1708-ban járunk, egy kis faluban. A gaz labancok el akarják vinni a nép utolsó értéktárgyait, de persze jönnek a kurucok, és jól eltángálják őket. A portya vezetője Bornemissza János (Bitskey Tibor), akinek személyes oka is van a falu védelmére: itt született, és itt él szerelme, Bíró Anna (Vass Éva). A fiatalok azon melegében el is jegyzik egymást, de romantikára nincs idő, mert a német hadak támadást indítanak Rákóczi ellen, és a fiatalembernek még nagyon sok csatát kell megvívnia, amíg újra láthatja a leányt...
Igen, ez a film az 50-es években készült, és nem, nem mentes az azokra az időkre jellemző vonalas motívumoktól, de Bán Frigyes rendező és Barabás Tibor forgatókönyvíró mégis egy magával ragadó kalandfilmet tett le az asztalra, amelyet gyerekfejjel imádtam, és most, felnőtt szemmel nézve is istenien szórakoztam rajta (és nem mellesleg jó néhány év kihagyás után is fejből mondtam előre a szöveget). A kiváló szereplőgárda (Mádi Szabó Gábor, Zenthe Ferenc, Raksányi Gellért, Szabó Sándor, micsoda névsor!) életet tudott lehelni alapvetően elég egysíkú szerepébe, Farkas Ferenc zenéje zseniális, nem csoda, hogy még egy ilyen egy kaptafára készült alkotást is sikerült emlékezetessé tenniük.
A történet lényegét egy mondatban összefoglalták az alkotók: "Köll mán a vitézség!". Mert ez az alkotás nem egy mélyenszántó dráma, a karakterek nem túl összetettek (vagy jók vagy rosszak), ez egy hamisítatlanul magyar kalandfilm. Rákóczi szabadságharc, utolsó mocsok labancok és vitéz kurucok vívják a látványos csatákat, nincs hiány leányszíveket dobogtató, vérforraló lovasvágtákból, régies szavakból, romantikából és még humor is adatik a nézőnek. Nincs laca-faca, mindjárt a film elején jönnek a fess Bitskey által vezetett dögös vitézek, na és a vidám Zenthe Ferenc (mindannyiunk Tenkes kapitánya) irányította szabadlegények, és a fosztogató labancoknak esélyük sincs. A sodró lendület a továbbiakban is megmarad, izgulhatunk a nagyon gyorsan megkedvelt szereplők sorsáért, utálhatjuk az áruló Suhajdát, andalodhatunk elfelé a szerelmeseken, és a kisebb portyák után a végére nem marad el a látványos döntő csata sem. De addigra már annyira beleéltük magunkat a történetbe, hogy amikor Bottyán generális kiadja a jelszót: "Akkor hát a hazáért, Rákóczi nevével, előre!", már nem törődünk azzal, hogy mennyire faék egyszerűségű a történet, teljes szívünkből drukkolunk a kurucoknak, és nagyon tudunk örülni annak, hogy természetesen jól szétrúgják a labancok hátsó felét. Kit érdekel, hogy minden fordulat előre látható, a rosszak olyan ostoba módon vesztik el a csatát, ami még egy brazil tévésorozatban is feltűnő lenne, mindez tényleg nem számít, mert ezt a filmet nem lehet nem szeretni.
Az akció-érzelem arány jól el lett találva, a forgatókönyv jól szerkesztett, a párbeszédek pergőek és kellően Rákóczi-korabeliek, élmény hallgatni az ízes szöveget. Nem kevés karaktert mozgat a történet (az én abszolút kedvencem Matyi, a pimaszul rosszcsont kamasz fiú), egyik sem mondható sokrétűnek, de azzal az egy alapvonásukkal nagyon jól gazdálkodtak az írók, egyáltalán nem lett unalmas a végeredmény, sőt! Tényleg nem több, mint egy jó kis kalandfilm, de nem is kevesebb annál, még ennyi év után sem vesztett a bájából.
Bán Frigyes kiváló rendező volt (Szegény gazdagok, Szent Péter esernyője, Napfény a jégen, most így hirtelen), Barabás Tibor sem utolsó forgatókönyvíró (Állami áruház), nem véletlenül sikerült ilyen jól ez a film. Miközben néztem, azon gondolkodtam, hogy már nagyon ránkférne egy igazi kalandfilm, mert nem kell mindig a dráma, jöhetne már egy igazi hőseposz a Vajna-gyárból (akár a Toldi, akár az általam nagyon várt Hunyadi-film), nincs igazam?
Látványos, izgalmas romantikus kalandfilm, érdemes rászánni a játékidőt!
8/10
