Pompeji egy különös időkapszula, a Vezúv kitörésekor i.e. 79-ben olyan gyorsan temette maga alá a várost a hamu, hogy az emberek elszenesedett teste, a házak, és az utcák bizarr mementóként bepillantást engednek az ókori Róma életébe a mai kor embere számára is. Még nem jártam a Világörökség részét képező helyszínen, de előbb-utóbb biztosan el fogok menni, és minden valószínűség szerint ugyanúgy mint mások, én is azon fogok töprengeni, hogy kik lehettek azok az emberek, akinek a testének a lenyomatát látni fogom, mi lehetett a történetük, mit érezhettek az utolsó pillanatokban. A filmesek fantáziáját nem hagyta hidegen a történet, sokan és sokszor feldolgozták már a tragédiát, amelyről pontos leírást készített ifjabb Plinius (akinek a nagybátyja, idősebb Plinius a misenumi flotta parancsnoka volt a kitörés pillanatában, és kötelessége teljesítése közben, a mentési munkálatok során vesztette életét) leírásából. Kíváncsi voltam, mit hoz ki a történetből Paul W.S. Anderson, ezért Kit Harington ellenére is adtam egy esélyt a filmnek. Kár volt, üres CGI - orgia, B - kategóriás Spartacus utánérzés született, amelyet kizárólag Kiefer Sutherland miatt érdemes egyszer végigszenvedni.
Milo (Kit Harington) gyermekként kénytelen végignézni, hogyan öli meg Corvus (Kiefer Sutherland) a szüleit. Rabszolga lesz belőle, gladiátorként tengeti az életét, és egy ünnepségre tart társaival együtt, amikor a velük utazó római hölgy, Cassia (Emily Browning) felfigyel arra a különös tehetségére, hogy nagyon jól ért a lovak nyelvén. Alakul a románc, de amilyen szerencséjük van, éppen akkor érkeznek Pompeji-be, amikor a Vezúv ébredezni kezd. Ráadásul Corvus is feltűnik a színen, és mivel el akarja venni feleségül Cassiát, mindent elkövet, hogy Milo -t múlt idővé tegye. Azonban a dolgok nem a tervei szerint alakulnak...
Jól kezdődik a film, azonban Kit Harington kettőre korlátozott arcjátéka elég hamar lelombozza a nézőt, és ezen még a kockahas és a látványos harci jelenetek sem segítenek. Elég hamar kiderül, hogy nem ezt a szöveget fogjuk még sok év múlva is emlegetni, egy sokadik Spartacus-évadban is több eredetiséget lehet felfedezni, mint ebben a filmben. Dübörög a CGI, legeltethetjük a szemünket a kidolgozott izmokon és gladiátor harci jeleneteken, azonban elég hamar hiányozni kezd a tartalmas történet, a jól megírt karakterek, így lassan, de biztosan hamvába hal a nézői figyelem.
Az eszem megáll, hogy irgalmatlan pénzt költöttek a látványra, de képtelenek voltak megfizetni egy jó forgatókönyvírót, aki nem egy tökéletesen kiszámítható, ezerszer megírt történetet vet papírra, hanem valami érdekes és tartalmas sztorit. De nem, a rendező pusztán annyit tett, hogy rongyosra nézte (mint mindenki más) a Gladiátort, lebutította egy tévéfilm szintjére, és az arcunkba tolta a Vezúv kitörését, nem kicsit túlpörgetve, kevesebb sokkal több lett volna. A karakterek felszínesek, unalmasak, kiszámíthatóak, nem is ragad magával a történet, hiába gyúrta ki magát Havas Jon, nem tud semmit továbbra sem a mélyen átélt színészi játékról (az nem elég az üdvösséghez, hogy nagyon dögösen tud a kamerába nézni), képtelen elvinni egy filmet a hátán, őszintén remélem, hogy sokat tanult a forgatás alatt kiváló kollégáitól, akik teljesen feleslegesen vesztegették a tehetségüket ebben a tökéletesen felejthető alkotásban.
Jól koreografáltak az akciójelenetek, azonban a Vezúv kitörése után sikerült annyira túlzásba vinni a látványt, hogy teljesen hiteltelen lesz a fim, Kit látványos lovaglása a hamu és lángtengerben a giccs maga, még szerencse, hogy Kiefer Sutherland még egy harci szekéren vágtázva is tökéletes emberábrázolásra képes, ezért nagy nehezen kihúzzuk az übernyál záróképig, és utána boldog mosollyal arcunkon konstatáljuk, hogy véget értek szenvedéseink. Az operatőri munka jó, a vágások sem rosszak, a zene viszont teljesen érdektelen és átlagos. Rémesen gyenge film, méltán hullik a feledés homályába.
Kit Harington nagyon jó forgatókönyvet és szöveget kapott a Trónok harcában, és még akkor sem mondható igazán ütősnek az alakítása, hát még ebben a giccsparádéban. Lélektelen, üres a játéka, az egyetlen pozitívum, amit elmondható róla, hogy nagyon jól néz ki. Habár ő a főszereplő, de nem róla szól a film, hanem Kiefer Sutherlandról, akinek láthatóan nagyon tetszett a gonosz szenátor karaktere, lubickol a szerepben, miatta érdemes végigszenvedni ezt az üres CGI-parádét. Carrie-Anne Mosst jó volt újra látni, Jared Harris-nek nem ez a legjobb alakítása, Emily Browning tökéletesen felejthető, Adewale Akinnuoye-Agbaje szokásához híven jól néz ki.
Nem sok Kaptár - filmet láttam (az elsőből csak fél órát tudtam elviselni, a folytatásokat hanyagoltam), Paul W,S. Anderson egyéb alkotása sem nyűgözött le, ezért eleve alacsony elvárásokkal álltam neki a filmnek, azonban még ezt a minimál szintet sem sikerült hoznia a rendezőnek. Az effektek jók, de nem fejbevágósak, a felszínes karakterek elveszetten bolyonganak a sematikus történetben, a színészvezetést inkább hagyjuk.
Látványos, de harmatgyenge film, amelynek egyetlen igazi erénye Kiefer Sutherland alakítása.
5/10
