Nem bocsátok meg könnyen, és Hugh Jackman nagyon kiverte nálam a biztosítékot A nyomorultakban nyújtott szánalmas teljesítménye miatt (valójában az összes bűne az volt, hogy teljesen közepes alakítást nyújtott kedvenc musical-em főszerepében, de erre nálam nincs mentség!). Lassan, de biztosan enyhült a mérgem, az X-men: Az eljövendő múlt napjaiban már képes voltam teljesen objektíven nézni a játékát, úgyhogy úgy döntöttem, eljött az ideje annak, hogy megnézzem Aronofosky filmjét, amelyet eddig éppen az isteni Hugh miatt nem voltam hajlandó megtekinteni. Nos, sportszerűen be kell ismernem, hogy Jackman egy jó színész, a filmet pedig sürgősen pótolja mindenki, aki még nem látta!
Tom Creo (Hugh Jackman) megszállottan keresi a gyógymódot a tumor ellen. Erre nagyon is személyes oka van: a felesége, Izzi (Rachel Weisz) halálos beteg, ezért versenyt fut az idővel. Nem akarja észrevenni, hogy a lány már leszámolt az életével, nem küzd a sorsa ellen, inkább egy könyvet ír, amelynek A forrás a címe. Megkéri férjét, hogy fejezze be helyette, aki erre nem hajlandó. Aztán, amikor bekövetkezik az elkerülhetetlen, rászánja magát arra, hogy elinduljon egy hosszú és fájdalmas úton, annak érdekében, hogy megtalálja önmagát és örökké együtt lehessen élete szerelmével...
Igen, ez bizony az, aminek a történet alapján látszik: egy nem kicsit elvont film, fantasztikus látványvilággal, sokrétű mondanivalóval, alapvető filozófiai kérdések felvetésével. Az élet, a halál, a szerelem, a lélek, a halhatatlanság, az idő relativitása mind-mind tárgyalásra kerül, és éppen ez a fő hibája ennek az egyébként kiváló alkotásnak: túl sokat akar mondani, kevesebb talán több lett volna. Az effektek zseniálisak, teljes mértékben lenyűgözik a nézőt, tökéletesen festik meg a filozofikus atmoszférát. Azonban egy idő után fárad a szem, marad némi hiányérzet az igazi tartalmat illetően, nem áll össze egységes egésszé a több idősíkon játszódó történet.
Hatásos a kezdés, Hugh konkvisztádorként éppen halált megvetve tart az általunk még nem ismert célja felé, azonban egy maja indián az útját állja és látványosan elhalálozási állapotba kerül. Aztán a jelenben vagyunk, majd egy időtlen térben, váltakoznak az idősíkok, a végére minden a helyére kerül, addig azonban nem kicsit tűnik zavarosnak a film. Ezért hiába a grandiózus látvány, egy idő után kezdjük elveszíteni a fonalat, a közepe táján erősen ellaposodik a történet, ezért hiába zseniálisan jó a vége, megmarad a hiányérzet. Ugyanakkor koránt sem üres effektgyárról van szó, sőt, mélyen elgondolkodtató, hiszen az élet értelmét kutatja, a forrást, amiből az lélek táplálkozik. A vizuális élmény felemel és földbe döngöl, ugyanakkor nem sikerült megtalálni az egyensúlyt a látvány és a tartalom között, jellemző módon elsősorban képek maradtak meg nekem a filmből, csak másodsorban a filozófiai mélység.
A forgatókönyv jól, de nem kiválóan sikerült. Nagyon jó dramaturgiai húzás, hogy a végével kezdődik a történet, és a hátralévő időben megtudjuk, hogyan jutottunk idáig, de nem sikerült végig érdekesen kitölteni a játékidőt. Túl erős a képi és tartalmi kontraszt a jelen és a többi idősík között, talán kevesebbet kellett volna időzni a jelenben, vagy ha igen, akkor a karaktereket érdekesebbre kellett volna írni. A szöveg nagyon jó, tökéletes szimbiózisban él a látvánnyal, azonban a jelenben játszódó eseményeknél nem tud olyan ütős lenni, mint a másik két idősíkon. Az effektek simán zseniálisak, a vágásokról ez már sajnos nem mondható el.
Rengeteg hibám van, de be szoktam ismerni, ha tévedek. Méltatlanul becsültem alá Hugh Jackmant aki egy jó színész, remélem, a Farkas - széria után végre tartalmas alkotásokban is láthatom majd. Kiváló alakítást nyújt ebben a filmben, több karaktert ábrázol hitelesen. Rachel Weisz bájos, de a játékából hiányzik az igazi átütő erő. Ellen Burstyn ellenben tökéletes jellemábrázolásra képes egy rövid epizódszerepben is, akárcsak Mark Margolis, és Stephen McHattie.
Darren Aronofosky kiváló rendező, de nem ez a legjobb filmje (az én abszolút kedvencem tőle A pankrátor), ámbár kétségkívül a leglátványosabb és legfilozofikusabb hangvételű. Fantasztikus képek és jelenetek égnek bele a néző retinájába, azonban a film egésze nem egyenletes színvonalú, a színészvezetés jó, a párbeszédek erősek.
Lenyűgöző látványvilágú, de közel sem tökéletes film, Hugh Jackman kiváló alakításával, kár lenne kihagyni az életünkből!
7/10
