Éli könyve / The Book of Eli (2010)
2014. szeptember 18. írta: danialves

Éli könyve / The Book of Eli (2010)

the_book_of_eli06.jpgNincs könnyű dolga az Éli könyvének: egy olyan zsáner részeként született, amelyet az agyatlan akciók/horrorok és a megrendítő drámák uralnak. Ez a darab pedig kicsit megpróbált mindkettő lenni, és összepárosítani a stílusos zúzást komoly üzenetekkel. Elsősorban ez is emelte a kedvenceim közé, azonban azt is kénytelen vagyok beismerni, hogy valamilyen szinten lehetetlen küldetésre vállalkozott, amelyet ily módon nem is tudott maradéktalanul teljesíteni.

30 évvel a világvége után egy magányos vándor rója az utakat. Elinak (Denzel Washington) azonban célja van: a világ (jó eséllyel) utolsó megmaradt Bibliáját hordozza isteni útmutatás szerint, és ezért hajlandó a maradék élelem- és vízkészletekre vadászó útonállókon bármilyen eszközzel átgázolni. Azonban szerencsétlenségére útjába kerül egy kisváros, amelynek teljhatalmú ura (Gary Oldman) pont erre az egy könyvre feni a fogát: reményei szerint ugyanis segítségével könnyebben tudja majd uralni és irányítani embereit.

the_book_of_eli23.jpgHa van posztapokaliptikus film, amely stílus szempontjából kenterbe veri még a Mad Max-eket is, az a Hughes-testvérek alkotása. A karakterek megjelenése, a pofonegyszerűtől az egészen elvetemültig terjedő vágatlan jelenetek koreográfiája, Don Burgess operatőr összes kompozíciója egy páratlan és utánozhatatlan vizuális élményt kreál. Nehéz lenne egy momentumot mondanom az alkotásból, amely ne lenne kreatív és amelyet ne lenne élvezet nézni. (Ehhez azért jelentős mértékben hozzájárul az is, hogy sok párbeszédet Gary Oldman élete egyik legjobb alakításával dob fel.)

A forgatókönyv remekül szövi bele a vallásos utalásokat a történetbe és a mondanivalójába, így a mű semmiképpen sem vádolható azzal, hogy egy agyonstilizált B-film lenne. Még azt is megkockáztatom, hogy azon kevés produkciók egyike, amely minden tekintetben elfogulatlanul tud beszélni vallásról és hitről. Mindezt pedig kiválóan hatja át és támogatja a kissé westernbe hajló posztapokaliptikus világ atmoszférája.

Azonban van egy alapvető probléma az Éli könyvével. Ez pedig legfőképp az, hogy (ironikus módon a Bibliával pont ellentétesen) túlságosan is egyértelmű. Főhősünk rendíthetetlenül halad a célja felé, átgázolva minden akadályon, többek között a hasonlóan világos célokkal rendelkező és kiszámítható ellenfelein. Így a végeredmény pont azt az érzelmi komplexitását veszti el, amely elengedhetetlen lenne egy igazán katartikus lezáráshoz. Ugyanis maga a végső fordulat bár meglepő, tulajdonképpen nem tartalmaz semmi eget rengető revelációt, ellentétben mondjuk a Memento vagy a Hatodik érzék hasonló jellegű csavarjaival.

Így viszont sokkal nehezebb letagadnia a műnek azt, hogy egy tökös akciófilmnek született, amelybe történetesen sikerült még valami üzenetet is beleírni. De sem a kvázi-Terminátor főszereplő, sem a síkegyszerű útitársa, sem a negatív oldal nem szolgál olyan átélhető vonásokkal, amelyek a puszta műélvezeten felül közelebb hoznák a nézőt. Persze, ha puszta műélvezetről van szó, akkor abban ez a film utolérhetetlen.

8,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr226684463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr_utcai_arcos 2014.09.18. 12:44:11

Spoilerezzünk hát. Csak nekem volt/van olyan érzésem, hogy nem tudom eldönteni Eli vak e vagy sem??

ludowico 2014.09.18. 13:25:56

@Dr_utcai_arcos: bennem is megfordult a kérdés, de talán a Nem felé hajlanék, mert amikor el akarja hagyni a várost, szép kis lövöldözésbe keveredik, és elég nagy pontossággal szedi le az embereket.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.18. 14:32:35

@Dr_utcai_arcos: @ludowico: SPOILER
Egyértelműen az, második nézésre már külön figyeltem, és rengeteg jelenet van, ahol belebotlik tárgyakba, nem a szemét, hanem a szaglását/tapintását használja.

Imdb-n egyébként valaki elég jól összeszedte:

I could see all these little "hints" throughout the movie that he is blind, and that his other senses are more developed.

Some scenes:
- Hunting the Cat: the way it's shot, they concentrate on it's heartbeat. And only when Eli "hears" the heart beat, does he loosen his arrow. He had lain silenty in waiting for who knows how long.
- The Abandoned House: he uses his hands to go over the plates, seemingly moving forward by feeling his way around and throwing some on the ground.
- The Hanging Man: he doesn't shrink back upon finding a dead dude hanging in the closet, he doesn't even flinch or look directly at the corpse. He sniffs the area, smelling the decayed body and then moves forward on touch.
- The Rat: he hears it and motions it closer.
- The Hijackers: he smells them from many feet away, something that impresses their leader and something that other victims obviously couldn't do. For the fight itself he moves into the shadow of the bridge, having less visibility for all.
- The Motorcycle Gang: he recognizes them not by their looks, but by the sound of their engines.
- Entering the Bar, again the way the scene is shot, a lot concentrates on the sounds that are being made. The Motorcycle gang leader gulping down his drink specifically.
- In the room with Solara's Mother: he seems amused to discover that she is blind, and knows a lot about her condition, and even that she could hear the faint tap he makes on his chest.
- The Mainstreet Shootout: he shoots in a direction only after hearing from where others are shooting.
- On the road: he can hear/feel the cars following them by the faint vibrations on the road, while Solara hears/feels nothing.
- The House of the Cannibals: he passes next to the Sign "No Trespassing" yet as a seemingly literate man, doesn't acknowledge it in any way.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2014.09.18. 14:36:27

Nekem pont a vallásos cucc miatt nem tetszett, hiába elfogulatlan (próbál lenni). A hangulata az egyedüli ami megmenti, a környezet kidolgozása valami brutálisan zseniális lett. Az egész valahogy mégsem tudott megfogni.
SPOILER: A vakságról meg annyit, ha Eli vak benne (márpedig a film erre enged következtetni) akkor az egész koncepció rohadt ostoba.

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2014.09.18. 17:31:34

Először úgy ültem le megnézni, hogy egy jó akciófilmre számítottam – a látvány erre utalt – de elmodnhatatlanul nagyot csalódtam.

Aztán pár évvel később újra rávettem magam, tudván, hogy milyen vontatott az egész, ráadásul a felére már nem is emlékeztem. Bizony, megjött a katarzis.

Nap mint nap eszembe jutnak Éli a szavai az egyik jelenetben („Annyira nagy volt a jólét, hogy el sem tudtuk képzelni, hogy ez valaha megváltozik”). Elég csak körülnézni, hetente jelennek meg a cikkek elhízásról, x ezer tonna élelmiszer kidobásáról, mindenféle koncepció nélküli, jó dolgukban és unalmukban randalírozó nyugat-európai kis korcs szarházikról, akiknek eszük ágában sincs semmit hozzátenni az élethez stb – szóval ez a film „komoly cucc”.

Csak azért 9/10, mert

SPOILER
hogy a könyv a Biblia volt, kibaszott közhelyesre sikeredett.
Viszont a csattanó (Braille-írással, ezért a rosszfiú semmit nem ért vele + kívülről bemagolás) nagyot szólt.

Nyílméregbéka 2014.09.18. 18:18:34

Nagyon jó kis film, de alapvetően elhibázott, és logikátlan az alapsztori. Pont a biblia az, amiből csak egy maradt meg, mikor a legnagyobb példányszámban nyomtatott könyv a világon, minden amerikai háztartásban, szálloda és motelszoba éjjeliszekrényének fiókjában van egy-egy példány, és harminc év elteltével, ebből a kb. félmilliárd darabból csak egy maradt?
Ezt leszámítva tetszett. 8/10

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.18. 18:23:45

@Nyílméregbéka: Külön ki van mondva a filmben, hogy az apokalipszis után üldözték és megpróbálták elégetni az összeset. Ha azt nem is magyarázza, hogy miért csak 1 maradt, azt azért elég jól mutatja, hogy miért hiánycikk.

Nyílméregbéka 2014.09.18. 21:27:42

@danialves: Ez valahogy nekem kimaradt, nem emlékeztem rá, persze ez valamelyest megmagyarázza, de azért így is sántít egy kicsit a dolog. Nekem valahogy ez a harminc év is kevés ahhoz, hogy ennyire lepusztuljon a társadalom, a civilizáció, minimum egy emberöltő kéne, hogy ne legyen már élő ember aki emlékszik a régi világra. De ezek csak az én agymenéseim, a film attól még jó marad...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.18. 21:42:34

@Nyílméregbéka: Emberöltő = kb. 25-30 év, nem? :D
Amúgy szerintem elég élesen látszik a törés a civilizációra emlékező idősebbek, és a fiatalok között, talán az hangsúlyozza ezt ki a legjobban, hogy utóbbiak már olvasni sem tudnak.

Dr_utcai_arcos 2014.09.18. 22:22:30

No, akkor megnyugodtam, ez így már elég konkrét. Az összeszedett utalások nekem nem estek le, pedig én is 2x láttam. Hm.

nandras01 2014.09.19. 01:29:13

@Dr_utcai_arcos:
számomra teljesen egyértelmű volt, hogy vak. éppen ezért hiteltelen a film és a bombasztikus filozófiai fejtegetések egy pillanatig sem haladják meg a coelhoi szintet. (vagy oravecz nóráét- tökmindegy)

Törökátok 2014.09.19. 08:41:21

@nandras01:

Kb egyetértek. Ez a film értékelhetetlen. Meg könyörgök... biblia?

heimdall 2014.09.19. 10:43:27

@Swarm: pontosabban nem a vallásról van benne szó, hanem a hitről. Nem mindegy!
@danialves: az emberöltő az 70-80 év. A generáció a 25-30.
@nandras01: miért hiteltelen a film? Az egész koncepció és a történet metafizikai része arra épül, hogy vak. Az a lényeg.

Leone_510 2014.09.19. 10:50:52

@nandras01: tökéletesen egyet értek

hatásvadász film de nézhető egy másik színész jobb lett volna a főszerepre, a max max világát meg sem közelíti kb T4 színvonal, pár romos épület és roncs de nem ettől lesz hangulat

milyen "kritikus" az aki a már igencsak elhasznált katartikus csavart vár minden film végén? ennek a filmnek a lezárása jó

bocs danialves de ha nem érted miért volt egy vak aki Isten küldetését hajtotta végre akkor felesleges írod ilyen filmekről ezt majd később fogod megérteni, még akkor is ha most azt hiszed érted és csak kóstolgatlak és butának tartalak pedig nem. :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.19. 11:20:16

Nem értettem, hogy éli könyve a magyar címben miért nem kaphatta meg az Éliás, hovatovább Illés könyve címet akkor magyarban is sokkal jobban visszakapta volna a bibliai utalást ahogy az angol ugye arra utal, illetve onnan kölcsönzi a főszereplő nevét.
(a prófétaq, ugye?)

nandras01 2014.09.19. 12:13:59

@heimdall:
az nem gond, hogy vak.
az viszont már erősen necces, hogy vakként halálpontosan lövi le a rosszfiúkat bármilyen távolságból, valamint minden erőlködés nélkül intézi el a csehó komplett legénységét.
de még ezt is elnézném,ha nem tolna az arcomba mély bölcsességeknek szánt orbitális közhelyeket, amelyek egy tini fészbuk falán még csak- csak megbocsátható ifjonti tévedésnek számítanak, de egy valamit magára adni akaró filmben igencsak kínosan hatnak.
nem is beszélve arról az alapproblémáról, hogy miért is olyan rettenetesen fontos a biblia? hiszen könyve a főgonosznak van dögivel, és azok a könyvek között minden bizonnyal szép számmal akad olyan filozófiai mű is, amely egyrészt kifejti a biblia mondandóját, másrészt részletesen ecseteli azokat az emberi, társadalmi, pszichikai és egyéb gubancokat, amelyek a bibliában igencsak kódolva találhatók meg.
szóval, a film valami rettenetesen nagyon mélyenszántót akart mondani, de igazából nem lett más, mint egy kétpálcikás vásári művirág.

heimdall 2014.09.19. 13:15:13

Mivel a történet szerint Isten vezérli, szó szerint, így képes vaksága ellenére is "látni". Lehet, hogy ez suta, de nem is a valóságról beszélünk, hanem egy filmről. Így kell elfogadni, szerintem. :)
A Bibliához annyit: a nyugati kultúra nagy része a kereszténységen alapszik, tetszik, nem tetszik, így van. Mivel a film nem Indiában készült teszem azt, így nyilván a Biblia lett az a kultikus (és a többség által ismert és elismert mű), aminek a film szerint egyetlen fennmaradt példányát Éli visszajuttatja és nem mondjuk a Mahabharata vagy a Ramajana egy példánya.
A mondanivalóval nincsen baj. Attól még hogy egy igazság köztudott, még igaz marad. És mindig vannak újak, akiket megérint.
A hálivúdi filmek többségének még története sincsen, nem hogy mondanivalója. Szóval én nem lennék ilyen szigorú ezzel a filmmel kapcsolatban. Szerintem sem remekmű, de biztosan átlagon felűli.

nandras01 2014.09.19. 13:50:42

@heimdall:
értem a film kódrendszerét és azzal is tisztában vagyok, hogy európában/amerikában miért nem a korán, vagy éppen a mahábharáta az a könyv, amely sokak számára "a" könyv.
ezzel önmagában nincs is semmi baj, a baj ott kezdődik -legalábbis számomra-, hogy egyrészt szájbarágósan, másrészt közhelyesen próbálja eladni a egyetlen, a nagy igazságot.
egy hívő számára ez kielégítő, sőt akár felemelő is lehet, de aki szkeptikusan áll a hit dolgaihoz annak időnként kínos, időnként nevetséges, de mindenképpen hiteltelen.

azzal azonban feltétel nélkül egyetértek, hogy a halivúdi alkotások nagy része agyatlan baromság, vagy tartalom nélküli vizuális orgia, amely csak arra alkalmas, hogy a néző kijőve a moziból azt mondja, hogy "hűha!"

heimdall 2014.09.19. 14:53:05

@nandras01: van még egy csoport, akiket nem említettél: akik sosem törődnek semmi ilyesmivel. Sem nem hívők, sem nem szkeptikusak.
Nekik egy ilyen film mindenképpen ébresztő lehet, pro és kontra.

nandras01 2014.09.19. 15:39:58

@heimdall:
szerintem aki közömbös, azt nem fogja egy ilyen film megtéríteni- és a közömbös számára a kontrának meg értelme sincs.
nézni fogja, mint egy posztapokaliptikus akciófilmet, aztán vagy tetszik neki, vagy nem :)

bár, ha már posztapokaliptika, akkor százszor inkább a "the road". no, az aztán üt...

mickeyknox 2014.09.19. 18:33:40

a biblia tényleg a nyugati kultúra, erkölcsi normák, stb.. alapja, úgyhogy szerintem semmi baj a központi szerepével, hacsak nem keményfejű kereszténységellenes valaki; az meg nézzen más filmet :)

maga a film egy kicsit csalódás volt, mert sokkal többet vártam tőle; olyan mintha maga sem tudná, hogy mi akar lenni. gary oldman zseniális benne, az tény. nem bántam meg, hogy megnéztem, de semmi több.

mickeyknox 2014.09.19. 18:36:29

@doggfather: teljesen igazad van, nem is értem, miért nem illés könyve a magyar cím. illetve tulajdonképpen értem, mert nem ez az első elbaszott magyar filmcím a történelemben...

heimdall 2014.09.19. 18:37:12

@nandras01: elsőre nem is tériti meg, de valamit elindíthat. :) De a megtérés nem fontos, csak hogy legalább legyen egy egyedi gondolata.

nandras01 2014.09.19. 19:09:43

@heimdall:
egyébként, ha már vallásról, hitről, istenről és az emberről, bűnről és büntetésről, megtérésről és isten kereséséről akar szólni egy film, akkor tegye azt úgy, ahogy történik a "puszta formalitás" c. műben.
semmi akció, semmi csúnyabácsik rommá verése, semmi ezoterikus bűvészkedés, csupán az ember lemeztelenedése, a szembenézés önmagunkkal, a tetteinkkel és az ítélet elfogadása, a lelki béke boldogsága.
a "puszta formalitás" valóban megérinti a hitetlent is. nem válik hívővé, de elgondolkodik azon, hogy az ember lehet, hogy tényleg több, mint pusztán a biokémiai reakciók összessége...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.19. 20:13:02

@heimdall: "Emberöltő: Azt az időt nevezik így, ami egy-egy emberi nemzedék kifejlődéséhez szükséges. Ez 25 és 35 év közé esik. Nevezhetjük olyan időnek, amíg az egyik nemzedék felváltja a másikat."
meszotar.hu/keres-ember%C3%B6lt%C5%91

@Leone_510: Én hol és mikor nem értem, hogy miért volt vak?

Kopi3.14 2014.09.26. 23:39:55

@nandras01: Az alapkönyv nélkül annak magyarázatával nem fogsz tudni egy hitre, kohézióra szomjazó embercsoportból rendezett közösséget szervezni. Ezért kell Oldman karakterének a Biblia. És nem egy magyarázat. Olya zseniális az a karakter, hogy nem is tudom mikor láttam korábban ilyet. S ha alaposan szemügyre is veszi valaki, gonosz/inkább diktatórikus, viszont rendet, civilizációt akar teremteni valahol a káoszban, s ezért sem lázadnak fel ellene az emberek- mert valami rendezett, emberi jellegű életre ad reményt. Nem demokrácia, nem képességek alapján szelektálódnak a veuetők, de bizonyos szabályok vannak, azok be vannak tartatva. És ő ezt akarja megerősíteni, újabb szintre emelni, ennek legitimálásához kel neki A könyv. És ezért oly keserű pirula számára a vágyott könyv használhatatlansága, mikor megszerzi. just two minutes two late.

Krisz101 2015.07.17. 01:40:04

Na tisztázzunk vmit... ez egy oltári szar film. Lassú, nézhetetlenül unalmas. 8.5/10??? na ne... Nem értem az ilyen emberek mit adnának egy 12 Majomra, Brazilra...? 16,15? A skála csak 10ig megy...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.07.17. 08:17:47

@Krisz101: Asszem 8-at adtam a 12 majomra, de pont mostanában akartam újranézni.

Blake / Mitch and Murray 2015.12.28. 18:19:41

@Krisz101: Ja,tisztázzunk! Te egy kortermék vagy,akinek ha nincs minimum húsz percenként egy robbanás vagy lövöldözés a filmben,akkor az lassú és nézhetetlenül unalmas. Itt ráadásul a film lassúsága adta az atmoszféra jelentős részét,a zseniális zenével és szenzációs operatőri munkával megtámogatva. Semmi öncélú,művészfilmes,húszperces kamerába bámulás,csak a pusztulás és a szürkeség,illetve az ezt ellensúlyozó címszereplő(nem,nem a könyv). Zseniális alkotás,hibátlan casting-gel,még az alapművet adó képregény(!!!)ismerete nélkül is.
süti beállítások módosítása