Eddig azért vártam, hogy vége legyen Daniel Craig Bond-karrierjének, hogy soha többet ne kelljen látnom kedvenc titkosügynököm méregdrága öltönyében, amióta némi fáziskéséssel rájöttem arra, hogy milyen jó színészről van szó, inkább azért, hogy végre tartalmasabb filmekben kapjon a tehetségéhez méltó szerepeket. Addig is érdemes a Bond-széria előtt vele készült alkotásokból csemegézni, mert olyan gyöngyszemekre bukkanhatunk, mint például ez a nem túl szívderítő, de annál elgondolkodtatóbb film.

Joe (Daniel Craig) és Claire (Samantha Morton) egy boldog fiatal pár, aki éppen az esküvőjére készül. Egy mezőn készülődnek piknikhez, amikor hirtelen egy léggömb jelenik meg, egy kisfiú került nagy bajba. Többen is segíteni szeretnének, azonban baleset történik, és az egyik férfi meghal. Joe nem tudja feldolgozni a történetet, egyre távolabbra kerülnek egymástól Claire-el, miközben a léggömbbel történt események másik résztvevője, Jed (Rhys Ifans) beleszeret Joe-ba, és a tragédia elkerülhetetlen...

Határozottan idegesítő végignézni, milyen gyorsan fel tud bomlani a harmónia egy kapcsolatban, hogyan tehet tönkre egy rendezett életet egy váratlan esemény. Nem kicsit misztikus a léggömb felbukkanása a mező kellős közepén, először döbbenten nézik a szemtanúk, majd többen is a bajban lévők segítségére próbálnak sietni. Sikerülne is visszahúzni a földre a repülő alkalmatosságot, azonban a szél miatt újra a levegőbe emelkedik,magával ragadva az embereket. Végül az életösztön erősebb, mint a segítő szándék, ezért mindenki időben elengedi a léggömböt, kivéve egy férfit, aki szörnyet hal. Az ő holttesténél találkozik először Joe és Jed. Az egyetemi tanár látszólag megőrzi a higgadtságát, Jed-et azonban láthatóan megviselik az események. Úgy tűnik, hogy Joe viszonylag hamar túlteszi magát az eseményeken, Jed azonban felhívja, és kitartóan ostromolja a szerelmével (minden valószínűség szerint az átélt sokk váltotta ki nála ezt az érzelmet). Joe először nem veszi komolyan a dolgot, azonban Jed nem tágít, lassan, de biztosan része lesz az életének, ezzel párhuzamosan fokozatosan távolodnak el egymástól a menyasszonyával. A rendezett élet darabokra törik, hármójuk története pedig csakis tragikus véget érhet.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy azonnal rabul ejtett a történet, Claire-rel egyetemben én sem értettem igazán, miért nem tud túllépni Joe a történteken, de olyan jól be lett mutatva a személyiség szétesése, hogy azon kaptam magam, egyre inkább magával ragadnak az események. Félelmetesen erős társadalomkritikai kérdéseket is feszeget a film a személyes tragédián túl: miért nem tolerálják az emberek, ha valaki vállalja az érzelmeit (lásd az a jelenetet, amikor Jed a gyerekekkel teli udvaron vall szerelmet Joe-nak, amit mindenki csak döbbenten néz), miért nem figyelnek oda jobban a barátok, a családtagok, ha baj van, stb, stb. Az sem utolsó kép, amikor az egyetemi tanár a katedrán arról szónokol, hogy a szerelem mennyire lényegtelen, miközben éppen akkor tépi darabokra a lelkét ez az érzés. Azonban igazán akkor lesz érdekes a történet, amikor átvált thrillerbe a dráma, a zaklatás szó szerint életveszélyes lesz. Fokozatosan nő a feszültség, ezért tud akkorát ütni az a jelenet, amelyben a három főszereplő sorsa eldől. 

Nem olvastam a könyvet, amelyből a film készült, ezért nem tudom megmondani, mennyire sikerült jól az adaptáció, de a forgatókönyv nagyon jól össze lett rakva, a karakterek erősek, a történetvezetés erős. Jó a kezdet, a léggömbös jelenet lenyűgöző, utána azonban van egy kis üresjárat, de amint Jed elkezd helyet követelni magának Joe életében, felgyorsulnak az események, végig fenn tudja tartani a figyelmet a történet. Az operatőri munka erős, a vágások jók, a zene jól festi alá a történetet. Idegesítően jó film, katartikus erejű záróképpel, érdemes megnézni!

Daniel Craig jó választás volt Joe szerepére, hitelesen mutatja be a személyiség szétesését, a belső konfliktusokat, a tépelődést, a színész érzékeny játéka sokat tesz hozzá a filmhez. De a legjobb alakítás mégsem az övé, hanem Rhys Ifans-é, akinek meg sem kell szólalnia, elég szó nélkül állnia, hihetetlen erővel van jelen a történetben. Samantha Morton szintén kiváló alakítást nyújt, Bill Nighy szokása szerint kihoz mindent a karakteréből.

Roger Michell erős filmet tett le az asztalra, tartalmas, elgondolkodtató, ugyanakkor határozottan nem jó nézni a történetet, annyira felkavaró a maga egyszerűségében. Hétköznapi emberekkel történik egy rendkívüli esemény, ami felkavarja nyugodt, békés életüket, különböző módon reagálnak a sokkra, észre sem veszik, hogy mennyire pusztítóan erősek az érzelmeik, amelyeknek addig nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget. 

Kegyetlenül felkavaró film, kiváló színészi alakításokkal, érdemes megnézni!

8/10