Ezzel a csütörtökkel filmes böjtünk második hetét fogjuk már taposni, és ismét egyedül az InterCom tartja csak majd a lelket a hollywoodi mainstreamben. Az első két alkotásával meglehetősen ambivalens képet mutató Neil Blomkamp legújabb műve, valamint egy semmiből jött Vince Vaughn-komédia mellett ennek megfelelően a francia és dél-amerikai produkcióké lesz a terep, miközben utólag egy Oscar-jelölt animációs film is becsúszik majd a programba. És talán ez utóbbi lehet a legjobb élménnyel kecsegtető darab.
A District 9 utáni instant mennybemenetele után Blomkamp nehezen találja meg saját magát. Emiatt egyáltalán nem egyértelmű, hogy egy kiábrándító Elysium után képes-e kicsorbítani a köszörülést, és megint valami friss alkotást szállítani. Egy biztos, a Chappie-t érintő általános tippjátékban az nyert, aki úgy gondolta, a Chappie színvonala valahova majd a District 9 és az Elysium közé fog esni. Aki az újszerűsége, és az egyáltalán nem egyértelmű sztorifolyása miatt szerette a D9-et inkább ezt is hagyja. Viszont aki jó minőségű akciófilmre vágyik az nyugodtan megnézheti. (Gaben)
Celine Sciamma filmje ugyan nem egy 12 évet felölelő mozgóképes eposz, de az alkotók számára gondolom jól jött, hogy Richard Linklater filmtörténeti mérföldkövét meglovagolva egy hasonló címen futó, tartalmát tekintve azonban teljesen más filmet promózzanak. Az már eleve nem egy biztató jel, hogy az előzetesekből jóformán semmi nem derül ki, csak hatásvadász, zenés bejátszásokat kapunk, ráadásul olyan szinten összevagdosva, hogy ember legyen a talpán, aki ebből bármilyen információt le tudott szűrni. Kicsit pátoszos hangvételűnek tűnő, szokásos felemelkedéstörténetnek tűnik. A kritikák is többnyire lehúzóak, szóval én inkább maradnék a Sráckornál. (Power)
Foci -és csocsókedvelőként izgatottan várom ezt a már lassan 2 éves animációs filmet. Nagy reményeket azért nem fűzök hozzá, várhatóan nem lesz akkora durranás, de ha bugyuta módon szórakoztató lesz, akkor nem fogok panaszkodni. Egyszer nézős marhaságnak tűnik, úgyhogy nem valószínű, hogy egy Disney/Pixar trónfosztót köszönthetünk a Csocsó-sztori személyében. Az ötletet azonban kellően érdekesnek tartom ahhoz, hogy meglessem szélesvásznon. (Power)
Hiába csődítettek össze egy rakás neves rendezőt, a filmnek csak pillanatai vannak - igaz, imázsfilmként működik. Bővebben kritikánkban.
Szégyen is lenne, ha huzamosabb ideig egy francia tucatvígjáték nélkül maradnánk, így aztán megkaptuk a lehető legtipikusabb alkotást ezek közül: a bárgyú poénkodás köntösébe öltöztetett, már-már beteges szexuális fixációra épülő sztori számára lehetetlen lenne letagadni, hogy ebből az országból érkezett. De ha félreteszem a pont az ilyen produkciók miatt táplált franciagyűlöletemet, akkor sem érzem azt, hogy kihagyhatatlan élménnyel kecsegtetne ez a film. (danialves)
Elsőre egy meglehetősen zavarosnak és művésziesnek tűnő animációs filmet köszönthetünk a Song of the Sea személyében. Engem az előzetes információk nem igazán győztek meg, de a pozitív kicsengésű kritikák és az Oscar-jelölés mégis arra sarkall, hogy előbb-utóbb megnézzem. Ki tudja, lehet ez az elvontabb stílus fog némi frissességet hozni ebbe a műfajba. Ínyencfalatnak tűnik, kíváncsi vagyok, hogy meg tudom-e emészteni. (Power)
Volt már szerencsém látni a Vince Vaughn főszereplésével készült vígjátékot, és elöljáróban annyit elmondhatok, hogy a 2015-ös filmév egyik nagy meglepetése az Üzlet bármi áron. Vígjátékfronton elég erősnek mondanám, tartalmas, szórakoztató, ám korántsem hibátlan alkotás. Csütörtöktől már meg lehet tekinteni, szóval aki egy laza kikapcsolódásra vágyik, az ne legyen rest befizetni Ken Scott komédiájára. Kritika a napokban várható. (Power)
Tim Burton még mindig tud jó filmet rendezni, de sajnos a Nagy szemek minőségben bőven elmarad a nagy klasszikusaitól. Bővebben kritikánkban.
