Mindenki követhet el hibákat, én például azt, hogy tavaly teljesen elsiklott a figyelmen a szóban forgó gyöngyszem felett. Pedig ha már akkor tudom, hogy ausztrál darabról van szó, akkor valószínűleg nem haboztam volna, mindenesetre most itt vagyok, hogy számot adjak a déli végek legújabb dobásáról. Amely az aussiekra jellemző módon egy elvetemült és üdítően eredeti film.

A történet több, nagyon halványan összefonódó szálon fut, amelyeken keresztül egy-egy párkapcsolatba nyerhetünk betekintést. Méghozzá olyan kapcsolatokba, melyekben az egyik félnek valamilyen igen bizarr szexuális fétise van. A különböző sztorik azonban nem a tabudöntögetésről és a szexuális tartalmakról szólnak, ugyanis a film során sokkal inkább azt láthatjuk, hogy ez a helyzet milyen hatással bír a párok kommunikációjára és végső soron mit árul el kapcsolatuk természetéről.

Ezzel pedig egy kifejezetten egyedi koncepció valósít meg az író-rendező (és mellesleg az egyik főszerepet is alakító) Josh Lawson. Természetesen egyrészt arról van szó, hogy ilyen őrült szexuális fantáziákról viszonylag ritkán szokás ilyen könnyed körítésben beszélni, de a produkció sokkal inkább figyelemre méltó emiatt a körítés miatt. Ugyanis az alkotás nem akarja kinevettetni a szereplőit, a humor azonban a kifejezetten bájos hangulat és karakterábrázolás révén mégis jelen van. Nagy erőssége a forgatókönyvnek, hogy obszcenitástól mentesen képes átlépni a tabukon, Lawson történetmesélésének őszintesége és természetessége pedig már az első pillanattól el tud bűvölni. De ha a vidámság mögé látunk, tulajdonképpen sok esetben nagyon is súlyos párkapcsolati drámákat vehetünk észre meghúzódni a történetekben, amelyeknél a szex nem középponti szereplő, hanem sokkal inkább csak a leglátványosabb tünete a problémáiknak.

Azonban ehhez 5 szálat felvázolni mindenképpen túlzás volt. Eleve annyira minimálisan kapcsolódnak ezek a történetek, hogy gyakorlatilag egy egybevágott szkeccsfilmként is leírhatnám a produkciót, ráadásul egyáltalán nem éreztem azt egy-két sztorin, hogy feltétlenül hozzátenne az összképhez. Ezen felül pedig ezekre a gyengébb részekre jellemző az is, hogy gyakorlatilag ugyanaz a poén ismétlődik újra és újra, úgyhogy ismét elsüthetem azt a közhelyet, hogy a kevesebb (és a kevesebből több) több lett volna.

Szóval a végeredmény kissé kiegyensúlyozatlan, néhol jellemző rá az önismétlés, de az utolsó fél óra zsenialitását látva garantált, hogy nem fogjuk egy darabig elfelejteni ezt a produkciót. Mert összességében mégis végtelenül szerethető, természetes és kellemes élménnyel ajándékozza meg nézőjét a Szexterápia. Úgyhogy ha már én nem figyeltem oda rá, legalább ti ne kövessétek el ezt a hibát!

8/10