Mostanában könnyű azt gondolni, hogy a 20 éves klasszikusok feltámasztásának csak az egyszerű pénzszerzés és az általános ötlettelenség lehet az oka. (Köszi Jurassic World és Terminator: Genisys!) És a vígjátékos folytatások általános minőségének fényében lehetett is okunk az aggodalomra, amikor a Dumb és Dumbert vették elő egy második rész erejéig. Azonban szerencsére a végeredmény rácáfolt minden negatív várakozásra, és ha sokkal többet nem is feltétlenül mutatott, az első felvonás színvonalát mindenképpen hozta.

Dumb (Jim Carrey) 20 évig vegetál egy elmegyógyintézetben, mindezt azért, hogy barátját, Dumbert (Jeff Daniels) megviccelje. Azonban utóbbi rossz hírrel fogadja az életbe visszatért cimborát: vesebetegsége van, és csak egy áldozatkész donor mentheti meg. Haverja természetesen nem jelentkezik erre a szerepre, viszont szerencséjükre kiderül, hogy Dumbernek van egy felnőtt lánya, aki amellett, hogy Dumb szívét rögtön meghódítja, donornak is kiváló lenne. Már csak az ifjú hölgyet kell felkutatni, ami a két idiótának nem lesz olyan egyszerű, mint amennyire az elsőre adná magát.

Arra a kérdésre, hogy mennyire szerencsés újrahasznosítani egy film történetét, mindenki kapásból vágná rá, hogy semennyire. A Farrelly-testvérek viszont ezt oldották meg most sikeresen. Ugyanis legújabb produkciójuk főbb elemei ugyanazok, mint az első résznek, és ezeknek csak egy részei a nosztalgikus kikacsintások: egy kissé más felvezetés után megkapjuk ugyanazt a road moviet, a béna krimi szálat és egy egészen hasonló finálét is. Ugyanakkor mégsem lehet azt mondani, hogy lélektelen és fárasztó utánzásból állna a mű, mert ezt a vázat sikerült remek humorral feltölteni. A sztorival ellentétben a poénok frissek, változatosak és nagyon ülnek, hála annak, hogy a testvérek ezúttal egy kicsit bátrabban el mertek szakadni a narratíva fő fonalától az ökörködés kedvéért.

Általánosságban is kiegyensúlyozottabbnak mondható a film, nem érződik rajta az a két részre tagoltság, mint az előzőn. Ugyan ahhoz hasonlóan itt is megvannak a gyengébb pillanatok (elsősorban ismét a klisésen és fantáziátlanul megírt negatív karakterek kapcsán), valamint kapunk fenomális és klasszikus momentumokat is, de ezek ezúttal sokkal egyenletesebben váltogatják egymást, mint 20 évvel ezelőtt. Mint ahogy kiegyensúlyozottabb a két színész szerepeltetése is: most venni észre igazán, hogy annak idején Jim Carrey remeklésének jelentős részét az adta, hogy a forgatókönyv inkább rá épített, ez alkalommal viszont szinte fifti-fifti osztoznak a rivaldafényen Danielsszel. Utóbbi pedig abszolút él a lehetőséggel, hogy fel tudjon nőni gumiarcú kollégájához.

A Farrelly-testvérek gyakorlatilag tökéletes folytatást alkottak: a Dumb és Dumber kettyótól megkapjuk ugyanazt az élményt, mint amit elődjétől, mindezt úgy, hogy a filmnek nincs rókabőr-jellege. Az egyenletességének hála még egy hangyányit jobbnak is mondanám a második részt, de a lényeg úgyis az, hogy a rajongóknak nem kell csalódniuk, akik pedig simán csak egy humoros komédiára vágynak, azokat sem hagyja cserben ez a produkció.

8,5/10

(Az egyetlen változás, hogy a magyar szöveg szerzője Romhányi utódjának gondolta magát, és szinte minden mondatba megpróbált valamilyen szóviccet beszúrni. Ami eleinte még abszolút növelte is a film humorosságát, de kb. az 50.-től kezdve borzasztóan fárasztóvá vált.)