Párbeszédeket írni mindig is a forgatókönyvírás legnehezebb része volt, és beszédes, hogy a rengeteg ezzel kapcsolatos oktatóanyag egyike sem tartalmaz néhány semmitmondó tanácsot kivéve semmit arról, hogyan fejlesszük tökélyre egy műnek ezt a részét. Éppen ezért valakinek nagyon magabiztosnak kell lennie, ha főként dialógusokra építené fel művét, és a What If egy igen szemléletes példája annak, hogy milyen könnyen beletörhet az ember bicskája.

Wallace (Daniel Radcliffe) és Chantry (Zoe Kazan) egy buliban találkoznak és rögtön megtalálják a közös hangot. Ugyanakkor az este végén kiderül, hogy Chantrynak barátja, méghozzá igen komoly kapcsolata van. Wallace ezt elfogadja és beleegyezik, hogy legyenek barátok, azonban az érzéseinek nem tud ellentmondani. Viszont egy megcsalatáson és az abból eredő szakításon túllépve nem érezné korrektnek tönkretenni Chantry kapcsolatát, akármennyire is szereti a lányt. Viszont ezt a patthelyzetet előbb-utóbb valahogy fel kell oldania.

Ebből a történetből még nem szükségszerűen adódik, de a What If egy erősen dialógusközpontú alkotás, és mint ilyen, minden a párbeszédek minőségén áll vagy bukik benne. És alapvetően itt van a mű legnagyobb problémája, ugyanis egy mozgalmasabb, fordulatosabb produkcióban még elviselhető lenne a szövegkönyv adott színvonala, ahhoz viszont ez mindenképpen kevés, hogy egy egész filmet építsenek rá. A legnagyobb probléma a dialógokkal, hogy tipikus indie-módra túlírták őket, avagy pont azt a stílust venni észre rajtuk, amikor az író a kliséken túllépve szeretne szellemes lenni, de ezzel csak egy újabb nagy adag sablont hoz létre. Ettől függetlenül az kétségkívül a forgatókönyv javára írható, hogy az átlag "barátságból szerelembe esős" alkotásoknál eredetibb szituációkat szerepeltet, de nagy vonalakban azért senki ne számítson semmi meghökkentőre.

A helyzetet viszont még súlyosbítja, hogy a túlgondolt szövegek mögé hatalmas kontrasztot ad a jelenetek kidolgozatlansága. Az első fél órában például ezek közül három is úgy kezdődik, hogy a helyzet expozícióját a lehető legamatőrebb módon adják a karakterek szájába, ennek köszönhetően pedig különösen visszatetsző hatást kelt, amikor valaki wannabe-Tarantinoként szeretne párbeszédeket írni, miközben még ilyen alapvető hibákat vét. Ugyanakkor a bevezetetlenség mellett egyben sok mellékvágányt is éreztem a cselekményben, például Wallace nővérét és unokaöccsét, akik gyakorlatilag semmilyen funkciót nem töltöttek be. A legkidolgozatlanabb azonban a film legfontosabb eleme, azaz a két főszereplő kapcsolata: a két színész között alig van kémia, de valószínűleg azért, mert a szkript alig szán időt arra, hogy egymásra találásukat és szerelembe esésüket megindokolja, mintha ez egy ilyen műben egyébként is magától értetődő lenne. Utólag nagyon feltűnő az is, hogy a két karakter alig van egy légtérben a mű során, azonban érdekes módon ez ezen a ponton már inkább jót tesz, ugyanis a mellékszereplők (elsősorban Adam Driver és Mackenzie Davis révén) az egyik nagy erősségei az alkotásnak. Könnyen elvihették volna őket egy kiszámítható comic relief irányba, de ennek éppen ellenkezője történt, kettejük jelenlétében mintha a film egy jobb verziójába nyertem volna betekintést, ahol a forgatókönyv sorai tényleg szellemesek voltak és sikerült élettel is megtölteni őket.

Egy-két pozitívuma tehát kétségkívül van a What If-nek, de néhány apróság nem változtat azon, hogy alapjában véve egy gyengén megírt, kidolgozatlan filmről van szó, amely lényegében semmi igazán érdekeset nem tud mutatni. Nagy jóindulattal egyszeri nézésre talán még elmegy, de ha valaki szeretne egy hasonló jellegű, de ezerszer jobb darabot látni, annak sokkal inkább a Comet-et ajánlanám.

5/10