Az aranykalitka is csak kalitka. Még a mindenki által irigyelt életet élő hercegnőnél is eljöhet az a pont, amikor úgy érzi, szüksége van egy kis szabadságra. Persze nem akárhol jut el eddig a felismerésig, hanem Rómában, mert ugye élni tudni kell. Na és az sem meglepetés, hogy a szerelem is belefér ebbe az egynapos vakációba, amelynek azonban nem lehet happy end a vége, de éppen ezért lesz hiteles és időtlen ez a gyönyörű történet, amely sok évtizeddel a születése után is ugyanolyan élményt tud nyújtani a nézőjének, nem véletlenül vált klasszikussá a saját műfajában és tette világsztárrá bájos főszereplőjét, Audrey Hepburn-t.
Anna hercegnő (Audrey Hepburn) a nagyközönség előtt fegyelmezetten hatja végre feladatait, valójában azonban nagyon belefáradt protokolláris kötelezettségeibe, úgy érzi egy kis szabadságra van szüksége. Az udvartartása nemes egyszerűséggel hisztinek véli a dolgot, doktor bácsi ad neki egy kis altatót, és mindenki magára hagyja a fiatal lányt, hogy kialudja magát. Ő azonban megszökik a palotából, és boldogan nekivág az éjszakai Rómának. Azonban egy idő után hatni kezd az altató, így igencsak alulkordinált állapotban talál rá az utcán a fiatal újságíró, Joe Bradley (Gregory Peck), aki nem ismeri fel a hercegnőt, azt hiszi, csak egy szép részeg lány, akit hazavisz magához, hogy kijózanodjon. Másnap rájön, hogy kivel van dolga, és eredetileg csak azért tölti vele a napot, hogy sok pénzt kapjon a sztoriért, de egy idő után rájön, hogy beleszeretett a lányba, aki viszonozza érzelmeit...
Nagyon sok minden kellett ahhoz, hogy ez a film ne csak egy bűbájos kis romkom legyen, hanem időtálló klasszikus. Dalton Trumbo kiváló forgatókönyvet írt (amúgy egy remake-ből, hiszen az 1934-es Ez történt egy éjszaka című, a maga korában szintén sikeres alkotás újragondolásáról van szó), amelyet William Wyler kiválóan vitt filmvászonra. A főszerepet eredetileg ismert színésznőre akarta bízni, de végül Audrey Hepburn kapta meg a lehetőséget, aki élt is vele. Joe Bradley-nek először a kor férfisztárját, Cary Grant-et kérte fel, ő azonban nem akart másodhegedűs lenni a történetben, ezért az addig más műfajban jeleskedő Gregory Peck-et ajánlotta maga helyett. Na és persze itt volt Róma háttérnek, ami akkoriban nagy újítás volt, ez volt az első amerikai nagyfilm, amelyet nem stúdióban, hanem eredeti helyszínen forgattak. Egyébként éppen azért lett fekete-fehér a mozi, hogy az örök város ne vigye el a show-t a szereplők és a történet elől, ami nagyon jó döntésnek bizonyult.
A film elején kapunk egy ízelítőt abból, hogy milyen egyhangú és szigorúan szabályozott a mindenki által irigyelt hercegnői élet, így nem csodálkozunk azon, hogy Annának elege lesz, és egy napra szabadságra szeretne menni, és amikor ezt nem engedik neki, önállósítja magát, és nagyon furmányosan elhagyja a palotát. Az altató hatásával azonban nem számolt, így nem kicsit döbben meg másnap, amikor egy idegen férfi ágyában ébred. Nem akarja elárulni neki, hogy ő a hercegnő. Természetesen fogalma sincs arról, hogy az újságíró már birtokában van az információnak, de a saját érdekei miatt belemegy a játékba. A nap során fokozatosan szabadul fel Anna, a királyi fenségből csak egy vidám fiatal lány lesz, aki egyszerűen csak élvezi az életet abban az egy napban, amely megadatott neki erre a célra. Joe fokozatosan jut el odáig, hogy nem adja el élete sztoriját jó pénzért, mert ez az élmény fontosabb neki mindennél, amelyet végül fotós barátja is megért nagy nehezen. Római utcáin rengeteg kalandban van részük (motorozás, Igazság szája, Colosseum stb), pontosan olyan a fiatal pár, mint bárki más, de az ő boldogságuk csak egyetlen napig tart. Nagy erénye a filmnek, hogy elmarad az akkoriban kötelező boldog vég, talán csak a Casablancának van ilyen ütős befejezése a műfajban.
Habár mindkét főszereplő sok jelenetben szerepel, mégis Annára fókuszál a történet. Az újságírót is megismerhetjük, de a lány az erősebb karakter, ő ennek a megismételhetetlen kalandnak az igazi katalizátora. A szigorú nevelés álarca lassan, de biztosan foszlik le róla, a nap végére már vidáman nevet, istenien szórakozik azon, hogy egy olyan társadalmi rangú személy, mint ő, belekeveredik egy verekedésbe. Szíve szerint örökre itt maradna és vidám, gondtalan, hétköznapi életet élne, de győz a kötelességtudata, és végül búcsút vesz a szerelmétől. A sajtófogadáson még egyszer találkoznak, és ez mindkettejüket megerősíti abban, hogy fájó szívvel bár, de jó döntést hoztak, mindörökre megmarad nekik ez a nap, de élik tovább a saját életüket. Wyler filmjének az egyik legnagyobb erénye a természetessége, nincsenek túljátszva a jelenetek, még most, sok év után is átsüt rajtuk, hogy milyen jókedvvel forgatták őket. A finom gesztusokról, emberi reakcióról szól az alkotás, modern tündérmese, amelybe még ma is bele lehet andalodni.
Audrey Hepburn tökéletes választás volt a főszerepre, hercegnőként és vidám lányként is abszolút hiteles, meg is kapta alakításáért az Oscar-díjat. Gregory Peck is jól helytáll a romantikus szerepben, ráadásul a humorát is megcsillogtathatja (Sztankay István szinkronja is remek!). Eddie Albert szintén kiváló volt a fotós szerepében, olyannyira, hogy Oscar-ra is jelölték érte.
Nagyon kevés az igazán klasszikus romantikus film, amelyet bármikor szívesen újranézünk, mert nem lehet megunni ezredjére sem. Ez az alkotás azonban szerencsére ilyen, máig nem veszített a varázsából, pedig nem mostanában készült. Audrey Hepburn és Gregory Peck játéka, a kiváló forgatókönyv és Wyler értő rendezése, na és persze a lüktető római élet nélkül valószínűleg már régen feledésbe merült volna ez a bájos film.
A romantikus filmek nagy klasszikusa, örök darab, amelyet elsősorban a főszereplők miatt érdemes sokadjára is megnézni!
10/10
A Római vakáció teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
