Visszatérve a Kampókéz című filmre: a szinopszis szerint Helen (Virginia Madsen) másodmagával egy tanulmányt készül írni a városi legendákról - ugyanarról a témáról, amiről a férje (Xander Berkeley) is előadásokat tart az egyetemen. Helen fantáziáját különösen megragadja Kampókéz (eredetileg Candyman, tehát kb. a Cukros bácsi) története, amely egészen konkrét helyi vonatkozásokkal is bír. A város szegény negyedében ugyanis állítólag egy nő a mitikus rém által lelte halálát. A legenda szerint ha ötször kimondod a Kampókéz nevet egy tükör előtt állva, a démon megjelenik a hátad mögött, és beléd vágja a kampóját...
Első pillantásra talán egy olyan egyszerű slashernek tűnhet a film, amely a Rémálom az Elm utcában gondolatiságát próbálja másolni. Valóban vannak hasonlóságok a két mozi között, jelesül mindkettőben egy brutális módon kivégzett ember - aki a halála után túlvilági démonná alakult - próbál betörni valamilyen módon a városi valóságba, hogy emberi életeket oltson ki. A Kampókéz azonban szándékosan felrúgja a slasher szabályait (paráználkodó fiatalok kiirtásáról szó sincs), és új utakat keres. Az urbánus legendák természetét boncolgatja, és a mitikus rémet úgy ábrázolja, mint a gettólakó emberek babonás félelméből táplálkozó, sötét istent. Volt egy ehhez hasonló vonulata a Freddy-történeteknek is, azonban Kampókéz kevésbé anyagiasult, sokkal "mondaibb", és szimbolikusabb alak, mint pengekezű társa. Ennek köszönhetően jelen kritikám tárgya valamivel több értelmezési lehetőséget bír el, mint Wes Craven klasszikusa.
Köztudott, hogy Kampókéz története a legendás horroríró Clive Barker The Forbidden című novelláján alapul. Barker jó szokása szerint nem kifejezetten horrortörténetet alkotott, hanem éjfekete fantasyt, ami egy másik, sötétebb világot sejtet a miénk mögött. Ezt az aspektust a film is megtartotta. A hatalmas termetű fekete színész, Tony Todd által megformált rém olyan hátteret és mitológiát kapott, amely révén méltán egy lapon emlegethető más Barker-féle agyszüleményekkel, pl. a Hellraiser-filmek cenobitáival, vagy éppen a Korbács szőnyegbe szőtt világával (ez utóbbiból sajnos még nem készült film).
Bernard Rose rendező nem sokat teketóriázik, példásan adagolja a feszültséget, miközben a - néhol azért elég olcsó - jump scare jelenetekkel sem fukarkodik. Munkáját nagyban segíti Philip Glass zeneszerző munkája, aki orgonaszóval és himnikus kórusokkal fokozza tovább a Kampókéz alakját körüllengő misztikumot, és tétova zongorafutamokkal hangsúlyozza Helen tépelődését. A film több ponton is zavarba ejti nézőjét: hol nem várt fordulatokkal, hol bizonyos véres események elrejtésével, hol álomszerű áttűnésekkel találkozunk, melyek révén a történet vége felé már szinte semmiben sem lehetünk biztosak. Ezáltal tökéletesen átérezhetővé válik az a folyamat, ahogy Helen elveszíti a lába alól a talajt, és talán az ép eszét is.
A főszereplő kapcsán nem mehetek el szó nélkül a forgatáskor nőisége teljében lévő Virginia Madsen teljesítménye mellett. Az alapvetően B-filmes színésznő élete alakítását hozza a filmben, sovány színészi eszköztárát tökéletesen kiaknázza Bernard Rose instruálása mellett. A többiek is jól teljesítenek, bár igazán kiemelkedőt csak Tony Todd hoz, akinél keresve sem lehetett volna karakteresebbet találni Kampókéz szerepére.
Érdekesség, hogy az alkotás olyan szemmel is nézhető, mintha Kampókéz nem is létezne, csak Helen (és a befejezésnél a férje) negatív érzelmeinek kivetülése lenne. A démon gyilkosságai nem olyan kézzel foghatóak, mint mondjuk Freddy tettei, ráadásul a hatóságok a film közepétől végig Helent gyanúsítják az emberölések elkövetésével. Ha ehhez még hozzávesszük Helen válságban lévő házasságát, és tipikus városi, gyökértelen létét, valamint Kampókéz utolsó, falra festett üzenetét, akkor már komolyan megkérdőjelezhető a rém fizikai mivolta.
Különösen elgondolkodtató az a momentum, hogy az alkotók nem statikus dologként kezelték a városi legendákat, hanem folytonosan alakuló-változó-terjedő mágikus folyamatként. Ennek a cselekmény, és Kampókéz motivációja szempontjából is kiemelt szerepe van: csonka kezű rémünk nem pusztán megölni akarja a főszereplőt, de társként magával is kívánja ragadni a létezés "szürke" zónájába.
Azt hiszem, ennyi kiemelt momentumból már ki kell, hogy derüljön, hogy szerintem mitől is gurul jól ezen horror klasszikus kereke. A Kampókéz egy közel tökéletes horrorfilm, ami az eltelt évek alatt nemhogy öregedett volna, csak ért, mint a jó bor.
9,5/10
A Kampókéz teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
