A vígjátékok az elmúlt évtizedekben jelentős változásokon mentek keresztül. Régebben a komédiák magukban hordoztak némi értéket, manapság inkább az idiotizmus fogalmát kimerítő nevettetésről szól az egész, különösebb mélységek nélkül. Kivételek mindkét "típusban" akadnak, de egy biztos: inkább ezerszer nézem meg újra John Hughes 1987-es filmjét, mint mondjuk a mai Adam Sandler filmeket.

Pedig a történet meglehetősen sablonos: Neal (Steve Martin) épp a családjához készülődik hazaérni hálaadás alkalmából, de hóvihar miatt a repülőgépét átterelik Kansas-ba, ezen felül az is rontja a helyzetet, hogy egy számára meglehetősen kellemetlen utastársat (John Candy) kell elviselnie.

Az ember mit vár általában egy jó vígjátéktól? Elsősorban jó poénokat, azonban John Hughes rendező ezen felül még próbált némi mondanivalót és egy csipetnyi drámát is hozzátenni a művéhez, ami sikerült is neki. Értelemszerűen a poénok nagy részét a két ellentétes személyiséggel megáldott karakter közötti konfliktussorozat váltja ki, de a Repülők, vonatok, autók még ezen is túlmutat. Azért univerzumot megrengető tartalommal nem bír, de mindenképpen figyelemre méltó alkotás. A humor tárgyát képző helyzetkomikumok között akad a térdcsapkodós és a szerény mosolyt kiváltó fajta egyaránt. De mindenképpen fontos megjegyezni, hogy a film nem is próbál kétségbeesetten, görcsösen megnevettetni. Helyette teret kap a két főszereplő, közelebbről megismerjük őket, amelyek során kiderül, hogy egyikük sem tökéletes jellemmel vagy külsővel megáldott figura, emberi lények, akiknek a rossz tulajdonságaik is megvannak.

A Steve Martin és John Candy közötti kémia pedig abszolút eladhatóvá teszi a filmet. Egyiküket sem tartottam soha egy nagy legendának, de mindketten jó alakítást hoznak, szemmel láthatóan lubickolnak a rájuk szabott karakterek bőrében. Hughes pedig rutinosan kézben tart mindent, aki ugyan nem a legismertebb rendező, de olyan kultfilmeket tett már le az asztalra, mint A nulladik óra vagy a Meglógtam a Ferrarival. A soundtrack is nagyon fülbemászó, ilyennel ritkán lehet találkozni a vígjátékok esetében.

Egyszerű, visszafogott kis gyöngyszem ez, ami mai szemmel is teljesen élvezhető. Értékes film egy ízlésesen végigvezetett drámai vonallal és egy kisebb csavarral többek között.

8/10