(A hölgyolvasók kedvéért előre tisztáznám: igen, Chris Hemsworth félmeztelenre vetkőzik benne)

Michael Mann filmje sokáig úgy tűnt, hogy egy érdekes és izgalmas thriller lehet, elsősorban azért, mert egy igencsak aktuális témával, a kiberterrorizmussal foglalkozik. Azonban ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna az, aki ezt gondolta, ugyanis nem elég, hogy egy unalmas és színvonaltalan filmről beszélhetünk, de főbb manírjai nem hogy nem érződnek modernnek, hanem egyenesen 20-30 éves hatást adnak a produkciónak.

Egy hackertámadás miatt robbanás történik egy kínai reaktorban. A helyi hatóságok az amerikai szervekkel együtt nyomozás kezdeményeznek, amelyhez a kínai illetékes (Leehom Wang) szeretné megnyerni régi barátját, Hathawayt (Chris Hemsworth). A probléma csak annyi, hogy Hathaway éppen börtönbüntetését tölti hitelkártya-csalás miatt, így csak szigorú feltételek mellett vehet részt a munkában. Amely igen hamar kikerül az illetékesek kontrollja alól, és az egyre harapósabb hackerek szorításában Hathaway kénytelen a saját magánakciójává alakítani a nyomozást.

Kevés forgatókönyvre mondanám teljes magabiztossággal azt, hogy "ennél még én is jobbat írtam volna", de ha én nem is, Michael Mann biztosan jobb munkát végzett volna annál a katyvasznál, amit Morgan Davis Foehltől kapott. Már csak azért is, mert ez a szkript szembemegy mindennel, ami a rendező eddigi munkáit jellemzte: borzasztó párbeszédek (az első fél órában gyakorlatilag semmi más nem folyik, csak egyáltalán nem szellemes farokméregetés az ügynökök között), semmiből jött, háttér nélküli és egydimenziós karakterek, akik sokszor éppen, hogy csak léteznek. De például Lienről számomra a film során egyáltalán nem derült ki, hogy mi célból került a csapatba, azon a nyilvánvaló érven kívül, hogy az írónak kellett egy romantikus szál a sztoriba. A nyomozás pedig egyszerűen csak a néhány évtizeddel ezelőtti kémthrillerek kliséinek újrahasznosítása, amelyben néhány IT-s halandzsa elsütésén kívül igazán meg sem jelenik a kiberterrorista vonal, sokkal inkább beszélhetünk egy olyan Bourne-filmről, amelyben a főszereplő kicsit többet használja a számítógépet az átlagosnál. (Mármint egy gyengén megírt, papírmasé karaktereket felvonultató Bourne-filmről.)

Már csak azért is áll ez a párhuzam, mert ennyire agyonhasznált kézikamerázás Greengrass műveit szokta jellemezni, de még talán azokat sem ilyen mértékben. Nemcsak az akciójelenetek, hanem minden egyes párbeszéd is remegő steadycammel van felvéve, ráadásul annyira sok közelivel van tüzdelve a fényképezés, hogy a látvány egy reality-showba oltott nyomozós tévésorozatot idéz inkább, mint egy mozifilmet. Azonban egyetlen aspektusában mégis megmutatja a Blackhat, hogy nagyvászonra termett: Mann szokás szerint elképesztően hiteles és feszült akciójeleneteket koreografál, sok esetben ezek pedig már-már a Heat színvonalát idézik.

Ezen kívül viszont blaszfémia lenne a legjobb munkáival csak távolról is egy kategóriában emlegetni. Ez a produkció inkább egy harmadrangú tévécsatorna délutáni műsorsávjában vetített krimi-thrillersorozatra hasonlít, és ha a forgatókönyv nem dolgozna szorgos nyelvcsapásokkal a kínaiak hátsójában, az évszámot is inkább 1995-re lőnénk be. Ennek a műnek könyöradomány volt az a 4 millió dollár, amit a nyitóhétvégén összegyűjtött, úgyhogy csak nagyon jótékony lelkületűek üljenek be rá a moziba. Vagy akik 3 db jó akciójelenet kedvéért képesek végigszenvedni több, mint 2 órát.

4,5/10