Boldog ember voltam, amíg még csak azon idegeskedhettem, hogy Hollywood egyik leglélektelenebb forgatókönyvírójának, Robert Orcinak passzolták oda a Star Trek 3-at. Sőt, ennek még kifejezetten örültem is, azt szem előtt tartva, hogy legalább addig sincs ideje olyan forgatókönyveket írni, mint például A csodálatos Pókember 2-é. Viszont ha megtekintjük a rendezői szék kapcsán sokáig pletykált Joe Cornish debütáló alkotását, sokkal inkább látszik, mit vesztettünk Orcival, már csak azért is, mert a Star Trek sorozatból most pont az hiányzik, ami az Idegen arcokban megvan.

Moses, Pest, Dennis, Jerome és Biggz (John Boyega, Alex Esmaail, Franz, Drameh, Leeon Jones, Simon Howard) London egyik lepukkantabb környékén élő tinédzserek. Ennek megfelelően a szilveszter éjszakát petárdázással és ártatlan járókelők kizsebelésével múlatják az utcán, egészen addig, amíg egy agresszív idegen faj első képviselője pont melléjük csapódik be. Ezek után a srácok számára becsületbeli üggyé válik, hogy leszámoljanak az űrlényekkel, még akkor is, ha azok idővel egyre többen lesznek, és időközben a helyi drogdíler és a rendőrség is az útjukba kerül.

Joe Cornish fogta az inváziós sci-fik klasszikus elemeit, majd mindezt bedobta a londoni gettó közepébe. Utóbbi pedig létszükséglet volt a sztori életképessége szempontjából, ugyanis az író-rendező tényleg nem csinál mást, mint az elhasznált műfaji sablonokat kissé kidolgozatlanul átemeli. Viszont az e köré felhúzott világ annyira plasztikus és élettel teli, hogy a film egyszerűen nézeti magát. Cornish az utolsó mellékszereplőig, mondatig, díszletig tökéletesen kidolgozta alkotását, ez pedig egy hatalmas adag természetességet kölcsönöz az összképnek.

A mű ezen felül elképesztően stílusos tud lenni, táplálkozva nem kis részben a környezetből, de az elsőfilmes rendezők szokásos lendületéből. A sodró tempó kifejezetten jól áll ennek a történetnek,  még ha néha a kapkodó vágások kissé visszájára fordítják a rendező igyekezetét. Valamint, bár nem mondanám kifejezetten tudatos humorral operáló alkotásnak, a remek egysorosok és az igen erős atmoszféra rengeteget tesznek azért, hogy a be-beköszönő horrorelemek ellenére végig egy könnyed és vidám hangulatot árasszon ez az alkotás. Azonban ami igazán bravúros, hogy Cornish egy-egy félmondattal vagy képpel egészen erős társadalmi kommentárt tud fűzni a fentiek közé. Természetesen szőrmentén és 90 percben nem tud olyan körképet adni, mint Plan B tette mondjuk az Ill Manorsben, de ezt figyelembe véve a végeredmény igencsak jó.

Semmiképpen nem mondanám, hogy nagyszabású és fontos film lenne ez, azonban a kreatív és profi tálalásnak köszönhetően abszolút kvalifikálhatja magát kult-darabként. És ha a maradandó produkciót sorát nem is gyarapítja, mindenképpen egy szórakoztató és eredeti filmet láthat az, aki megnézi.

8/10