Nincs könnyű dolga az Éli könyvének: egy olyan zsáner részeként született, amelyet az agyatlan akciók/horrorok és a megrendítő drámák uralnak. Ez a darab pedig kicsit megpróbált mindkettő lenni, és összepárosítani a stílusos zúzást komoly üzenetekkel. Elsősorban ez is emelte a kedvenceim közé, azonban azt is kénytelen vagyok beismerni, hogy valamilyen szinten lehetetlen küldetésre vállalkozott, amelyet ily módon nem is tudott maradéktalanul teljesíteni.

30 évvel a világvége után egy magányos vándor rója az utakat. Elinak (Denzel Washington) azonban célja van: a világ (jó eséllyel) utolsó megmaradt Bibliáját hordozza isteni útmutatás szerint, és ezért hajlandó a maradék élelem- és vízkészletekre vadászó útonállókon bármilyen eszközzel átgázolni. Azonban szerencsétlenségére útjába kerül egy kisváros, amelynek teljhatalmú ura (Gary Oldman) pont erre az egy könyvre feni a fogát: reményei szerint ugyanis segítségével könnyebben tudja majd uralni és irányítani embereit.

Ha van posztapokaliptikus film, amely stílus szempontjából kenterbe veri még a Mad Max-eket is, az a Hughes-testvérek alkotása. A karakterek megjelenése, a pofonegyszerűtől az egészen elvetemültig terjedő vágatlan jelenetek koreográfiája, Don Burgess operatőr összes kompozíciója egy páratlan és utánozhatatlan vizuális élményt kreál. Nehéz lenne egy momentumot mondanom az alkotásból, amely ne lenne kreatív és amelyet ne lenne élvezet nézni. (Ehhez azért jelentős mértékben hozzájárul az is, hogy sok párbeszédet Gary Oldman élete egyik legjobb alakításával dob fel.)

A forgatókönyv remekül szövi bele a vallásos utalásokat a történetbe és a mondanivalójába, így a mű semmiképpen sem vádolható azzal, hogy egy agyonstilizált B-film lenne. Még azt is megkockáztatom, hogy azon kevés produkciók egyike, amely minden tekintetben elfogulatlanul tud beszélni vallásról és hitről. Mindezt pedig kiválóan hatja át és támogatja a kissé westernbe hajló posztapokaliptikus világ atmoszférája.

Azonban van egy alapvető probléma az Éli könyvével. Ez pedig legfőképp az, hogy (ironikus módon a Bibliával pont ellentétesen) túlságosan is egyértelmű. Főhősünk rendíthetetlenül halad a célja felé, átgázolva minden akadályon, többek között a hasonlóan világos célokkal rendelkező és kiszámítható ellenfelein. Így a végeredmény pont azt az érzelmi komplexitását veszti el, amely elengedhetetlen lenne egy igazán katartikus lezáráshoz. Ugyanis maga a végső fordulat bár meglepő, tulajdonképpen nem tartalmaz semmi eget rengető revelációt, ellentétben mondjuk a Memento vagy a Hatodik érzék hasonló jellegű csavarjaival.

Így viszont sokkal nehezebb letagadnia a műnek azt, hogy egy tökös akciófilmnek született, amelybe történetesen sikerült még valami üzenetet is beleírni. De sem a kvázi-Terminátor főszereplő, sem a síkegyszerű útitársa, sem a negatív oldal nem szolgál olyan átélhető vonásokkal, amelyek a puszta műélvezeten felül közelebb hoznák a nézőt. Persze, ha puszta műélvezetről van szó, akkor abban ez a film utolérhetetlen.

8,5/10