[A FORGATÓKÖNYVET INNEN TÖLTHETITEK LE]
Ismét egy amatőr szkript kerül terítékre, méghozzá egy igazán érdekes darab: Elizabeth Barilleaux, egy amerikai háziasszony tollából egy távol-keleti harcművészeti film. Ez a kombináció bárki érdeklődését felkeltené, de akár önmagában az is, hogy valaki a nyugati világból nyúljon egy ilyen témához. Barilleaux azonban sikeresen vitte véghez ezt, még ha ezen kívül kiemelkedő elemet nem feltétlenül tudnék megnevezni művében.
Egy kis faluban, valahol a Himalája hegyei között a Csing hadsereg a Ming lázadókat üldözi, ennek keretében pedig egy teljes saolin kolostort is lemészárolnak. A felkelők maradékát keresve pedig egy kis faluban táboroznak le. Itt él Wing Csun, aki nő létére komoly saolin harcművészeti képzést kapott, ezzel pedig a szerzeteseket a lázadókkal azonosító katonák szemében rögtön céltábla is lesz. Az egységet vezető Dzsin tábornok azonban szemet vet a lányra, de amennyire szívességet tesz ezzel neki, annál több kellemetlenséget is okoz egyben.
Mint már említettem, a szkriptnek az a legnagyobb erőssége, hogy a legkevésbé sem lehet megmondani róla, hogy alapvetően egy olyan ember írta, akinek semmi köze nincs ehhez a kultúrához. Természetesen írom ezt mint szintén egy olyan ember, akitől a Távol-Kelet lélekben is legalább annyira messze esik, mint földrajzilag, de legyek akármennyire laikus is, Elizabeth Barilleaux írásából egyáltalán nem az az érzés szűrődött át, hogy valahogy így próbálja a nyugati ember elképzelni a kínaiakat. A helyszínek, a karakterek, a filozófia mind autentikusságot sugároznak magukból, viszont kifejezetten tudtam értékelni, hogy hiányzik a műből az ázsiai filmesek európai szemmel bizarr hozzáállása, és minden más szempontból alapvetően a számomra otthonos stílust képviseli.
A hitelesség ugyanakkor köszönhető annak, hogy a szerző (szándékosan vagy véletlenül) rendre kifejezetten homályos, legyen szó a szereplők megjelenésének vagy éppen a közelharcok koreográfiájának kapcsán. Többször is olvastam "Verekednek, majd XY nyer" jellegű mondatokat, amelyek természetesen sok teret adhatnak egy kreatív rendezőnek, de számomra túlságosan is úgy tűnt ezekből, Barilleaux-nak egyszerűen nem volt elképzelése rengeteg dologról a saját forgatókönyvében. Ez megmutatkozik abban is, ahogyan a szereplőit kezeli: amennyi jelenetet szán az árnyalásukra, szinte egytől-egyig ugyanazt a vonásukat sulykolják, ennek köszönhetően pedig még a szkript vége felé is pont ugyanolyan kevéssé kirajzoltak, mint a mű többi része. Nem érteni a döntéseiket, nincs súlya a cselekedeteiknek, ezen pedig lépésről lépésre egyre inkább elvérzik a forgatókönyv. Talán ezeknek a lyukaknak a befoltozásához nyúlt az írónő helyenként bántóan fantáziátlan megoldásokhoz, például a felkészülés montázsa vagy a finálé legkomolyabb fordulata esetében.
Mégis azt mondanám, a War of Eternal Springben nem is ez a legnagyobb probléma, hanem, hogy a forgatókönyv első felében felvezetett szálak nem kapnak méltó kiteljesdést. Látunk egy rakás mellékszereplőt, akiknek jelenlétük valahogy mindvégig irreleváns marad, konfliktusokat, amelyek igazán soha nem teljesednek ki, karakterfejlődéseket, amelyek sokkal inkább stagnálnak. Félreértés ne essék, ettől még kerek és koncepziózus darabnak tartom ezt a könyvet, de íve borzasztóan nincs.
Elizabeth Barilleaux megmutatta, hogy tud írni, akár egy olyan témáról is, amelyről legtöbbünknek lövése sincs, de munkájából pont azok a pazar és egyedülálló vonások hiányoznak, amely megkülönböztetnek profit amatőrtől. (Még akkor is, ha esetleg a profi szkriptjének több problémája is van.) A War of Eternal Spring így inkább külsőségeiben izgalmas élmény, mint a valódi élmény szempontjából.
Ha van ötleted, javaslatod, milyen forgatókönyvről legyen szó legközelebb, írd meg kommentben!
