When the Game Stands Tall (2014)
2015. január 18. írta: FroG

When the Game Stands Tall (2014)

Már-már közhelyszámba megy emlegetni azt, hogy mostanság nem igazán készülnek jó sportfilmek. A teljes képhez ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy az alkotók mostanság előszeretettel cáfolnak rá erre a kijelentésre, elég ha a szintén tavalyi Draft day-t említem, de kellemes példa még a Moneyball, vagy a Clint Eastwood nevével fémjelzett Az utolsó csavar is. A When the Game Stands Tall című alkotás valamelyest ezen filmek hagyományát követi, és próbál benézni a témaként választott sport színfalai mögé, ugyanakkor kutakodása közben nem felejt el drámai és szórakoztató lenni. A sors igazi iróniája az, hogy pont a sokrétűség miatt nem tud igazán maradandó élménnyel szolgálni.wtgst1.png

A film története a legendás egyetemi futballedző, Bob Ladoucer (Jim Caviezel) dolgozza fel, aki nem csupán rendkívül sok éves ténykedésével emelkedik ki a társai közül, de magáénak tudhatja azt a tényt is, hogy csapata több, mint 150 meccsen maradt veretlen sorozatban, ezzel több bajnokságot is nyerve.

Talán azt hihetnénk, hogy a When the Game Stands Tall a 151 meccsen át tartó veretlenségi sorozattal, a szinte példa nélküli csapattal, valamint ennek az időszaknak a hátterével foglalkozik, azonban Thomas Carter meglepőt húzott és a győzelmi széria után következő időszakot álmodta a vászonra. Ez a döntés igencsak kétélű penge: egyrészt dicséretes, hisz ebből adódóan nem egy klasszikus USA-felemelkedéstörténetnek lehetünk a szemtanúi, azonban a múltat bemutató felvezetés rengeteget elvesz a játékidőből, emiatt nem jut elég idő a jelen kibontására. Mert bár a film szűk két óra hosszú, a forgatókönyvnek nincs igazi főszereplője, rengeteg karaktert és sorsot mozgat, és nem csak a jelenlegi játékosokkal foglalkozik, de próbálja megmutatni a régi csapat tagjainak sorsát is.

wtgst2.png

Bár valóban dicséretre méltó a sokszínűségre való törekvés, ahogyan azt a felvezetőben is említettem, e miatt a szerteágazó történetfolyam miatt nincs a filmnek igazán kiegyensúlyozott története, a karakterek egymástól veszik el a levegőt, a történetszálak pedig csak bukdácsolnak a kibontatlanság miatt. Ugyanakkor nem szabad azt gondolnunk, hogy a When the Game Stands Tall emiatt egy rossz film volna, hisz a kifogásolhatatlan technikai paraméterein túl egy-két karakter igazán érdekes, a színészi játékok nagyszerűek, és a történet a maga módján szórakoztató és izgalmas.

Viszont végig úgy éreztem, hogy ennél a végeredménynél sokkal több volt Ladoucer edző történetében, hisz őt sem igazán ismerhetjük meg a történet alatt. Így hiába alakít Jim Caviezel precízen, nem értjük meg a sztáredző sikerei mögött rejlő embert, a csapatból pedig túl kevés karaktert ismerünk meg eléggé ahhoz, hogy szurkolni tudjunk a sikerekért. A When the Game Stands Tall ettől függetlenül egy felettébb dinamikus, könnyed és szórakoztató élmény, azonban ha a Carter edzőhöz hasonló nagyszerű sportfilmet várunk, óriásit csalódhatunk benne.

7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr617081969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr_utcai_arcos 2015.01.18. 19:20:28

Hú de mekkora nagy film!! Nálam simán üti a 8-t. Én is nagyon örülök neki, hogy nem a puncsolással foglalkoznak, hanem pont a végén lépünk be a sztoriba. Szerintem Caviezel nagyon nagyot játszik, kezdem egyre jobban megkedvelni az arcot! A szereposztás elfogadható -bár kicsit már unalmas, hogy a szöszi, a maga huszon nem tudom hány évével még mindig tiniket alakít -elég röhejes volt a Vikingekben 17-ként...-, de például az apját alakító Clancy Brown az egyik legerősebb karakter a filmben - sajnálom, hogy egy sort se kapott a leírásban :(. Én mindenképpen ajánlom, nagyon jó kis képet ad a "csak a győzelem számít" amerikai felfogásról és annak teljes ellentettjéről is. Csók.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.01.19. 16:14:34

@Dr_utcai_arcos: Az lett volna a legjobb, ha Brown történetére húzzák fel az egész filmet, akkor valóban parádés lenne az alkotás, de így sajnos kicsit elsikkad a karakter sztorija, mivel gyakorlatilag csak egy szemelvény a sokaságban. Abban viszont tényleg igazad van, hogy mennyire jól ábrázolja a film az USA "sikeréhségét".

AldoWinnfield 2015.01.29. 10:51:47

Túl szerteágazó, túl sablonos és túl egyszerű ahhoz, hogy igazán jó film legyen, de elvoltam vele.
süti beállítások módosítása