A 10 legjobb akciófilm a 80-as évekből
2014. augusztus 22. írta: FilmBaráth

A 10 legjobb akciófilm a 80-as évekből

Bedübörögtek újra a moziba gyermekkorunk kedvenc akciófilmsztárjai, és bár a pénztáraknak tuti bukás lesz A feláldozhatók 3. része (melynek legfőbb oka, hogy már egy hónapja fent van a screener a neten, csak az nem nézte meg, aki nem akarta), de ettől függetlenül szerintem nem én vagyok az egyetlen, akit elkapott nosztalgia Sly, Arnie  Dolph Lundgren és Wesley Snipes láttán. Rocky és a Terminátor számomra a mai napig félistenek, hiába látom a szemmel, hogy már ők sem lesznek fiatalabbak, a szívemben ma is azokban a filmekben élnek, amelyekben ezerszer néztem meg őket jó néhány évvel ezelőtt, VHS kazettán, rémes minőségben, de kit érdekelt, hiszen übermacsó filmekben legeltethettük a szemünket mi lányok, a duzzadó izmokon, a fiúkat az akciójelenetek nyűgözték le, az übercool szövegeket pedig még ma is szoktuk idézgetni. Az ő idejükben az egyszemélyes hősök voltak divatban, ezért maradtak meg a főszereplők emlékeinkben, a manapság dívó többkarakteres akciózás nem kedvez a legendává válásnak (The Rock? Jason Statham? komolyan? ugyan, ők hülyére kereshetik magukat, de soha nem lesznek olyan istenstátuszban, mint a régi nagyok). Ezeket a nem mostanában készült filmeket a mai napig szívesen nézzük, már csak azért is, mert még mindig tuti sikert aratnak, ezért a rengeteg tévécsatorna közül valamelyik biztosan a műsorára tűzi őket viszonylagos gyakorisággal. 

Az akciófilm műfaja a fénykorát a 80-as években élte, a 90-es években is bőséges volt még a termés, aztán egyre inkább a látvány felé mentek a filmek, a 2000-es évekből egyre kevesebb maradandó élményt nyújtó alkotás került mozikba. Hosszas töprengés után úgy döntöttem, hogy évtizedes bontásban kerülnek sorra a filmek, kezdjük a 80-as évek legjobbjaival (miért pont onnantól indítunk? egyszerű, a korom miatt onnan datálódnak az első filmes élményeim ebből a műfajból). A lista teljesen szubjektív, ezek az én kedvenceim, kíváncsian várom a véleményeteket!

10. Robotzsaru / Robocop (1987)

robocop-guns.jpg

Nem tudtam rászánni magam, hogy megnézzem a remake-et, akkora kedvencem volt ez a film hajdanán. Mai szemmel nézve biztosan nehéz megérteni, miért néztük rongyosra VHS-kazettán ezt a korszakalkotónak nem igazán mondható alkotást, A titok talán a jól megírt forgatókönyvben, a robotzsaru übercool külsejében, Peter Weller játékában, és az egyedi atmoszférában rejlett, Nagyon jól megragadta a 80-as évek végének hangulatát, ezért a nézők a magukénak érezték a történetet, és persze az akciójelenetek sem voltak megvetendőek. Sajnos több folytatás is készült belőle, de egyik sem ért az első nyomába sem. Ha túl tudunk lépni a technikai avuláson, még ma is kiváló szórakozást tud nyújtani, érdemes adni neki egy esélyt!

9. Az elveszett frigyláda fosztogatói / Raiders of the Lost Ark (1981)

 indy.jpg

Igen, tudom, ez elsősorban kalandfilm, de az akciójelenetek sem utolsóak benne, ezért mindenképpen helye van a listán. Indy és az ő ostora elsöprő sikert aratott, Spielberg-et lehet szidni, de az biztos, hogy nagyon ért a közönség szórakoztatásához. Olyannyira, hogy hiába telt el néhány évtized a bemutató óta, a film népszerűsége töretlen, ami nem csoda, hiszen humoros, jó tempójú film, Harrison Ford-ra pedig rászabták a szerepet. A második rész enyhén szólva is gyengére sikeredett, a harmadik főleg Sean Connery-nak (és jól megírt karakterének) köszönhetően kiváló lett, de azért szerintem nem csak nekem az első rész a kedvencem a trilógiából. Ezredszer is istenien lehet szórakozni ezen a jó kis mozin, örök darab!

8. Halálos fegyver / Lethal Weapon (1987)

halálos fegyver_1.jpg

A 80-as években élték virágkorukat a buddy cop filmek, ezek közül kiemelkedett ez a film, amelyben egy nyugdíj előtt álló nyugis rendőrt eresztettek össze egy öngyilkos hajlamú, akciómániás figurával. Ebből a felállásból a nézők csak jól jöhettek ki, záporoztak a poénok, látványosak voltak az akciók, Mel Gibson és Danny Glover kettőse remekül működött a filmvásznon. A siker miatt a folytatás természetesen nem maradhatott el, a második rész nekem annyira nem tetszett, a harmadikat imádtam, a negyediket már nem kellett volna leforgatni. Sok szép pillanatot szereztek nekünk hős rendőreink, akiket máig nem felejtettünk el.

7. Kobra / Cobra (1986)

cobra.png

Legyünk őszinték, ez a film nem rengette meg a világot, művészeti értéke is rendkívül csekély, ámde olyan übercool, hogy máig mindig megnézem, ha adja valamelyik tévécsatorna. Korom okán ebben a filmben láttam először Sly-t, laza és übermacsó volt, a szerepet mintha ráöntötték volna. A férfinézők megkapták Brigitte Nielsent, George P. Cosmatos rendező jó kis akciófilmet rakott össze, amelynek volt stílusa, Stallone nagyon dögös volt, akcióban sem volt hiány, ezért hamar megkedvelték a nézők ezt amúgy teljesen közepes filmet.

6. Ragadozó / Predator (1987)

predator.jpg

Igazi tesztoszteronbomba ez a film, Arnold Schwarzenegger fénykorában nagyon hiteles volt kommandósként, de ettől még nem maradt volna meg az emlékezetemben ennyire ez az alkotás, amelynek szerencsére jól felépített története van, a karakterek is jól meg lettek írva a műfajhoz képest, és a látványvilág sem utolsó. Frászt lehet kapni attól, hogy nem látod a szörnyet, de ő lát téged, ki volt ez találva, nem volt véletlen a közönségsiker. Ja igen, és miből lesz a cserebogár: Shane Black, a Vasember 3. rendezője itt még színészként tevékenykedett (rengetegszer láttam a filmet, de annyira nem tűnt fel nekem az eget verő színészi tehetség, jól, van, jól van, nem gonoszkodom, maradjunk annyiban, mindenki jobban járt, hogy a rendező átette székhelyét a kamera másik oldalára)

5. Kommandó / Commando (1985)

kommandó.png

A változatosság kedvéért ismét Arnie, és ismét kommandóst játszik (ezzel a külsővel azért igen könnyű beskatulyázódni, lássuk be). Néhány szerencsétlen rosszfiú vette magának a bátorságot, és elrabolta a lányát, ami a Terminátort ismerve nem volt túl bölcs döntés. Az osztrák tölgy aprítja az ellent, ahogyan kell, természetesen győztesen száll szembe a túlerővel, és még csak nem is unjuk halálra magunkat a filmen, mert egészen jól sikerült a forgatókönyv. Tipikus 80-as évekbeli akciófilm, annak minden hátrányával és előnyével együtt, még ma is jól lehet szórakozni rajta.

4. Rambo / First Blood (1982)

rambo.jpg

Közkeletű hiedelem, hogy Sly halomra lövi a Rambo-filmekben az embereket, ő az egyszemélyes gyilkológép, aki válogatott módon küldi a másvilágra a rossz fiúkat. Nos, a második résztől kb. tényleg ez a helyzet, de az első részben még egyáltalán nem irt ki egy kisvárosnyi embert minden negyedórában, ez inkább thriller, mint klasszikus akciófilm, de olyan jól fel van építve a történet, hogy nem hiányzik a látványos zúzás. Ellenben teljesen át tudjuk érezni John Rambo dilemmáját, hamar megkedveljük, és szurkolunk neki, de Brian Dennehy kiváló alakítása is kellett ahhoz, hogy ne legyen unalmas az alkotás. Bevallom őszintén, annyira szerettem ezt a filmet, hogy a második rész után már nem követtem a folytatásokat, még  arról is lemaradtam, hogy Sly néhány évvel ezelőtt újra megpróbált életet lehelni a karakterbe, én továbbra is ragaszkodom az első részben megismert John Rambóhoz!

3. Drágán add az életed / Die Hard (1988)

 die-hard-1.jpg

Ki gondolta volna, hogy John McClane még napjainkban is akciózni fog a filmvásznon? Igaz, hogy mára már önmaga paródiája a sorozat, amelyet abba kellett volna hagyni a kiváló harmadik rész után. De a pénz nagy úr, így esett, hogy nem is olyan régen akárki összefuthatott Bruce Willis-szel Budapest utcáin, hiszen nálunk forgatták a gyászos 5. részt (amelyben szerény véleményem szerint messze Gangxta Zoli volt  legjobb!). Nem véletlenül tartotta ilyen sokáig életben a karaktert a nézők szeretete, zseniális volt a forgatókönyv, humorosra vették a figurát, akcióban sem volt hiány, Alan Rickman pedig szállította a kiváló főgonoszt, méltó ellenfele volt Bruce Willis-nek, akit félisten kategóriába emelt ez a film, amelyet nem lehet elégszer megnézni!

2. Terminátor  -  A halálosztó / The Terminator (1984)

 4-The-Terminator.jpg

A kritika itt olvasható.

 Arnold Schwarzenegger tehet bármit, játszhat bárkit, ő már egy életre Terminátor marad a nézők szívében. Nekem máig a második rész az örök kedvenc (főleg azért, mert azt láttam előbb), csak felnőtt fejjel tudtam értékelni a legendateremtő első részt. James Cameron nem fogta vissza a kreatív energiát, zseniális kamerabeállításokkal, máig divatos szöveggel (Visszatérek!) rendezte be magát a filmtörténelembe. Abszolút Arnie-ról szól a történet, ki emlékszik már Michael Bien-re, Linda Hamilton pedig szintén élete szerepét játszhatta el Sarah Connor figurájában (bár az igazán ikonikus képsorokat róla a második részből őrizzük, itt még eléggé halovány az alakítása). Dögös moci, irgalmatlan nagy mordály, bőrdzseki, jellegzetes mozgás - máig utánozhatatlan a Terminátor stílusa. 

1. Tango és Cash / Tango & Cash (1989)

tango-and-cash-header.jpg 

Ez az én abszolút kedvenc Stallone-filmem, kiválóan összerakott zsarufilm, lehengerlő szöveggel, látványos akciókkal. A történet nem túl bonyolult, de mindegy is, úgyis az olyan zseniális benyögésekre emlékszünk belőle elsősorban, mint például  a szokásos Arnie-nak beszólós duma: "Megvan, te voltál a csúcs a Conan a barbárban!",Sly (aki még saját magára is tud tenni dehonesztáló megjegyzést ebben a filmben) ezúttal az intelligens zsarut alakítja (jól!), Kurt Russel jól kigyúrva pedig a lazább figurát. Nem az értelmet kell keresni ebben a kiváló alkotásban, hanem a szórakozást, mert ez tökéletesen kiszolgálja a közönséget, máig nem poros a film, bármikor érdemes újrázni!

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr276613965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.08.22. 13:33:41

A lista jó, nagyon jó! De, hogy a Tango és Cash hogy kerülhetett az első helyre. Nyilván szubjektív, el is fogadom, hogy neked a kedvenced. De a mögötte a lévő filmek, kivétel a Kommandó és a Kobra, jobb minőséget képviselnek, akárhonnan is nézzük. De mivel rajta vannak a listán, így nem kötözködöm tovább. :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.22. 14:12:14

Ha a hihetetlenül bárgyú Robotzsaru és a B-filmes Predator rajta lehet a listán, akkor lehet jobban tettem, hogy nem ástam bele magam annyira mélyen ebbe a fénykorba. A Robotzsarunak jól megírt forgatókönyve volt? Akkora ökörségek (persze, az új robotot az igazgatósági meetingen teszteljük először) és annyira BK-színvonalú párbeszédek voltak benne, hogy az már fájt. Nyugodtan nézd meg az újat, az ettől csak jobb.

Viszont az Aliens baromira hiányzik nekem, a Die Hard mellett szerintem az évtized (na meg akár minden idők) legjobb akciófilmje, azt vétek volt kihagyni.

Ja és egy kiegészítés: az Exp3 nem a screener miatt bukott meg, hanem mert annyira szar volt, hogy moziban már senkit nem érdekelt. Ezt kvázi ők maguk is elismerték.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.08.22. 14:38:22

@danialves: "Ha a hihetetlenül bárgyú Robotzsaru és a B-filmes Predator rajta lehet a listán, akkor lehet jobban tettem, hogy nem ástam bele magam annyira mélyen ebbe a fénykorba. "

Hidd el sok ember szeretné, ha ennyire bárgyú, kultikus mozik látnának manapság is napvilágot.

"Nyugodtan nézd meg az újat, az ettől csak jobb."

Ha nem ismered az eredetit, akkor elfogadható 1x az új, de ha ismered, és összehasonlítód, akkor az új egy kupac füstölgő kutyaszar hozzá képest.

Még jó, hogy nem te írtad össze ezt a listát. Nagyon távol áll tőled ez a korszak.

Razzul 2014.08.22. 14:47:41

"Hidd el sok ember szeretné, ha ennyire bárgyú, kultikus mozik látnának manapság is napvilágot."

Ma is megvan ez a nagyközönségnek gyártott műfaj, csak manapság nem Svarci feszít a vásznon, hanem Godzilla meg kék emberkék.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.08.22. 14:53:28

@Razzul: Nem azt mondom, hogy manapság rossz filmek készülnek, DE kevés filmnek van stílusa, kevés film mer kockáztatni, kevés film meri kimutatni a foga fehérjét, kevés rendező és stúdió szarik a korhatárokra, stb. Régen ezért készültek bátrabb filmek, ezért lett több olyan film, ami mára már kultikus lett. Manapság hiába vannak jó filmek, nem elég jók ahhoz, hogy évtizedek múlva is róluk beszéljük. Pont, amiatt mert egy biztonsági játék az egész, és semmi tökösség.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.22. 14:58:54

@REMY: Sajnos látnak is bőven napvilágot, csak szerencsére már ritkábban emeljük kultstátuszba őket.
Bár valószínűleg valami ilyesmi lesz, amikor 20 év múlva "A 2010-es évek legjobb akciófilmjei" listában feltűnik a Sharknado...

Ha egy film minősége egy másikkal való összehasonlítástól függ, akkor ott valami nagyon nagy gáz van az értékelés elvével. ;) Egy alkotás nem lesz jobb vagy rosszabb attól, hogy mit teszel mellé, ez maximum csak önmagad áltatására jó, hogy megmagyarázd, miért értékeled az eredetit.
Nekem egyébként sajnos volt szerencsém egymás után megnézni a kettőt, azért sajnos, mert a 1987-es verzió valami elképesztően amatőrnek tűnt az új fényében.

Nem a korszak áll tőlem távol, hanem a szar filmek. Ha nem akarnád ezt mindenáron belemagyarázni, akkor biztosan feltűnt volna, hogy az előző kommentemben az Alienst vagy a Die Hardot minden idők legjobbjaiként emlegettem. De gondolom sokkal egyszerűbb arra fogni, hogy én en bloc utálok mindent a 80-as évekből.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.22. 14:59:27

Mint ahogy privátban is említettem, én bepasszíroztam volna valahova Jackie Chan-t is egy Rendőrsztori vagy Istenek fegyverzete erejéig, hogy legyen benne hongkongi alkotás is. Nem csak az amcsik csináltak kiváló akciómozikat akkoriban. (Nem kell válaszolni, csak a jegyzőkönyv kedvéért írom le ide is :) )

@danialves: Az Aliens nekem is nagy kedvencem, bár soha nem akciófilmként tartottam számon magamban(hiába 90 %-ban az), inkább amolyan sci-fi/horror/akció hibridként.

A Tango és Cash mellett az én másik "titkos favoritom" a korszakból a Vörös zsaru. Esetleg másnak is tetszett ennyire az a buddy cop movie?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.22. 15:04:46

@Werewolfrulez: Ha az Indiana Jones itt lehet, mert "voltak benne akciójelenetek", akkor az Aliens sokkal inkább idefér. ;)

Szerintem pont azért az egyik legzseniálisabb folytatás, mert egy túlélő-horrort vitt át úgy kvázi az akciófilmes műfajba, hogy így egyben teljesen természetesen is oldotta meg, hogy 1 Alien helyett van egy hadseregnyi, és most már nem csak menekülni lehet előlük, hanem visszalőni is.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.08.22. 15:09:40

@danialves: Összehasonlítás nélkül is remekmű az első Robotzsaru. Az, hogy milyen gagyi... a látványt soha nem szabad felhozni egy bő 30 éves filmnél. Minek? Itt még kurva nehéz volt bármit extrát megcsinálni a filmvásznon. Nyers, erőszakos, sötét, brutális... nem pedig egy felhigított hulladék.

Aliens, Die Hard. Még jó, hogy ott vannak, hiszen a zsánerük legjobbjai. Tehát nem foglak megdicsérni, mert jónak tartod őket.

"Nem a korszak áll tőlem távol, hanem a szar filmek."

Nyiéván teljesen véletlen, hogy a többség kultfilmnek tartja a Ragadozót vagy a Robotzsarut. Biztos csak elfogultság miatt helyezzük ezeket a filmeket abba a státuszba.

(Fuck Yeah, imádom ezt a témát. Hatalmas taps FilmBaráthnak :D )

Dr_utcai_arcos 2014.08.22. 15:10:07

Ez nem tízes lista, ez tízes sor. Bármelyiket tesszük bármelyik elé/mögé/mellé teljesen elfogadható. (Igen, az Aliens talán még +1-esként mehet hozzá.)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.22. 15:24:56

@REMY: Mikor hoztam én fel a látványt? Leírom, hogy milyen ökör és amatőr a forgatókönyve, erre látványról meg brutalitásról kezdesz magyarázni. Befogod a füled, és ugyanazokat a közhelyeket ismételgeted. És ezek után még próbálsz úgy tenni, mintha én lennék az elfogult, nem te. :D

Ki kérte, hogy dicsérj meg? Megint nem is figyelsz arra, amit írok...
Leírom újra, hogy az "én en bloc utálom a 80-as éveket" elméleted ott dől meg, hogy bizony ami arra érdemes, azt én szeretem, évszámtól függetlenül. Ezért ne dicsérj meg, semmit nem is kell csinálnod, csak pusztán megjegyeztem, hogy a saját kognitív disszonanciád ne ezzel akard feloldani. ;)

Nyílméregbéka 2014.08.22. 15:34:16

A Frigyládát és a Robotzsarut nem nevezném akciófilmnek, az egyik kalandfilm, a másik inkább sci-fi, egyik sem illik a klasszikus 80-as évek akciófilmjei közé szerintem. Helyükre én betenném a Vörös zsarut és a 48 órát inkább. Sorrendet nem nagyon írnék, de ha igen, az egyértelmű #1 csak is a Die Hard lehet, ez nem lehet vita tárgya. :)

Nyílméregbéka 2014.08.22. 15:43:36

@REMY: +1 Egyetértek veled, a Robotzsaru remek egy film, és bár én az újat is egész jónak tartom, nem ér az eredeti Verhoven film nyomába, nem hozza azt a sötét nyomasztó utópiát, és nincs benne az a finom irónia sem ami olyan jellemző Verhoven látásmódjára.

FilmBaráth 2014.08.22. 17:26:33

@Werewolfrulez: akkor nem válaszként, hanem a jegyzőkönyv miatt megjegyezném azt, amit privátban már megtettem: engem az ázsiai akciófilmek sajnos teljesen hidegen hagynak:-)
Az Alien az én olvasatomban is inkább sci-fi, mint akciófilm, ráadásul én nem is szeretem azt a filmet, tehát a saját szempontomból teljesen indokoltan nincs rajta a listán:-)

FilmBaráth 2014.08.22. 17:28:10

@Werewolfrulez: @Nyílméregbéka: A vörös zsaru nálam is hatalmas kedvenc, de ez sajnos csak egy 10-es lista:-)

Dr_utcai_arcos 2014.08.22. 17:41:16

@FilmBaráth: Most nézem, hogy a First Blood -nál (csak így szobosan), te is hezitáltál a thriller (???) meg az akciófilm között, de szerintem kevesen vetnének rám követ, ha felvetném, az bizony egy elég kőkemény dráma, egy nagyon durva társadalomkritika. Csak raktak bele akciókat. De ha a mondanivalót nézzük, akkor egy tökéletes Született július negyedikén.

Dr_utcai_arcos 2014.08.22. 17:43:12

@Dr_utcai_arcos: Rambo: Nothing is over! Nothing! You just don't turn it off! It wasn't my war! You asked me, I didn't ask you! And I did what I had to do to win! But somebody wouldn't let us win! And I come back to the world and I see all those maggots at the airport, protesting me, spitting. Calling me baby killer and all kinds of vile crap! Who are they to protest me? Who are they? Unless they've been me and been there and know what the hell they're yelling about!

eplethy 2014.08.22. 18:28:19

A Shane Black / Predator témához még annyit, hogy a forgatási szünetekben egy forgatókönyvet írt: Az utolsó cserkész-t.

FilmBaráth 2014.08.22. 18:49:38

@Dr_utcai_arcos: valóban erős dráma is, és egyáltalán nincs benne annyi akciójelenet, mint a folytatásokban, de ettől még egy ikonikus darabja a műfajnak szerintem :-) Thriller a történet vezetés miatt szerintem, mert azért egy vegytiszta drámától messze van:-)

Flankerr 2014.08.22. 21:55:44

Az Aliens tényleg beférhetne, de ez szubjektív.
Én néhány éve láttam a Vörös Zsarut. Kellemes, de a listára tuti nem raknám rá.
A Tango&Cash nagy kedvenc (Rambo? az egy buzi!), különösen a harci autó, az állat, de én nem raknám előre. ismét, ez szubjektív.
Az tuti, hogy az egyik legkomolyabb hatást rám a Commando fegyverboltos, és főleg a szigeten beöltözős/felfegyverkezős része tette rám, no meg ami utána jón. Ha akció, akkor azok eszenciák :)

luftwaffe44 2014.08.23. 11:34:04

Jo kis lista, bar Az elveszett frigylada fosztogait en mondjuk nem tettem volna ra. Nem azert, mert nem jo film, hanem mert inkabb kaland, mint akcio.

Ahogy emlitettek az elöttem szolok is, az Aliens fajo hianyzo. Alapmu szerintem, a listan a helye.

Tovabbi potencialis lista tagok, ha kibovitenenk a listat:

1. A menekulo ember (The Running Man)
2. Red Heat (Voros Zsaru)
3. 48 ora (48 Hrs.)
4. A bergyilkos (Dip huet seung hung - The Killer, John Woo!)

robi019 2014.08.23. 12:38:02

Láttam az új Robotzsarut , tényleg egy füstölgő sz.rkupac a régihez képest.
A T2 pedig örök kedvenc , bármelyik Schwarzi akciófilmmel egyetemben.

mocor2 2014.08.23. 12:45:30

@danialves: Ha Verhoven filmet nézel, nem az számít, amit látsz, hanem a mögöttes tartalom. Zseniálisan tolja az arcunkba, milyen az ember, ha csak a személyes, rövidtávú haszon érdekli.

mbond 2014.08.23. 12:45:54

Egy javaslat: a Kobrát ne tévében nézd, mert rettenetesen megvágva adják.

nandras01 2014.08.23. 13:00:42

a tango és cash a legjobb???
anyám borogass!

Az igazi Trebics 2014.08.23. 13:08:27

@Flankerr: A Commando-ban a beszólások a legjobbak:
- Már ne haragudjon, hogy megkérdezem, de a végén ugye nem akar megölni?
- Nem.
- Na, persze úgyse mondaná meg.
- Dehogynem.
- Komolyan?
- Bízzon bennem!

- Mondja, úgy mégis, mi ez az egész?
- Valaki, akiben évekig bíztam, ki akar nyírni.
- Mit mondjak, meg tudom érteni. Bár én még csak 5 perce ismerem magát.

- Emlékszel, azt mondtam téged nyírlak ki utolsónak? Hazudtam.

- Mit csinált vele?
- Elengedtem.

HgGina 2014.08.23. 13:11:41

Maraton életre-halálra...
Sehol egy Hófehérke, Popeyem Tom és Jerry vagy Gyalogkakukk? Pedig ezek aztán tényleg tele vannak akcióval.

Tooni 2014.08.23. 13:18:49

Mit keres a Kobra a listán, nem értem.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.23. 13:26:06

@mocor2: Abból, hogy van mögöttes tartalom, még nem következik automatikusan, hogy azt "zseniálisan tolják az arcunkba".
Bár a kifejezés helytálló abból a szempontból, hogy Verhoeven tényleg szó szerint az arcunkba tolja.

Alick 2014.08.23. 13:34:08

Egy-két Jackie Chan filmet a lista elejére, utána jöhet a többi...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.23. 13:34:41

Azért megjegyezném, hogy a Robotzsaruban Nancy Allennek nagyon jól állt az egyenruha. ;-)

HellsAngel 2014.08.23. 13:46:42

En is kb. ezeket a filmeket raknam erre a listara, persze nem ebben a sorrendben, leszamitva talan a Kobrat, mert az mar tenyleg egy B minusz minusz film, a kigyofejes pisztollyal. A Menekulo ember teljesen megerdemelten nincs a listan, eleg rosszul van osszerakva, ezt rogton latni, ha osszehasonlitjuk akar a Battle Royalelal, akar az Ehezok viadalaval - nem tudtak egy hiheto disztopiat felepiteni. A Voros zsaru hatareset, egy stilusos es eredeti film, csak sajnos kb. a felenel elfogy a nafta, onnantol kenyszeredett. A Terminator - Predator - Kommando harmas pedig valoban az abszolut a csucs az izommozik kozott, az elso perctol az utolsoig zsenialisak.

porch monkey 4 life! 2014.08.23. 13:49:09

Fájó hiány, bár kevesen ismerik: Különös kegyetlenséggel

Walter Hill alapvetése a baltaarcú Nick Nolte-val és a karakterszínészek krémjével (Michael Ironside, Powers Boothe, William Forsythe). Az első 5 perc a főcímmel együtt tanítanivaló, ahogy az utolsó 10 perces tömegmészárlás is (aminek az erőszakossága miatt több országban be sem mutatták)...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.23. 13:55:00

hát ez egy naaaaaaaaaaaaaaaaaaagyon szubjektív lista lett. :D

zobod 2014.08.23. 14:05:37

Jó a lista, talán nálam a robocop helyett inkább az Éjszakai rohanás, és/vagy 48 óra lenne rajta. Az első meg a commando lenne.

shwarcz bácsi 2014.08.23. 16:51:04

nem rossz a lista, de nehéz uralkodnom a felháborodásomon. hol van Chuck Norris ??? de most komolyan !!??

walter sobchak 2014.08.23. 16:52:38

Azt hittem, én vagyok az egyetlen, akinek a Tango & Cash a kedvenc 80-as évekbeli filmje. Szerintem a Rambós és Conan-es beszólásoknál sokkal jobbak a sima laza egysorosok: "Elnézést, de ez a harisnya a legrosszabb helyen szorít! - Vegyél fel másikat!", vagy "Na, te mit mondasz? Azt, hogy ezzel az elmével fegyver nélkül is közveszélyes vagy!" :D. Na mindegy. Természetesen a "csodajárgány a pokolból" miatt alap kedvenc volt nálam a film, titkos kedvencem még Tango Cadillac Allantéja is egyébként (a verda feltűnt a teljesen elfeledett Charlie Sheen-akciófilmben, a "Végsebességgel"-ben is, bár az lehet, hogy már 90-es évek).

Amúgy jól be akartam okoskodni, hogy a T&C 1990-es, de azért előtte megnéztem, jól emlékszem-e. 1989. december 22-én mutatták be Amerikában, ezért lehet, hogy valahol 90-esnek volt írva. :D És ugye Bach halálának másnapján se volt még klasszicizmus :).

Indy annyira sosem fogott meg, a Terminatorból én is 2-t láttam először, és ezért az 1 már nem tűnik annyira jónak, de ha belegondolok, hogy egy ilyen filmmel előjöttek 1984-ben, mindjárt érthetőbb a helyzet.

@Dr_utcai_arcos: Na végre, már nem is merem felvállalni a véleményem, hogy a film utolsó jelentében Rambo kiakadása az ezredesnek egy elég komoly dráma, egyben rávilágít a Vietnamban harcolt katonák visszailleszkedésének nehézségeire, illetve a háború ellentmondásos megítélésére is. Nem lepődnék meg, ha a film bemutatása idején komoly vitákat váltott volna ki az rész a háborúellenes-háborúpárti filmnézők között. Mindig kiröhögnek, hogy nagy szart, csak az akció a lényeg. Szerintem még külön jó is, hogy szinkronnal néztem először, mert Gáti Oszkár hangjával Stallone jobb, mint az eredetiben (ez szintén szubjektív) :D.

"Mai szemmel nézve biztosan nehéz megérteni, miért néztük rongyosra VHS-kazettán ezt a korszakalkotónak nem igazán mondható alkotást..." - uhh, szerintem hagyjuk ezeket a mai szemmel így meg úgy mondatokat. Nagyon fiatalnak kell lennie annak, akinek a Robotzsaru meg úgy általában a 80-as, 90-es évekbeli akciófilmek önmagukban nem mondanak semmit, csak a remake-jük.

gergerke 2014.08.23. 17:30:21

"Az akciófilm műfaja a fénykorát a 80-as években élte, a 90-es években is bőséges volt még a termés, aztán egyre inkább a látvány felé mentek a filmek, a 2000-es évekből egyre kevesebb maradandó élményt nyújtó alkotás került mozikba. "

Öregszel Öcsi! Már látom benned a nagyapám korosztályát, "Bezzeg az én időmben" Még hogy nem készültek jó filmek...

FilmBaráth 2014.08.23. 17:36:12

@gergerke: Először is lány vagyok, másodszor pedig talán tiszteletben kellene tartani más véleményét, és azt, hogy a kora miatt talán több filmet látott, mint te, vagyis van összehasonlítási alapja, harmadszor pedig senki nem mondta, hogy nem készültek a 2000-es években jó filmek:-)

FilmBaráth 2014.08.23. 17:37:52

@shwarcz bácsi: nagyon tiszteletem Chuck-ot, rengeteg filmet láttam tőle, de ez sajnos csak egy 10-es lista:-)

kellys 2014.08.23. 18:38:43

@FilmBaráth: 48 ora, megint 48 ora, beverly hillsi szaru, voros zsaru, istenek fegyverzete, rendorsztori. ezek kozul a 48 ora es a beverly szerintem alap. ha ki kene dobni valamit a listarol, akkor a indianat dobnam ki (mert nem akciofilm, nem azert mert nem jo, all star muvi), meg a kobrat.

irom ezt ugy, hogy jo a lista.

ps.: bar egyszer jarnek egy ilyen csajjal az se erdekelne ha egy godzilla lenne...

FilmBaráth 2014.08.23. 19:07:40

@kellys: 48 óra nálam is nagy kedvenc, akárcsak a többi felsorolt film, de ez sajnos csak egy 10-es lista:-)
meghatódtam a kedves bóktól, és szeretném leszögezni, hogy ugyan nem vagyok topmodell külsejű, de azért godzilla sem vagyok:-)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.23. 19:30:41

@FilmBaráth: Milyen messze jutottunk attól, hogy "Ha lány ír akciófilmről, akkor én nem hiszem el egy szavát sem" :D

shwarcz bácsi 2014.08.23. 19:32:10

@FilmBaráth: Nézd Én megértem, hogy ez a Te blogod, listád stb, és nem is akarok trollkodni, de Chuck Norris nélkül egy 80' évekbeli filmes TOP akciófilm listát közzétenni az olyan, mint amikor azt mondod : szeretem a sexet, de csak egyedül ...
Ennek a műfajnak a megteremtője maga Norris volt, a Rambo, Swarczi filmek utánuk jöttek ! Pár éve, az indexes Szűcs Gyula készített egy hasonló cikket, komoly indulatok szabadultak el a témában. Sokan vagyunk akiknek ezek voltak a gyerekkor meghatározó filmjei, szóval egy ilyen lista esetén mindannyian érintettek vagyunk :)
Plusz, ha hozzáveszem, hogy az Indy filmek igazából nem is akció, hanem a kalandfilm kategóriába tartoznak .. no, mindegy ez is csak egy szubjektív vélemény.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.08.23. 19:36:52

@shwarcz bácsi: Tegyük helyre a dolgokat. Norris jó filmeket hozott, de mesze nem olyan jókat, mint a fent említettek. Ő már erősen B színvonal volt a 80-as években, még a B-mozik között is. Nem valók egy 10-es listára.

FilmBaráth 2014.08.23. 19:39:31

@shwarcz bácsi: Az én gyermekkorom meghatározó filmjei is ezek, hiszen 1976-ban születtem:-)
Chuck Norris valóban meghatározó alakja a műfajnak, és az 1983-ban született Magányos farkas valóban a kor egyik nagy sikere volt, és nekem is nagy kedvencem, de ez az én szubjektív listám, és szerintem a top 10-be nem fér bele ez a film (kb. a 11-12. helyen szerepel nálam).:-)

shwarcz bácsi 2014.08.23. 19:45:34

@REMY: ebben nincs igazad. abban az időben abszolute A kategória volt.

Dr_utcai_arcos 2014.08.23. 19:58:25

@shwarcz bácsi: Megnéztem gyorsan mik is készültek 80-90 között és mind a Delta Force mind a Missing in Action széria az top filmnek számított! Így hát akkor mindenki együtt: Chuck-ot a listára!

gergerke 2014.08.23. 20:29:30

Oh, nem olvastam figyelmesen csak átfutottam, röstellem magam az Öcsizésért Hugica :) Az évjáratom versenyképes, de inkább a sci-fi ket szerettem, mint ahogy most is. De én veled szemben megnézve a régi kedvenceimet kb úgy érzem magam mintha ladába vagy trabiba ülnék. Felelevenednek az emlékek de alig várom hogy visszaüljek az új kocsimba. A töbséggel szemben nekem tetszett a 120. Terminátor, a sokadik Batman, és a Star wars utolsó része a legjobban. Nem is beszélve a Mutánsokról. Alig várom a csillagkapu folytatást, pedig még szó sincs róla. Sokat el is olvastam hogy jobban megértsem. Igaz már nem cserélgetem a kártyákat mint iskolában, de minden évben születik 1-2 film amikre biztos vagyok hogy hasonlóan fogok emlékezni mint a 8. Utas-ra annó. Szóval szetintem nem a mai felhozatallal van gond, csak elkényelmesedtünk a mai technikával készült filmeken. Mint amikor veszek egy új telefont vagy PC-t és csak akkor tűnik fel a gyorsasága amikor a régit vagyok kénytelen hssználni.

Nyílméregbéka 2014.08.23. 22:20:29

@shwarcz bácsi: Csak egy olyan Chuck Norris filmet mondjál ami jobb a listán szereplő bármelyik filmnél. CN csak most került kult státuszba, a maga korában csak egy B-filmes "sztár" volt semmi több, már annak idején is egyenesen VHS-re mentek a filmjei, moziban egyet sem vetítettek. Még a két legjobb filmje a Magányos farkas és a Delta Force sem került moziba, míg a listán csak mozifilmek vannak.

gizmo26 2014.08.23. 22:35:51

A Kobrát nemrég láttam, elég gyenge volt. De többi oké

butyko 2014.08.23. 23:36:40

Bud Spencer (Piedone) filmjei totál kimaradtak... :(

.YEZy. · http://asianmovies.blog.hu 2014.08.24. 00:15:34

@Werewolfrulez: @FilmBaráth: A fenti top10 úgy van rendben, ahogy oda van írva. Én nem keverném közéjük a hongkongiakat, mert teljesen más világ, más költségvetés, ráadásul önállóan is ki lehet rakni belőlük egy nagyon szubjektív top10-et (pl. nincs benne Shaw Bros, mert azokat nem szeretem):

10. Armour of God (Istenek fegyverzete) (1987)
09. Aces Go Places 2 (1983)
08. The Seventh Curse (1986)
07. Mr. Vampire 2 (1986)
06. In the Line of Duty 4 (1989)
05. The Inspector Wears Skirts 2 (1989)
04. The Killer (1989)
03. Project A (A nagy balhé) (1983)
02. Police Story (1985)
01. A Better Tomorrow (1986)

TupakkaMinutti 2014.08.24. 06:33:23

jah es ez hol van:
www.imdb.com/title/tt0096945/?ref_=fn_al_tt_1
www.imdb.com/title/tt0092675/?ref_=fn_al_tt_1
www.imdb.com/title/tt0094602/?ref_=nm_flmg_act_45
es a mad max 2, 3?
meg a bosszuvagy 2,3 ?
clint eastwood bekaphattya, na de a dirty harry filmek? na meg a kibebaszott gecijo black rain?
bocs kislany, fiatal vagy :D

TupakkaMinutti 2014.08.24. 06:42:14

na jo, megyek alunni, mert egy masik dimenzioban elek, de gondolokozzatok el a linkeken es a cimeken amiket beirtam!

FilmBaráth 2014.08.24. 07:06:30

@TupakkaMinutti: Nem vagyok már kislány, és annyira fiatal sem:-)
A mad max filmek elsősorban nem akciófilmek, a bosszúvágy sorozat nagy kedvenc, de erősen B kategória, ha körülnézel a blogon, láthatod, hogy nem kevés clint estwood filmről követtem el kritikát, példának íme, Piszkos Harry:-)
smokingbarrels.blog.hu/2014/07/13/piszkos_harry_dirty_harry
A Fekete eső valóban nagyon jó film, de az sem akciófilm elsősorban:-)

Dworkyll · http://ekonyvolvaso.blog.hu/ 2014.08.24. 08:10:39

Állj, vagy lő a mamám! Annyira sajnalom, hogy Stallonénak nem jött be az a vicces vonal, ami Arnoldnak az Ikrekkel Juniorral igen. Szegényebb ezzel a világ, sajna. A lista jó, elfogadom, hogy szubjektív.

metalbobby 2014.08.24. 09:01:53

A Kommandóban én igazából a zenéjét szeretem,nagyon illeszkedik a filmhez.zseniális!A Kobretti hadnagy mély benyomást tett rám,kb 7 éves kis majom voltam mikor a suliban az volt a vetélkedés hogy ki nézhette meg anyukája engedélyével eme filmeposzt.A robotzsaruban az az örök kedvencem amikor a Robocop szarrá lövi az ellenséges robotot és visitó malac hangja van a kimúló gyilkos droidnak:-).Az Alient több helyen láttam hogy javasolták,azzal az a baj hogy 1979 ben készült.

Komojtalan 2014.08.24. 09:20:38

Soha nem is volt kedvencem a műfaj, nekem valahogy nem jön be hogy odamegyek egy szigetre egyedül és kiírtok mindenkit. Most persze átvitt értelemben írtam. Összesen 4 filmet láttam ezekből, inkább a korhoz szólnék hozzá. Aki látott már jobb valamit az önkéntelenül is ahhoz hasonlítja és nem érti meg hogy akkoriban a másik csúcs kategória volt. Ha ezeket az akció filmeket nem néztem a maiakat főleg nem nézem, mert ahogy írták a film is elment a látvány felé, a történet meg kit érdekel? A lista meg tényleg szubjektív, van azért olyan akkori akciófilm ami nekem tetszett, de azok nincsenek a listán. Még a Robotzsaruhoz: Barátom fia akkoriban volt iskolás és naponta 2-3x megnézte, 2x kellett új kazettára felírni, akkor azért olyan rossz nem lehetett. Simán azt láttam a legtöbbször a listából, pedig nem tetszik.

kukatr 2014.08.24. 11:29:31

Talán, esetleg, véletlen megunta az egyszerű amerikai néző is a gyenge színvonalú hakniról lehúzott harmadik rókabőrt. De erről is a kalózok tehetnek...
Nem a nosztalgia fog el a trilógiától, hanem a röhögés. A kínos röhögés. A kevesebb ('sztár'), néha több. Így viszont belőtték a C kategóriát.

Egy lista mindig szubjektív, nem érdemes belekötni. A Die Hard-dal és a Terminátorral egyetértek, azok tetszettek nekem is.

Nyílméregbéka 2014.08.24. 12:27:37

@TupakkaMinutti: Ezt most mire küldted? Istenem de bűnrossz film volt ez...

@FilmBaráth: Ezzel most vitatkoznék, a Black Rain és a Mad Max filmek is kökeményen akciófilmek, és bár thrillerként és sci-fiként is besolorlják mellette, de sokkal inkább akciófilmek, mint mondjuk a Frigyláda és a Robotzsaru. :)

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.24. 12:35:57

@-YEZy-: oké, akkor le vagyok szavazva, kezeljük külön Hongkongot :)

Köszi a listát, ebből szemezgetni fogok...

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.08.24. 12:38:05

@metalbobby: az AlienS-t említettük, tehát a második részt, ami már 80-as évek.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.24. 13:20:23

@FilmBaráth: Ismét ott vagyunk, hogy Indiana Jones bevallottam nem akciófilm, de jöhet, a Mad Max meg nem, mert elsősorban nem akciófilm... (Akkor mi???)
Pedig a Road Warrior végső üldözése annyira király, hogy egy évtizedig csak szerettek volna bármi olyat is összerakni.

Bakker, kár volt eszembe juttatni, így csak még jobban bassza az agyam, hogy ezeknek a meghatározó daraboknak a helyét ilyen Robotzsaru-jellegű B-kategóriás hulladékok foglalják el...

FilmBaráth 2014.08.24. 14:52:33

@danialves: a mad max-ben valóban emlékezetes akciójelenetek vannak, de az egy olyan kiváló thriller, hogy inkább oda sorolnám (és akkor a filozófiai háttérről még nem is beszélnék, tehát jóval több, mint egy "egyszerű" akciófilm).
Aki a 80-as években nőtt fel, annak természetesen teljesen más film számít meghatározónak ebből az időszakból, mint annak, aki néhány évvel későbbről tekint vissza ezekre az évekre:-)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.24. 15:09:24

@FilmBaráth: És akkor hogy van tovább? Az Indiana Jones meg egy szar kalandfilm, ergo legyen inkább akció? A Terminátor meg egy szar sci-fi?
Ráadásul mondjuk a Terminátor sem kevésbé thriller, mint a Mad Max 2, aztán valahogy az mégis kvalifikálta magát akciófilmnek. ;)

Meghatározó filmekről csakis néhány (=baromi sok) évvel később visszatekintve van igazán értelme beszélni. Mert úgy látszik csak jól, hogy a Terminátor, az Aliens (igazából eredetileg az Alien), a Die Hard, a Mad Max, az Indiana Jones mennyi filmet inspirált és mennyire megkerülhetetlen daraboknak számítanak a műfajukban, a Robotzsaru meg a Predator meg maximum annyit tud felmutatni, hogy elindított 1-1 franchise-t.

FilmBaráth 2014.08.24. 15:42:11

@danialves: ha szerinted az Indiana Jones egy szar kalandfilm, akkor tényleg csak azt tudom mondani, hogy nem érted a 80-as éveket:-)
Meghatározó film az, amit a kortársak (=azok az emberek, akik akkor élnek, amikor ezeket az alkotásokat bemutatják) annak tartanak:-)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.24. 16:02:45

@FilmBaráth: Nem szerintem szar, hanem ezzel az analógiával szerinted, hiszen szemmel láthatólag nem volt elég jó kalandfilm ahhoz, hogy ne akciófilmként tekints rá. ;)

És mégis a kortársak mi alapján tartanak meghatározónak egy filmet? Tudják a jövőbe látva előre, hogy a posztapok sci-fik nagy része George Millerhez fog visszanyúlni, vagy klausztrofób űrhorror elképzelhetetlen lesz Alien-utalások nélkül?
Pl. az X-Men 2000-ben egy erős közepes blockbuster volt, ma meg az a film, amelynek a most tetőző képregény-őrületet köszönhetjük.
Az Avatarról azt gondoltuk 2009-ben, hogy valami hatalmas forradalmat fog csinálni, aztán ma visszanézve már csak egy kicsit több effekttel feldúsított látványfilmnek tűnik, amely a rekordbevételével fújt egy hatalmas 3D-lufit, pedig csak 5 év telt el, nem 30. És az Avatart az olyan alkotások helyezték perspektívába, mint az Inception vagy a Gravitáció, amelyek aztán persze megint lehet, hogy nem fognak meghatározni az égvilágon semmit...

FilmBaráth 2014.08.24. 16:09:41

@danialves: a kortársak természetesen nem azt tudják megállapítani, hogy melyek azok a filmek, amelyek filmtörténeti jelentőségűek, hanem azt,hogy melyek azok az alkotások, amelyek az adott korban meghatározóak (pl. természetesen tudom, hogy a Kobra egy teljesen átlagos film, de akkor, abban az időben nagyon is kiemelkedő volt a saját műfajában, arról nem is beszélve, hogy milyen erős érzelmi kötelékek fűznek hozzá, pedig "csak" egy akciófilm, de ugyanezt elmondhatnám a 90-es évekből a T2-ről:-)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.24. 16:36:37

@FilmBaráth: Akkor eszerint soha nem fogom megtudni, hogy az Indiana Jones szerinted szar kalandfilm-e? :D

Amiről beszélsz, annak köze nincs ahhoz, hogy egy film meghatározó-e. Eleve hogy lehet valami a te érzelmi kötelékeidtől egyetemes hatású? Másrészt meg a kiemelkedőség sem szinonim ezzel.
Pl. a 2004-es Dawn of the Dead nekem nagy kedvencem (pipa), kiemelkedő a műfajában (pipa), de lehetetlen, hogy meghatározó legyen, mert pont, hogy egy nagyon is meghatározó film remake-je.

FilmBaráth 2014.08.24. 17:27:42

@danialves: az Indiana Jones egy zseniálisan jó kalandfilm!:-)
A lista nem a 80-as évek kiemelkedő és meghatározó filmjeiről, hanem a legjobb akciófilmekről szól:-)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.24. 17:38:56

@FilmBaráth: Ha zseniálisan jó kalandfilm, akkor hogy kerülhet a listádra? Hiszen a Mad Max pont azért maradt ki, mert egy "kiváló thriller". ;)

Akkor jó lenne, ha ezt is eldöntenéd, mert szemmel láthatólag idáig pont te akartad megmagyarázni a listán szereplő filmekről, hogy mennyire meghatározók. ;)
Ettől függetlenül azt még továbbra sem értem, hogy egy olyan jó akciómozi, mint az Aliens hogyan szorulhatott gyenge B-filmek miatt ki.

FilmBaráth 2014.08.24. 18:01:14

@danialves: az Indiana Jones ugyanaz a kategória, mint a Rambo, vagyis határeset. Mindkettő kiváló kalandfilm/dráma, ugyanakkor akciófilmként is kiemelkedik a kor terméséből:-)
Már többször mondtam, hogy az Aliens nálam nem akciófilm elsősorban, hanem sci-fi alapmű:-)
A listán szereplő filmek között szerintem nincs B-film, és egyik sem gyenge:-)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.08.24. 18:07:20

@FilmBaráth: Akkor most már 6odszorra is megkérdezem, hogy az hogy működik, hogy tetszőleges filmeknél ha a szóban forgó darab kiváló akármi, de akciófilmként is kiemelkedő, akkor jöhet, viszont másoknál meg inkább azon rugózol, hogy ELSŐSORBAN kiváló akármi és éppen ezért nem lehet akciófilm?
A Mad Max 2 vagy az Aliens nem emelkedik ki akciófilmként a kor terméséből? Ha igen, akkor meg mi a probléma?

Dr_utcai_arcos 2014.08.24. 19:10:24

@FilmBaráth: "Meghatározó film az, amit a kortársak (=azok az emberek, akik akkor élnek, amikor ezeket az alkotásokat bemutatják) annak tartanak:-)" Mint pl a Torrente... háháháháááá :DDD

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2014.08.25. 17:09:58

Érdekes, hogy ~30 év távlatából mennyivel jobbnak, értékállóbnak találom Stallone filmjeit. Pedig gyerekkoromban egyértelműen Svarci felé hajlott a mérleg nyelve. A Ragadozón és a Terminatoron kívül nem tudom megnézni egy filmjét sem (ezeket viszont bárhányszor).

Nekem úgy tűnik, Stallone kb. 40x jobb színész, mint a másik ikon (ez persze önmagában nem teljesítmény), arról nem is beszélve, hogy Stallone mintha látná a világot, rá-ráérez adolgok mélységére, a filmjeiben egy csomószor van valami mondanivaló, valami megható, valami megindító (Rocky, Rambo, Túl a csúcson stb.), nem pusztán valami szórakoztatni akaró, üres, izomagyú barom.
süti beállítások módosítása