Ha Argentínából egészen hazánkig jut egy alkotás, arra érdemes odafigyelni, akkor pedig különösen is, ha történetesen az ország hivatalos Oscar-nevezettjéről és egy Arany Pálma-jelöltről van szó. Ennek ellenére azért túlzás lenne az Eszeveszett mesékről eget rengetően forradalmi produkcióként beszélni, de az biztos, hogy sokat profitál abból, hogy nem egy szokványos darab. Nem mellesleg pedig minden jel szerint az utolsó jó film, amit idén láthatunk, úgyhogy hiba lenne kihagyni.

Lehetetlen lenne összefoglalnom röviden a történetet, hiszen egy 6 elkülönülő részből álló szkeccsfilmről beszélünk, amelyben az egyetlen közös pont, hogy mindegyik szakasz valami egészen őrült végkifejletre fut ki. Nehezen tudtam volna elképzelni, hogyan sikerül kihozni 6 darab különálló sztoriból egy 2 órás filmet, de Damián Szifrónnak nemcsak ez sikerült, hanem még azt is bevállalta, hogy e szakaszok hozza a mű során egyre nőjön. Az pedig egészen megsüvegelendő, hogy ennek ellenére ebben az alkotásban egy 3 és egy 30 perces jelenet stílusában és hangulatában szinte teljesen egyforma. Sőt, színvonalában is, ami a legutóbbi hazai próbálkozásokra gondolva (Couch Surf, Szabadesés) szintén lenyűgöző eredmény. A rendező tehát képes egy, az egész estés filmek szerkezetét alapjaiban felborító technikával valami olyat létrehozni, amin egyáltalán nem érződik, hogy nehezített pályán mozog.

A szkeccsek nagy erőssége, hogy mindegyikük egy népszerű toposzból indul ki, ennek köszönhetően sokszor már maga a szituáció is magyarázó erővel bír, a kellékekről és a színészek játékáról már nem is beszélve. Nem igényelnek a forgatókönyv részéről hosszú expozíciót, és az a rövidfilmes érzet is elmarad, hogy a néző éppen valaminek a közepébe csöppent. A jelenetek mindegyike folyamatosan válik egyre abszurdabbá, miközben a mű ennek megfelelően a fekete humort is jó érzékkel adagolja. A fényképezés nem akar túl látványos lenni, ugyanakkor apró, ötletes megoldásokkal egy nem túl vizuális alapanyagból hoz ki egy markáns képi világot, a végeredmény pedig hasonló módon a maga egyszerűsége ellenére, de részben amiatt is szórakoztató. Ugyanakkor amennyire bájos ez a földhözragadtság, legalább annyira probléma, hogy sem a humorban, sem a fordulatokban nincs meg az átütőerő, hiányoznak azok a zseniális momentumok, amelyeket még a sokkal hektikusabb Szabadesés is tudott hozni, így a mű időnként kissé enerválttá és lapossá válik.

Lehet, hogy szkeccsfilmként bravúros, amit Damián Szifrón összehozott, de végső soron az Eszeveszett mesékből hiányoznak azok a pillanatok, amelyek miatt érdemes lenne később újranézni. Olyanokkal viszont bőven tud szolgálni, amelyek miatt egyszer mindenképpen érdemes időt szánni rá. És az sem elhanyagolható, hogy nem egyszerűen hangulatos és szórakoztató film, hanem egyben egy kicsit ki is zökkent az általunk megszokott mozik kerékvágásából. 

7,5/10