A Pixar stúdió a kezdetektől fogva úgy gondolom, hogy az animációs filmek magasiskolája. Sokan úgy érzik, mintha veszített volna a cég az eddigi varázsából, én csak amolyan formahanyatlásnak tudom be. Számomra egyértelmű, hogy a Verdák 2. és a Merida, a bátor jelentették az eddigi mélypontot, de aztán jött tavaly a Szörny Egyetem, amivel szerintem a stúdió dolgozói ismét bizonyították, hogy ezt az alkotógárdát bizony nem szabad leírni. Nem tartom ezt egy iparoscégnek, hiszen a stúdió 35 éves fennállása során mindössze 14 mozifilm került ki a Pixar kezei alól, igaz az első ezek közül az 1995-ös Toy Story volt. De mi lehet a siker titka? Mindenekelőtt az időzítést tartom az egyik legfontosabb tényezőnek. Természetesen a Toy Story megjelenése előtt is voltak már előfutárai az animációs műfajnak, elég csak a korai Disney-mozikra vagy a '95 előtti Miyazaki-mesékre gondolni. 19 éve viszont véleményem szerint még gyerekcipőben járt a műfaj, nem volt annyi képviselője, mint manapság. A Pixar koponyái pedig olyan koncepcióval rukkoltak elő, mellyel nem csak a gyerekeknek akartak kedveskedni, hanem olyan szimbólumokat, utalásokat és jelentésrétegeket pakoltak bele egy-egy filmbe, ami bizony a felnőttekhez is szól. Szinte mindegyik mozifilm tartalmazott erkölcsi tanulságot, amik ugyan néha a jól bejáratott klisék szerint épültek a filmekbe, de mégis örök igazságokat fogalmaztak meg, amikről képesek vagyunk megfeledkezni a mai, rohanó világban. A másik ütőkártyája a Pixar-nak pedig a profizmus, a technikai kivitelezés volt. Az évek múlásával persze készült pár koprodukció például a Disney-vel, de a Toy Story előtt tényleg nem volt annyira forradalmi a számítógépes technika, ezáltal tulajdonképpen a rajzok minőségén és a tartalmon múlt minden. Mindig elámulok a Pixar-filmek képi világán, még az említett két rosszabb képviselő esetében is, hiszen az animáció ott is pazar volt. Változatos palettán ugrálva dolgozzák ki az adott film kép világát. A Némó nyomában esetében például a realisztikusabb ábrázolásmód volt a jellemző, míg például a Szörny Egyetemnél a szürreális elemek domináltak, elsősorban a szereplők miatt. Az a lenyűgöző az egészben, hogy mindkét véglet tökéletesen tud működni.
Eleinte gondolkoztam rajta, hogy TOP 10 vagy TOP 5-ös listát állítsak össze, de szerintem 14 filmből 10-et kiválasztani nem biztos, hogy a legkomplikáltabb feladat, ellenben az ötös listával tényleg azokat a filmeket tudtam listázni, amik számomra a Pixar-filmek krémjét jelentik. Fontos kiemelni azt is, hogy ez nem olyan lista, amelyen azt az 5 filmet sorakoztatom fel, amik a nézhető kategóriát képviselik, valamint azok az alkotások, amik kimaradtak, azok sem azért maradtak ki, mert rosszak lennének. Kivéve persze a Verdák 2-t és a Meridát. Következzen tehát az az 5 film, amit én szubjektív vélemény alapján nevezek meg egy elit stúdió munkásságából a legjobbaknak:
A lista "legaljára" Pete Docter és Bob Peterson közös munkája került, egy olyan film, ami képes az első 5-10 percével könnyekig hatni a nézőjét. Egy mélyebb drámáról van szó, persze jópár humoros elemmel megtöltve, de nagyon értékes üzenetet közvetít a nézők elé. Kerülhetett volna FELjebb is (ha-ha-ha), de néha bizonytalanságot éreztem a készítőkön. Itt van egy alapvetően szívszorító, megható történet, de nem szűkölködik a kicsit gyermetegebb jelenetekben sem. Ettől függetlenül is remek film!
4. WALL-E (2008)
Hiába negyedik, a WALL-E egy olyan film, ami csont nélkül lehetne akár első is, csak találtam nála három jobb Pixar-mozit. Egy kiábrándító disztópiát vázol fel elénk a film, éppen ezért szerintem ez az az alkotás, ami a legkevésbé való gyerekeknek. WALL-E karaktere igazán filmvászonra való, rendkívül sok szimbólummal operáló mű, ami felett talán csak akkor fog eljárni az idő, amikor a filmben látott modernizálódott technológia uralja majd a világot. Társadalomkritika, disztópia, kamaradráma és animációs film egyben. Erre mondják azt, hogy ínyenc falat.
3. Szörny Rt. / Monsters, Inc. (2001)
A Szörny Rt. és a WALL-E között felfedezni vélek némi párhuzamot, ám amíg előbbi esetében egy alternatív dimenziót látunk, addig az utóbbi inkább egy elkeserítő jövőképet prezentál. A listám harmadik helyezettje úgy gondolom nem véletlenül vált ennyire népszerűvé, hiszen nagyon sokat lehet rajta nevetni, valamint az őrült, színes karaktereken kívül egy könnyfakasztó tanmesét kapunk a fajok közti különbségekről, az elfogadásról, az igaz barátságról, a szívünk és az agy között huzavonáról.
2. Némó nyomában / Finding Nemo (2003)
Sok újdonságot nem mutat a Némó nyomában számunkra, azonban egy sokszor, sokféle formában előadott sztorit ennyire szívhez szólóan talán még sosem láttuk. Nagyon erős mondanivalóval van átitatva a film, szemkápráztató animációval és remek karakterekkel. Egy felemelő film, ami igazi inspirációt ad (toplista ilyen témában is várható hamarosan) és egy kissé lejáratott sablonos sztorit emel egy egészen más piedesztálra.
1. Toy Story trilógia (1995-2010)
Kicsit csaltam, ugyanis így nem 5 film lett összesen, hanem 7, de számomra annyira egy szintet képvisel a három rész, hogy csak és kizárólag egységesen tudok rájuk tekinteni. Időtlen klasszikus, amelybe gyakorlatilag mindent bele lehet magyarázni, mégsem válik egy hipszter, vásári mozivá. A Toy Story trilógia számomra egyet jelent a magas színvonalú filmélménnyel. A megvalósítás gyönyörű, a történet kalandos és tartalmas, a karaktereknek vannak jellemeik és a magyar szinkron is a legjobbak közé tartozik véleményem szerint. Megszámlálhatatlan libabőrt előidéző jelenet fűződik a három filmhez, ami a poénokat és az őrült szituációkat legalább olyan dózisban szállítja, mint a komolyabb hangvételű, gondolkodásra ösztönző dolgokat. A Toy Story egy olyan világ, ami kisgyerekként elvarázsol, kamaszként megérint és felnőttként az arcodra fagyasztja a mosolyt.