Ezen a héten szerkesztőségünk csőlátásába alig fért be bármi is George Miller mindenhol istenített csodája mellé, de a kedvetekért azért megpróbáltuk összeszedni, érdemes-e valamire felkapni a fejünket a Mad Maxen kívül. A választékkal ezen a héten sem lesz biztosan probléma, az elmaradhatatlan francia produkció(k) mellé érkezik egy Genesis-dokumentumfilm, zenés vonalon maradva pedig a Barden Bellák második eljövetele is. A mennyiség-minőség korrelációról pedig alább próbáltunk meg értekezni.
Az Eden annak a folyamatnak a sajnálatos végterméke, hogy ma már bárki készíthet filmet. Az, hogy ez miért akkora baj, kiderül kritikánkból.
Egy újabb zenés/életrajzi film a mozikban, és üdvözlendő a trend, hogy a magyar forgalmazók az éppen aktuális tinisztároktól kezdenek a klasszikusabb művészek felé fordulni. Akármennyire is sikerül így nagyobb közönséget lefedni, ettől még az a kérdés felmerül, hogy mit adhat ez a film azoknak, akik nem rajonganak a Genesisért. Úgyhogy leginkább azoknak érdemes próbát tenni vele, akik nem futnak ki a világból Phil Collins hangjának hallatán, de talán ez a mozi több lehet egy réteg zenés dokumentufilmnél.
Az előzetest nézve önkéntelenül is a Philomena jutott az eszembe, és nem feltétlenül a jó értelemben: első látásra ugyanis a Hölgy aranyban is két főszereplője erőltetett bájolgásával próbálja magához édesgetni a nézőt, miközben a súlyos történelmi tragédiával különösebb erőlködés nélkül csempészhet drámát a jelenetek közé. Bízom benne, hogy az alkotás többre is képes lesz a holokauszt felemlegetésénél, illetve Helen Mirren zsémbelésénél, mert ez így nagyon kevés lesz számomra, illetve azok számára, akik többre vágynak egyszerű szívfacsarásnál.
Aki az év blockbusterét szeretné látni (amely szókapcsolatban a blockbuster végre nem kell, hogy pejoratív élű legyen), az ne is olvasson tovább, hanem inkább kattintson kritikánkra.
J.K. Simmons minden bizonnyal még a Whiplash sikere előtt írhatott alá erre a filmre, más okot ugyanis nem látok arra, hogy egy ilyen bárgyú és humortalan vígjátékban vállaljon szerepet. Persze az előzetes kajánul ki is használja, hogy itthon (az USA-val ellentétben) már az Oscar-díjak kihirdetése után mutatták be. Kár, hogy így az amerikaiak véleményét elolvasva arról is pontos képet kaphatunk, milyen hulladék filmmel állunk szemben.
A Tökéletes hang második felvonása nagyrészt hozta azt, mint az első rész, talán még egy kicsit többet is. Bővebben kritikánkban.
Egy masszív, két és fél órás életrajzi mozi, egy olyan nőről, aki megváltoztatta a francia irodalmat. Őszintén megvallva ebben a mondatban egyetlen szó sem volt, ami igazán lázba hozott volna. Miért is, hiszen a Violette leginkább egy olyan alkotásnak tűnik, amelyet alkotói sokkal fontosabbnak tartanak, mint amennyire várhatóan közönsége fogja. Az egyedüli bizonytalanságom abban van, hogy ez mennyire fog meglátszani a végeredményen: bántóan elmerül saját jelentőségében, vagy elviselhetően érdektelen darabbá válik.
