Minél jobban tolják a szemem elé a Szürke ötven árnyalatának előzeteseit, annál inkább felidegesítem magam rajtuk. Pedig elvileg én lennék a célcsoport (egyedülálló, 30-as, nő), de engem teljesen hidegen hagy a mamipornó. Könyvben sem voltam rá kíváncsi, a mozira pedig biztosan nem fogom pazarolni drága életem drága perceit. Elemi erővel tört rám a vágy egy szép romantikus film iránt, amelyben nincs kikötözős szex (nem vagyok prűd, de egy idő után tényleg nagyon fárasztó már a téma), viszont vannak igazi, mély érzelmek. Azonnal eszembe jutott tinikorom nagy kedvence, a Christian Slater és Marisa Tomei főszereplésével készült Rakoncátlan szív. Nagyon sok év után néztem újra, és habár ma már látom a hibáit is az alkotásnak, mégsem veszített semmit a drámai erejéből, nagyon jó filmről van szó, amelyben igazán semmi különös sincs, csak egy szomorúan szép szerelem történetét meséli el rendkívül szívhez szólóan.

A kedves, meleg szívű pincérnőnek, Caroline-nak (Marisa Tomei) nincs szerencséje a férfiakkal, előbb-utóbb mindig elhagyják. Érzelmi viharai közepette észre sem veszi a mosogatófiút, a csendes Adam-t (Chrisitan Slater). Azonban egyik este meg akarják erőszakolni, és a fiú megmenti a gyalázattól. Lassan, de biztosan közel kerülnek egymáshoz, azonban a happy end sajnos csak álom marad, hiszen Adam-nak vele született szívrendellenessége van, és a napjai meg vannak számlálva...

Ebben a filmben nincsenek nagy szavak, különleges sorsok, átlagemberekről szól a történet, akiknek megadatott az, ami keveseknek: átélhetnek egy igaz szerelmet. Nem könnyen talál egymásra a két magányos szív, teljesen különböző személyiségek teszik egymás életét szebbé, teljesebbé, mindezt egyáltalán nem szirupos formában, sőt már-már riasztóan hétköznapian. Egy pincérlány és egy mosogatófiú szerelme is lehet érdekes, akkor is, ha a lány túl sokat beszél, a fiú pedig túl keveset. Persze ehhez nem árt egy jó forgatókönyv és két kiváló színészi alakítás. Szerencsére egyikben sem volt hiány, így ha nem is tudja mindvégig fenntartani az érdeklődést a történet, azért nagyon könnyű megkedvelni a főszereplőket, és lehet szurkolni nekik, hogy megtalálják egymás mellett a boldogságot.

Caroline áll sokáig az események központjában. A kedves, kicsit hebehurgya, érzelmileg túlfűtött lány nem érti, miért nincs egy normális párkapcsolata, éppen teljesen ki van borulva, mert az aktuális lovag kíméletesen ugyan, de mégis megmondta neki, hogy nem vele képzeli el a jövőt. Barátnője, Cindy próbálja vigasztalni, de még ő sem érti meg igazán Caroline-t. Adam már nagyon régen szerelmes a lányba, de mivel a betegsége miatt nem igazán tanult meg kommunikálni a külvilággal, ezért csak csendben vigyáz rá. Ez akkor derül ki, amikor a lányt megtámadják, ő pedig jól ellátja a rosszfiúk baját, Caroline-t pedig a karjában viszi haza a házához (kedvenc jelenetem ez a filmből, annyi aggodalommal az arcán teszi ezt a fiú, hogy arra nincsenek szavak). Lassan kerülnek egymáshoz közel, és a lány akkor sem fordít hátat a kapcsolatnak, amikor megtudja, hogy Adam gyógyíthatatlan szívbeteg. Mindketten teljes jellemfejlődésen mennek át, a fiú kinyílik, teljes életet élhet a lány mellett (ha rövid idegig is), Caroline pedig megtanulja, hogyan tartsa kordában az érzelmeit, miként éljen meg egy teljes kapcsolatot. Romantikus a történet, de áthatja a szomorúság, hiszen tudjuk, hogy Adam-nek minden nap ajándék. Erősen zsepis film, de nem a felszínes fajtából.

Tinikoromban tökéletesnek láttam a filmet (nem utolsósorban azért, mert éppen halálosan szerelmes voltam Christian Slater-be), most már észrevettem a hibákat is (akad benne néhány túlírt jelenet, a mellékkarakterek nincsenek eléggé kidolgozva, az operatőri munka sem ötcsillagos), de ezek nem zavarják annyira az összképet, hogy ne élhessük bele magunkat teljesen a történetbe. A szöveg  jól sikerült, egyszerű, de nagyon emberi, teljesen hitelesek a jelenetek, nincs olyan érzése a nézőnek, hogy olyan filmet néz, amelynek semmi köze a valósághoz. Finom árnyalatokkal megrajzolt szerelmi történet, nézőbarát, de nagyon is komoly dráma. 

Marisa Tomei méltatlanul alul értékelt színésznő, az Oscar-díja ellenére, már nagyon régen nem kap a tehetségéhez méltó szerepeket, pedig még a középszerből is ki tud ragyogni, de az A-lista nem igazán jött össze neki. Ebben a filmben is kiváló alakítást nyújt, akárcsak Chrisitan Slater, aki ezúttal nem a tőle akkoriban megszokott rosszfiút hozta, hanem egy nagyon is érzékeny karaktert játszik, kellően visszafogottan, és jó arányérzékkel. Rosie Perez hozta a kötelezőt, de a két főszereplő alakításának színvonalát nem éri el.

Tony Bill nem tett semmi különöset, "csak" jól megrendezett egy jól megírt sztorit, kiválóan terelgette a színészeit, melynek eredményeként egy szép romantikus drámát vitt a filmvászonra. Nem lett belőle egetverő siker, valószínűleg éppen azért, mert annyira hétköznapiak a szereplők, nincsenek benne látványos szerelmi vallomások, ez az alkotás a szívhez szól, nem a szemet gyönyörködteti. Egy elfelejtett gyöngyszem, amelyet kár lenne kihagyni az életünkből.

Szomorúan szép romantikus dráma, kiváló színészi alakításokkal, érdemes adni neki egy esélyt!

8/10