletlen, hogy mindenkinek ez jut eszébe először, pedig akad még jó pár vicces jelenet benne. A korszak legnagyobb mozijait parodizálták ki, zseniális a magyar szöveg nagy része, sok év után is fejből mondtam a mostani újrázás során, mindenkinek javaslom, hogy szinkronnal nézze meg! Sajnos nem mondhatjuk azt, hogy hibátlan darab, a Nagy durranás című örökbecsű alkotás a műfajból jobb (viszont lett belőle egy jó poén itt is), de kár lenne kihagyni az életünkből, akinek kimaradt, az sürgősen pótolja!

Luger (Samuel L. Jackson) volt társát lelövik egy mikrofilm miatt. A nyomozáshoz új társat kap Jack Colt (Emilio Estevez) személyében. A szálak Mortars ezredeshez (William Shatner) vezetnek, aki a Vadon kisleányai nevű leányegyleten keresztül intézi a drogügyleteit. A szervezet vezetője, Cuki (Kathy Ireland) beleszeret Colt-ba, ámde egyébként az ezredes barátnője, úgyhogy a képlet nagyon bonyolulttá válik...

Érdekes, hogy mostanában nincs olyan paródiafilm, amelyből fejből tudnám idézni a poénokat. Ennek legfőbb oka az, hogy mostanában annyira egy kaptafára készülnek a filmek (tisztelet a kivételnek, természetesen!), hogy nem is lehetne értékelhető kifigurázást készíteni belőlük, hiszen olyan hamar elfelejtjük őket, hogy eltartana egy jó ideig, amíg leesne a poén, olyan sokáig kellene kutakodni az emlékeink között. Nos, ez a 80-as, 90-es években egyáltalán nem volt így, hiszen a Haláli fegyveren kívül ott volt ugyebár Az utolsó akcióhős, A nagy durranás, Az ágyúgolyó futam, az Airplane, és persze a Csupasz pisztoly filmek (nekem hirtelen ennyi jutott az eszembe, kíváncsian várom kommentben, hogy mit felejtettem ki a sorból). De ne felejtsük el, hogy ezekben az években élték aranykorukat az akciófilmek, a buddy cop mozik, hatalmas szájkaratéval, amely alaposan beindíthatta az alkotók kreativitását. A Halálos fegyver szérián kívül a korszak több kiemelkedő filmje is megkapta a magáét, de sajnos felemás az eredmény, vannak benne kiváló jelenetek, de nem sikerült végig fenntartani az érdeklődést, a második fele sajnos egyre jobban ellaposodik ennek a szórakoztató, de összességében jobb sorsra érdemes vígjátéknak.

Pedig jól indul a film, ha nem is sziporkáznak a poénok, a konstans nevetőgörcs sokáig kitart, de az ominózus "popsis" poénnal sajnos ellövik a puskaport, ezt később már nem tudják überelni az alkotók. Bruce Willis zseniális cameoja után pedig sajnos már tényleg lefelé vezet az út, egyre laposabb a humor, a végére pedig teljesen elfárad, velünk együtt. Elfogultságot kell bejelentenem, trekie vagyok, William Shatner az én szememben mindig Kirk kapitány marad, ezért sajnos egyáltalán nem látom viccesnek azokat a jeleneteket, amelyekben ő is megfordul, szerintem semmi keresnivalója sincs ebben a filmben. Ellenben a kedvenc poénom természetesen a Star Trek-hez kapcsolódik, amikor Scottie megjelenik a semmiből, és benyögi azt a mondatot, amit minden filmben elsüt, azt nem tudom elégszer megnézni! De A bárányok hallgatnak (erről jut eszembe, milyen harmatgyenge volt A báránysültek hallgatnak című alkotás!) is új értelmet nyert F. Murray Abraham-nak köszönhetően, és természetesen Az elemi ösztön mára már ikonikussá vált jelenetét is sikerült egészen humorosan kifigurázni.

A metapoénok sem maradtak el (a film egyik főszereplője Emilio Estevez, az ő testvére Charlie Sheen, aki A nagy durranás című alkotás főszereplője volt - és persze beugrott a tesóhoz cameozni egyet - , nem mulasztottak el párhuzamot vonni az alkotók). Abszolút kedvenc még a legvégén a headbang a Wayne világa után szabadon, és az is verhetetlen, amikor Tim Curry belekúszik a saját körvonalába. De sajnos azt kell mondanom, hiába fűznek nagyon szép emlékek ehhez a filmhez, és nevettem jókat még ma is rajta, teljesen szétesik a végére, több volt benne, mint ami sikeredett belőle. Habár hatalmas kedvencem volt egykoron a Bizánci tűz című alkotás (igaz, hogy akkoriban éppen halálosan szerelmes voltam Christopher Lambert-be hegylakói minőségében, amiből mára már erősen kinőttem, úgyhogy nem biztos, hogy jó ötlet lenne újrázni), mégsem mondanám kiváló tehetségű rendezőnek Gene Quintano-t, ezúttal sem sikerült remekművet alkotnia.

A főszereplőket sikerült nagyon jól kiválasztani, Samuel L. Jackson már akkor is ugyanolyan jó színész volt, mint most, most sem vallott szégyent. Emilio Estevez mára már kivonta magát a forgalomból a filmvászon tekintetében, de akkoriban nagy sztár volt (A vadnyugat fiai mindkét részét rongyosra néztem anno!), és egészen jól hozta Mel Gibson humoros kiadását (kivéve a hátsó felét, ezen a téren sehol sem volt tőle). Tim Curry már megint csak epizód szerepet kapott, de abban természetesen kiváló volt. Kathy Ireland bájosan volt felejthető, John Lovitz hozta a kötelezőt, a sztárcameok pedig mindent vittek.

Kevés vígjáték állja ki az idő próbáját, sajnos összességében ez az alkotás sem tartozik közéjük, de azért egyszer mindenképpen érdemes megnézni, dacára annak, hogy igazán maradandó poén nem túl sok van benne. Aki szereti a Halálos fegyver filmeket, azért, aki nem, azért, de a saját érdekében senki ne hagyja ki az életéből ezt a pofás kis vígjátékot, amely nagyon messze van attól, hogy remekműnek lehessen nevezni, ellenben egyszeri kikapcsolódásnak tökéletes!

6/10

 A Haláli fegyver teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) honlapján.