Sokat köszönhetünk a lengyeleknek. Nem szükségszerűen történelmi szempontból, hanem most például filmes téren. Ugyanis amíg a magyar filmgyártás egy-két kivétellel szinte képtelen napjaink valóságával kapcsolatban releváns alkotásokat kihozni, ők megteszik ezt helyettünk, méghozzá úgy, hogy a téma és a mondanivaló is tökéletesen alkalmazható a mai Magyarországra. Avagy íme a film, ami a Leviatán nem tudott lenni.

Három tehetséges és innovatív vállalkozó fiatalember adja át új hi-tech gyárukat Lengyelországban. A profi és közép-európai szemmel nézve kifejezetten előremutató vállalkozásra azonban rögtön szemet is vet az államapparátus több prominens szereplője. Egy főügyész, az ő beosztottjai, a korrupt miniszterek és rendőrök ténykedése nyomán pedig megkezdődik a vezérigazgatók kálváriája, melynek során börtönbe zárják őket, cégüket pedig tönkreteszik és kijátsszák az ismerősöknek. A kérdés már csak az, hogy ekkora erőkkel szemben a családtagok és egy magányos újságíró elszántsága elég lesz-e?

Idén már beszámoltam egy hasonló vonalon mozgó lengyel produkcióról, a Közlekedésrendészet azonban egy sokkal fókuszálatlanabb és kevésbé kiforrott alkotás volt ennél. Itt nincs a történetbe beleépítve krimi, karakterfejlődések, a filmek klasszikus elemeit a kíméletlen pontosságú, dokumentarista igényű ábrázolásmód veszi át. Hozzáteszem, néha azért kifejezetten erőltetett megoldásokkal kell segíteni a sztorit a megfelelő gördülékenység kedvéért, például a védőügyvéd fogalma nem igazán létezik a film világában, csak hogy kellően sima legyen a koncepciós eljárás. Ugyanakkor ha a törvényekkel nincs is mindig tisztában a forgatókönyv, abban nem vét hibát, hogy tökéletesen bemutassa a közép-európai korrupciós ügyek jellemző figuráit és metódusait. Akár a békés családokra rátörő rohamrendőrökről, akár a kommunista élharcosokból a rendszerváltás utáni állam meghatározó arcaivá váló politikusról van szó, nehéz lenne egyetlen olyan elemet is találni, amely ne idézne fel egy honi példát.

Hozzáteszem, ennek a gyilkos precizitásnak köszönhetően a cselekmény többnyire pontosan annyira izgalmas, mint egy vonatkozó újságcikk elolvasása, ugyanakkor a néző kényelmetlen érzése erősen a koncepció része. Az alkotás ugyanis akkora érzelmi hullámvasutat volt képes előidézni bennem, amilyent a Jagten óta nem volt alkalmam tapasztalni. Az alkotók tényleg nem fogták vissza magukat, hogy antihőseik ne kövessék el a lehető legnagyobb aljasságokat, Ryszard Bugajski rendező pedig visszafogottan, de egy másodpercig sem félrenézve ragadja meg ezeket a pillanatokat.

Kétségkívül kellemetlen film tehát a Zárt rendszer, de pontosan ettől iszonyúan átélhető, valamint kiváló kor- és helyrajz. Ennél már csak az a kellemetlenebb, hogy külföldről, szinte fű alatt érkeznek hozzánk az ilyen alkotások, és mintha ez azt jelezné, azért valamivel a lengyelek mégiscsak előrébb járnak.

8,5/10